A Brooklyn nem városfilm, főszereplője nem a híres New York-i negyed, hanem Eilis (Saorse Ronan), aki elvágyódik a kopár ír tájról Amerikába, hogy aztán ott érezzen honvágyat szülőföldje iránt. És persze, csak az emberi kapcsolatok lesznek bonyolultabbak ennél.
PÁN – 061.hu
A Brooklyn elegáns vonalvezetésű „női film” átélhető érzésekkel, egy olyan mozi, amit a férfiak is szeretni fognak. Talán Saoirse Ronan finom átváltozásai adják az alkotás legértékesebb momentumait: egy szerény, visszafogott lányból fokozatosan csinos New York-i kisasszony lesz, aki megtanul sminkelni, megtanul öltözködni, megtanulja vállalni az érzéseit, azaz önmagát. Mondhatnánk azt is, hogy a pöttyös és csíkos könyvek pöttyeit és csíkjait látjuk viszont, de John Crowley filmje jóval több egy lányregénynél.
Költőien szép moziról van szó, Yves Bélangera operatőr nyitó képsorainak monokróm városi tája Lengyel Péter novelláit idézi, mindent biztos kézzel, remek ízléssel tapogat le a kamera, amikor Eilis nem tud vécére menni a hajón, egy vödörbe kénytelen dolgát végezni. Semmi nincs felülfogalmazva, túlszínezve, sem az ír tengerpart, sem a negyvenes éve végi Brooklyn, a jelmezekről sem egy vintage musical jut eszünkbe, tényleg olyan minden, mint amilyen a háború utáni Írország és New York lehetett.
A filmet három kategóriában is Oscarra jelölték, a legjobb női alakítás (Saoirse Ronan), a legjobb adaptált forgatókönyv jelölés (Nick Hornby) és a legjobb film díjára is pályázik a mozi, ugyanakkor a jelmezt és díszletet is nominálhatták volna. A Colm Toíbín regényéből adaptált alkotás megmutatja az érzelmek szövetének hajtásait, gyűrődéseit, festékhibáit, arról nem beszélve, hogy a megvalósító stáb nem jön zavarba attól, ha a hagyományos értékeket (hazaszeretet, család, hűség, házasság) kell promózniuk.
És ahhoz képest, hogy hollywoodi filmet látunk, meglepő a katolikus papok pozitív ábrázolása. Nem ehhez szoktunk hozzá az elmúlt húsz évben. A hajléktalan szálláson elhangzik egy szívfacsaró ír népdal, ami olyan erős effekt, mintha egy magyar filmben hallanánk a Boldogasszony anyánkat (vö.: a Megáll az idővel).
A Brooklynból nem lesz giccs, hitelesen mutatja fel a gyászt, és Eilis is csak hajszál híján nem árulja el férjét, akivel néhány héttel korábban házasodott össze. Megtette volna, ha nem zsarolják meg. Eilisnek választania kell egy művelt, finom ír fiatalember és egy szenvedélyes, naiv olasz származású vízvezeték szerelő között, magára kell hagynia már a történet elején a nővérét és az özvegy anyját, mert neki a jövővel van dolga, nem a családi múlttal. De ő az a lány, aki a múltra alapított mindent, és ugyanolyan fontos számára az identitása, mint az álmai.
A Vágy és vezeklésben még kislányként feltűnt Saorse Ronannek nincs nagy érzelmi mozgástere, nem kell májat és zuzmót ennie a mínusz 30 fokban, de finom, mégis mélyen átélt játékával tökéletesen belakja a szerepét. Helyt kell állnia egy ismeretlen világban bolti eladóként, majd könyvelőként, és választani kell két világ és két férfi között.
Home is home – hangzik el a film kulcsmondata, és a Brooklynból megtudjuk, hogy az otthon feltétlenül édes, nem is keserű, egyszerűen csak senkik lennénk nélküle.
Brooklyn (színes amerikai film)
Bemutató: 2016. február 4.
rendező: John Crowley
forgatókönyvíró: Nick Hornby
szereplők: Saoirse Ronan, Domhnall Gleeson, Michael Zegen