Megjelent A Szép lányok, ne sírjatok! című 1970-es Mészáros Márta mozi filmzenealbuma, cirka ötven évvel azután, hogy a filmet bemutatták. A rock and rollban azonban bármi megtörténhet, akár az is, hogy a film főszereplője, Savanyú (Zala Márk), a fiatal melós srác lakáshoz jut, és az is, hogy helyre áll a világ rendje, és a zenés filmhez – amely a magyar pop fénykorának egyik nagy erődemonstrációja volt – végre megjelenjen a filmzenealbum is.  

PZL – 061.hu

A lemez azt a magyar könnyűzenében már jól ismert hagyományt folytatta, amely egy-egy film köré gyűjti a dalokat, ilyen volt az 1967-es Ezek a fiatalok, az 1975-ös Kenguru, aztán ott van a nyolcvanas évekből a Szerelem első és második vérig filmzenealbum, illetve a Tímár Péter Moziklipjéhez készült válogatás is. A lemez tőkesúlyát valójában a Kex adja, az, hogy eredeti, kortárs környezetben hallunk öt (Család, Csillagok ne ragyogjatok, Tiszta szívvel, Országút szélén, Piros madár) parádés dalt, így aztán dialogizál az Ezek a fiatalok albummal is, amelynek felvételei főleg az Illéshez köthetőek, így sokan azt tartják az Illés első albumának és magyar beat első nagylemezének. (Persze, az első önálló magyar poplemez az Omega 1968-as Trombitás Frédije.) A Lány és a csavargó és a Júliára várva című Illés-slágerek szerepelnek az egy évvel ezelőtt megjelent szintén Kovács László által szerkesztett Illés-féle kompilláción, a Goodbye, London című „albumrekonstrukción” is, ami ugyebár nem jelenhetett meg 1970-ben. 

A két felvétellel kétségtelenül a zenekar szintet lépett, jelezve, hogy már beléptünk az 1970-es évtizedbe, míg a Kéglidal szintén előremutató szám, előlegezte a Fonorgráf-féle countryt, illetve Szörényi Levente 1973-as Utazás című szólóalbumát. Az album több dala is felesel egymással, vö.: a két Júlia-dalt (A Metró Ha Júliát kérdeznék, illetve az Illés Júliára várunk című számát, vagy a Metro Hol az a helye simán dialogizál az Illés szintén „helykereső” Kéglidalával, aztán ott a Lányok ne sírjatok (Zalatnay) és a Ne sírjatok, lányok című Illés-szám. A Hol van a hely a Metró talán legjobb száma, itt már igazítottak az eredeti keverés esetlegességén, és a Ha Júliát kérdeznék is a Metró legjobbjai közül való. A Kívánj szép álmokat! – A Szép lányok, ne sírjatok! egy ún. rekonstrukció, hogy tessék, íme itt van szinte minden, amire a nagy generáció 1970-ben képes volt, itt a Syrius és Bari Károly is, az akkor 18 éves, kivételesen tehetséges fiatal cigány származású költőt, aki később politikai tartalmú verseiért börtönbe zártak. Mészáros Márta, mint egy büszke osztályfőnök megmutatja végzős osztálya tehetségeit, és nem ő tehet róla, hogy aztán nem mindenkiből az lett, ami lehetett volna.

Kívánj szép álmokat!
A Szép lányok, ne sírjatok! c. film dalai
Moiras Records
7 + 8 szám 41 perc

https://www.youtube.com/watch?v=ZUD2SJXV6tg&t=183s