Szombaton tartják a Fáraók Aranyparádéját Kairóban, amelyen 18 fáraót és 4 fáraónőt, fáraónét szállítanak körbe a város utcáin – írja a BBC. A bebalzsamozott uralkodókat díszszarkofágban fogják a korábbi nyughelyükről, az Egyiptomi Múzeumból átszállítani az egy új intézménybe, az Egyiptomi Civilizáció Nemzeti Múzeumába. A fáraókat uralkodásuk sorrendjében költöztették át.  

061.HU

Az első uralkodó így az időszámítás előtti 16. században uralkodó Szekenenré Ta-aa, az utolsó pedig a i. e. 12. században regnáló IX. Ramszesz lesz majd. De kettejük közt körbeszállítják például a 67 évig uralkodó II. Ramszeszt, vagy például Hatsepszut fáraónőt. 

Salima Ikram, a Kairó Amerikai Egyetem professzora szerint mindent megtettek annak érdekében, hogy a fáraókat biztonságosan tudják majd szállítani a parádén. Hozzátette: korábban is számos áthelyezést „túléltek” már. Kairón belül, azelőtt pedig Thébában is sokszor áthelyezték már őket – mondta.  Az esemény alkalmából a város is különleges díszkivilágítást kapott. 

Nem mindenki örül azonban annak, hogy a múmiákkal parádéznak Egyiptom utcáin. Egyesek tartanak attól, hogy lesújthat az emberekre emiatt a „fáraók átka” – volt aki a Szuezi-csatornában történteket is ennek tulajdonította –, míg mások kegyeletsértőnek, hogy a holttesteket körbeviszik a városban, illetve múzeumokban állítják ki.