A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége (MVGYOSZ) Múlt, Jelen, Jövő címmel hirdetett irodalmi pályázatot látássérült alkotók számára. A tíz legjobb alkotást közismert művészek adták elő hétfőn Budapesten. 

MTI

A Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége idén ünnepli alapításának centenáriumát, amelyről számos rendezvénnyel, programmal emlékeznek meg egész évben – mondta el a szervezet székházában tartott hétfői sajtótájékoztatón Nagy Sándor, az MVGYOSZ elnöke. Kiemelte: az évfordulóhoz kapcsolódik a Múlt, Jelen, Jövő pályázat is, amelyre 23 látássérült szerző 42 alkotással nevezett az ország különböző részeiről. Ezek közül választotta ki a zsűri azt a tíz legjobb pályaművet, amelyet hétfőn a közönség is megismerhetett.

A Karafiáth Orsolya és Ézsiás László költők, valamint a szervezetet támogató Vesper Kft. képviselője alkotta zsűri az első helyet Pintérné Nagy Erzsébet, a második helyet Rácz J. Zoltán, a harmadik helyet pedig Berta Edina alkotásának ítélte. Az előadásban közreműködött mások mellett Straub Dezső, Létay Dóra, Rák Kati, Selmeczi Tibor, Vida Péter és Kerekes József is, a győztes darabokat pedig a Fabulatórium Playback-színház elevenítette meg.

Az elnök hozzáfűzte: a legjobb tíz pályázat pontírással és kétdimenziós nyomtatott formában, valamint hangzó változatban is elérhető lesz.  Nagy Sándor elmondta, hogy a centenáriumi évet január 4-én szakmai ünnepség nyitotta, majd március 10-én Kisnémedi Varga Pál látássérült előadóművész és barátai adtak nőnapi operettműsort a székházban.

Április 28-án szabadidős és ismeretterjesztő programok keretében emlékeznek majd meg a vakvezető kutyák világnapjáról az MVGYOSZ Vakvezető Kutyakiképző Központjában Csepelen, május 10-én pedig olyan, látássérültek által űzhető sportokkal lehet megismerkedni, mint a csörgőlabda, a vakpingpong vagy a vaksakk. Május 28-án, a játék világnapjához kapcsolódva Bieber Mária Braille-tanítást gyakorló társasjátékát mutatják be a Ligetben lévő székházban, szeptember 8-án pedig Bodor Tibor-emlékestet tartanak az olvasás világnapja alkalmából.

Szeptemberben mesemondó versenyt rendeznek, októberben adják át a Braille-emlékérmeket és a centenáriumi évre készített elismerő okleveleket, valamint az intézmény elmúlt 100 évét bemutató tárlat is nyílik a székházban. A centenáriumi évet decemberben operettgála zárja Szendi Szilvia, Peller Károly és látássérült előadóművészek közreműködésével. Mindezeken túl a centenáriumi ünnepségsorozatot számos kísérőrendezvény is színesíti, valamint az intézmény hangos- és a Braille-könyvtári állománya is 100-100 új könyvvel bővül majd – hangsúlyozta az elnök.