Herendi Gábor filmrendező a tervek szerint nyáron kezdi el forgatni a népszerű magyar vígjáték harmadik részét, a Valami Amerika 3-at, amelyre 8,87 millió forint támogatást ítélt meg a Filmszakmai Döntőbizottság. A testület 82 millió forinttal támogatja Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta Műanyag égbolt című sci-fi animációs filmjének gyártáselőkészítését is.

MTI

A Műanyag égbolt, a legnívósabb nemzetközi fesztiválokon díjazott alkotópáros első mozifilmje a Filmalap Inkubátor Programjában készül. A hazai filmes műfajok palettájáról régóta hiányzó sci-fi animáció egy olyan jövőben játszódik, amelyben a Föld növény- és állatvilágának teljes pusztulása után a tudósok utolsó lehetőségként egy emberekből előállított tápanyagot fejlesztenek ki. A lehetséges jövő társadalmi rendszere két részre osztja a megmaradt emberiséget: akik esznek és akik etetnek. Ebből a kiindulópontból bontakozik ki a kalandot, drámát, érzelmet és akciót ötvöző alkotás története.

cover-muanyag_2e2h

Bánóczki Tibor és Szabó Sarolta célja, hogy provokatív és kortárs témát dolgozzon fel az animáció eszközeivel. “A termőföld 60 éven belüli eltűnésének réme valós és tudományos tény, az egyik következménye annak, amit az emberi civilizáció okozott. Egy animációs mozifilmmel talán könnyebb elérni, hogy a nézőket egy másik univerzumba repítsük, hogy szórakoztassunk, de közben felkavaró témákra irányítsuk a figyelmet” – idézi az alkotókat a Filmalap közleménye. A lenyűgöző és újszerű képi világot ígérő Műanyag égbolt gyártása decemberben kezdődik, több mint egy évig tart, a film 2019-ben lesz látható a mozikban. A sci-fi animáció a magyar Salto Film és a francia Paprika Films koprodukciójában készül Fülöp József, Sipos Orsolya, Pierre-Emmanuel Fleurantin és Laurent Baujard producerek vezetésével. A Paprika Films közreműködésével készült Fliegauf Bence Csak a szél című Ezüst Medve-díjas alkotása is.

Herendi Gábor nyáron kezdei el forgatni a Valami Amerika 3. részét, amelyben Szabó Győző, Pindroch Csaba, Hujber Ferenc, Szervét Tibor, Oroszlán Szonja, Ónodi Eszter, Tompos Kátya, Csuja Imre, Thuróczy Szabolcs és Faragó András is feltűnik. A filmnek 8,87 millió forint támogatást ítélt meg a Filmszakmai Döntőbizottság.

Fotó: hu.ign.com, parameter.sk