Ariko Inaoka az izlandi ikrekkel, Ernával és Hrefnával akkor találkozott először, amikor a lányok hat évesek voltak. Ariko Inaoka családja Kyoto városából származik, és övéké Japán legrégebbi „soba” étterme. Ariko a fotográfia művészetét azonban már New Yorkban tanulta, és eredetileg azért ment Izlandra dolgozni, mert volt egy projektje a tájról és a vízről. Hogy egy kis pénzt is keressen, elvállalt helyben egy divatfotózást, amikor egy barátja, aki amúgy a meghallgatást végezte, megpillantotta a lányokat egy medencében. Inaoka készített is pár képet, de eleinte azt hitte, a dolog ennyiben is marad. Nem így történt…

SZILÁGYI ANDRÁS – NULLAHATEGY/ TIM ADAMS – THE GUARDIAN ALAPJÁN

Az ikrek képe beleégett Ariko képzeletébe.  Nem csak a lányok kísérteties fizikai és lelki hasonlósága ragadta meg, de úgy vélte, ezek a kislányok szinte kinőnek a tájból, amit fényképezni indult. Úgy érezte, hogy valamilyen fura módon megragadta az „elemi Izland” világát . 2009-ben tehát visszatért Reykjavikba, megkereste kis modelljeit és újra lefényképezte őket. Azóta a hirtelen ötlet folyamatosan dagadó művészi projektté alakult: hatodik éve követi modelljeit a fotós, minden nyáron ellátogat a kies Izlandra, hogy elkészítsen egy újabb sorozatot. Eredetileg Inaoka úgy gondolta, hogy keres más ikreket is, ott ahol él, tehát New Yorkban és Kyotóban, de végül úgy érezte, hogy az izlandi ikrek olyan titokzatos módon egyediek, hogy egy ilyen átlagosnak tekinthető „ikres projekt” kevesebb lenne, mint Erna és Hrefna személyes története.

1web19run

Erős belső kapcsolatot sugároznak a lányok

Azt kell mondanom, hogy a legerősebb belső kapcsolattal rendelkeznek, mint amit bármely másik ikerpárnál valaha láttam.” – mondja Ariko. “Amikor elkezdtem fotózni őket, próbáltam fényképezni más ikreket is, de nem találtam semmilyen ehhez hasonló kapcsolatot, mint ami Erna és Hrefna közt van. Természetesen eltérő személyiségük van, de az egymás életében betöltött szerepük mindig egyfajta harmóniát sugall. Az egyikük mindig félénkebb, de ahogy látom idővel ezek a szerepek változnak. Kezdetben Erna és Hrefna csupán egy nagyon aranyos és szép ikerpár volt, akikről  jól kinéző képeket lehet készíteni. Aztán arra gondoltam: “Milyenek lesznek, amikor 17 évesek lesznek?” Tehát az elképzelés úgy alakult át, hogy  azt kívántam immár rögzíteni, hogy ha úgy tetszik miként változik át az ártatlanság tapasztalattá.

3web14moss dream

 Erna és Hrefna lassan nővé érnek: nem olyanok, mint a többi ikerpár

Inaoka  azóta, azaz 2009 óta, egy nyári hónapot minden évben a lányok fotózásával tölt. Azt állítja, hogy bár Izlandra eredetileg a zene szeretete hajtotta New York-ból, lévén kedvenc előadója Björk, de aztán úgy érezte, hogy az ország valami furcsa módon nagyon emlékezteti Kyotóra. “Mindkét helyen jelen van ez a nagyon lágy fény, mintha a világot rizspapíron át néznénk.“- mondja. A lányok nosztalgikus érzéseket keltettek benne saját kamaszkora kapcsán, ami emlékezetében némileg titokzatos és megfejthetetlen emlék maradt.

Rengeteg érzés és gondolat született bennem abban az időben, kilenc és tizenhat éves korom között, de ennek nagy része elveszett mára. A lányok most 14 évesek, és amikor beszélek velük, rá kell jönnöm, hogy mennyire okosak. Nézem hogyan nőnek fel, és mennyire ártatlanok, ugyanakkor mennyi érettség van bennük, miközben mégis gyerekek.

web_twins_03

Erna és Hrefna szülei egyértelműen támogatják a projektet.

Az ikrek apja amúgy is filmes és gyakran elkíséri Inaokot olyan helyekre, ahol  “egy bizonyos időtlen érzés” van jelen. A lányok maguk is élvezik a dolgot, sokat improvizálnak Inaokával, és – mint állítják – ezek a fotózások őket is közelebb hozzák egymáshoz. “Annyira természetesek a kamera előtt, tényleg nem pózolnak. Mindketten balettoznak, ezért nagyon természetes a kapcsolatuk a testükkel, és a tartásuk is ezért ilyen kecses és szép.”

Inaoka első saját gyermekét januárja várja, és a projekt ennek köszönhetően egyre komolyabb érzelmi  síkon játszódik számára az elmúlt hónapokban. Elkerülhetetlenül jelen van az a másodlagos jelentés, melyben kifejezésre jut egyfajta félelem, miszerint a gyerekek előbb-utóbb önállóak lesznek és egymástól is fokozatosan távolodnak egész az önálló felnőttkorig, így létre jön egyfajta szimbolikus és valóságos elválás is. Inaoka is tudatában van ennek: “Azt hiszem, eljön a pillanat, amikor ez meg fog történni, és az egész projekt végetér.” – mondja. “De jelenleg még nincs jele egyáltalán ennek, még akkor sem, ha már érzem, hogy szinte hihetetlen közel van ez a perc.

Az alábbi képen kezdődik a teljes GALÉRIA:

Nincs téma kiválasztva, vagy a téma törölve lett.

 

Forrás: www.aarriikkoo.com