Nem egyedül vagyok szerintem, amikor azt gondolom, hogy a futószalagon gyúrt és sütött pékáruk idejének leáldozott. Az aluljárós és egyen pékáruk íztelen és színtelen világát már régen elhalványította az a tendencia, amely egyre erősebben figyelhető meg a városban a kézműves kisboltok megjelenésével, amik jellemzően családi vállalkozásokként indulnak és növik ki magukat. Hiszen hiába az árérzékeny igénytelenség, egy idő után már inkább sírásra görbül az ember szája, amikor az éhes-vagyok-gyorsan-eszek-valamit-útközben-amíg-szerzek-valami-rendes-kaját állapotot ellensúlyozására megállunk az egy tucat pékárusnál egy pogácsáért vagy kakaós csigáért és ezredszer is szembesülünk azzal, hogy szépen felfújt pogácsa ide, látványpékség oda, lehet, hogy a szénhidrát néhány pillanatig elhallgattatja a gyomrom, de ennél többre nem lesz képes soha. Mert se rendes íze, se rendes állaga, csak kenyér és cirkusz. Vagyis liszt és cukor.

GYŐRI MIKLÓS – Pesti Mese/Nulla6egy Facebook-csoport

Ahogy a krémes a mindenkori viszonyítási pont a cukrászdák esetében, úgy a pogácsa a pékárusoknál, véleményem szerint. Kétféle pogácsa létezik. Az egyik a finom és szeretem, és a másik kategóriába tartozik az összes többi. Sajnos az utóbbiból van több. Vagy akkora, mint egy felfújható gumilabda, amit ha kicsit megnyomorgatsz, akkora lesz, mint azok a kis kerek rágógumik, vagy olyan ragacsos és liszt ízű, hogy abban sem lehetsz biztos, hogy pogácsát eszel. Ugyanez a süteményekkel. Ezeréves receptek, amik a vállalkozásoknál sokszor azt jelenti, hogy minél olcsóbban, minél ’látványosabbat’. Mert hát minek vegyek én drágábbat, hőbörgött az egyik pékárusom, amikor úgysem fogy el, az embereknek csak az számít, hogy minél olcsóbb legyen. Úgyhogy jó ez. Nekem viszont nem. Nem is járok már oda. De igazából már méterekről ki lehet szúrni, hogy a sok cukor és még több cukor, és egyébként is két hete áll a hűtőben sütiről van szó, vagy az élesztővel felturbózott pékáruról, ami hiába akkora, mint egy összetekert hálózsák, a súlya nem több, mint egy 3 rétegű olcsó papírzsebkendő.

Rizsa17

Viszont szerencsére már egyre többen vannak, akik belefáradtak a konzumidiotizmusba és látványigénytelenségbe. Misem bizonyítja ezt jobban, mint, hogy a kézműves forradalom egyre nagyobb mértéket ölt. Tegnapi nap folyamán nyitott meg hivatalosan a Rizsa17 makrobiotikus és vegán étterem, ami csak puszta véletlenből időzítette a megnyitást a Föld napjára. A Ráday utcában található étterembe betérve ehettek finom főtt ételeket, salátákat, vagy a tofus és sült zöldséges szendvicset. A főszakács Santa dász 10 éve dolgozik vegetáriánus szakácsként és meggyőződése szerint, a legegyszerűbb módja annak, hogy valaki vegetáriánus legyen a hús evés helyett az, hogy egyszerűen finomabbat kell neki adni, mint amihez eddig hozzászokott. Tehát minden étel, amit itt találsz növényi alapanyagból készült, semmihez nem használnak állati eredetű összetevőket. Igyekeznek az évszaknak megfelelő friss zöldségeket, gyümölcsöket használni. Ami ugyancsak pompás hír, hogy nem használnak az ételek elkészítésénél cukrot, mesterséges édesítőket, ízesítőket, színezéket, konzerváló anyagokat és mivel ételeik szezonálisak, az E számok tengerébe se merülnek alá halászni. Szóval igazi felüdülés.

Pizzica

A Nagymező utcában (ami lassan már Nagymenő utca) nyílt nem rég egy igazi olasz családi vállalkozás. A környék pizzázói egy igazi méltó vetélytársukra találtak a Pizzica személyében, hiszen nem a klasszikus háromszög alakú pizzákat lehet itt kapni, hanem a másik klasszikust, az éjszakai pizzák megszokott formavilágát idéző négyzet alakú pizza szeleteket. Amivel nincs is semmi baj, nem attól lesz jobb vagy rosszabb az íze. Hanem? A Pizzica megálmodója Paolo De Bartolomeo, aki testvérével és egy szintén olasz barátjukkal együtt közösen nyitották meg a pizzázót és meglátásuk szerint azért még van hova fejlődni, ha pizza-készítésről van szó. Pontosabban arra gondoltak, hogy a jó pizza alapja nyilván a jó tésztával kezdődik és sajnos itthon még igen szép számmal lehet olyan pizzákba botlani, amit könnyen ellehetne adni magyaros melegszendvicsként is, olyan vastag tésztával dolgoznak, hogy az szinte már egy emberes szelet kenyér. Viszont a srácok szerint akkor jó a tészta, ha vékony és ropogós. Paolo pedig már jó pár éve Budapesten él, úgyhogy tudja, mit beszél, Amit nem a helyi piacon szereznek be, mint zöldségek és egyéb dolgokat, azokat Olaszországból rendelik. Ilyenek a sajt, szalámi, sonka, gomba. A tésztát pedig 48 vagy 72 órai kelés után teszik csak be a sütőbe. Szóval nem viccelnek. Egy igazi olasz ízvilág a belvárosban. Az üzletben pedig időről-időre fiatal képzőművészek alkotásai kapnak helyet a galérián és a falakon.

Domi’s Bake Shop

6. kerületben a Weiner Leó utcában találjátok a Domi’s Bake Shopot, ami annak ellenére, hogy csak néhány hónapja nyitott, rendesen bezsebelte már az elismeréseket. A családias hangulatú kézműves cukrászdát Suri Dominika álmodta meg, aki kezdetben csak a rokonoknak és barátoknak sütögetett, írta a blogját, majd barátja nem is annyira övön aluli kérdésre, miszerint, miért is nem nyitsz egy cukrászdát, elgondolkodott. Hiszen mikor kapjuk a legjobb végeredményt? Ha olyan hozzáértő ember készíti el az adott dolgot, aki ráadásul imádja is azt csinálni. Olyan cukrászdát pedig nem akart nyitni, amiből már van ezer másik a városban. Úgyhogy végül egy olyat nyitott, ahol leginkább a saját maga által megálmodott helyben készült sütikből lehet nasizni, ugyanakkor gondolt a glutén-, cukor- és laktózérzékenyekre is.

Cake Shop

Nem mostanában, hanem tavaly nyílt meg a Cake Shop az 5. kerületben a József Attila utcában, amely szintén elnyerte a város édesszájú lakosainak tetszését igen hamar. Itt is kézműves a jelszó, helyben sütött egyedi sütemény és fagylalt finomságok közül lehet válogatni. Ami viszont teljesen újdonság, az a My Cake pult. Itt a betérő saját maga rakhatja össze a neki tetsző alapanyagokból a számára legjobbnak gondolt tortát. Szóval igazi interaktív hely, ahol tényleg új értelmet nyert a látványcukrászda kifejezés.

Hogy egy kicsit a jövőbe is mutassunk, ezért egy igazi látványújságírói fogással egy májusi programra is felhívom a figyelmet. Május 8-án lesz a Magyar kézműves fagylalt napja. Ezen a napon féláron fagyizhattok majd a programban részt vevő helyeken. Hogy mi alapján fogják eldönteni a szervezők, hogy melyik hely fagyija a kézműves és melyik nem, azt nem tudjuk, de ne legyünk igazságtalanok. A gyerekeket a legkevésbé sem ez fogja érdekelni.