Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 208
  •  
    208
    Shares

A kamaszkor nagy problémái köré egy egész filmes műfaj épült, a felnőtté válásról szóló felnövéstörténetek, azaz coming of age filmek. A Jó srácok című film most a mozikba kerülő tiszteletére összeszedtük kedvenceinket a népszerű zsáner eddig legalább félszáz figyelemre méltó alkotása közül.

061.hu

Diploma előtt (1967)

Ben most fejezte be az egyetemet, és készen áll, hogy beteljesítse szülei akaratát: találjon magának egy jól fizető állást és keressen magának egy  feleséget. A tiszteletére adott partin aztán elcsábítja a csinos Elaine édesanyja, a középkorú Mrs. Robinson. A viszony folyamán lassan rádöbben, hogy neki mégis Elaine kell, aki viszont időközben másnak ígérte a kezét, mindehhez pedig az asszonyságnak is van egy-két keresetlen szava. Dustin Hoffmann és Anne Bancroft is fantasztikus alakítást nyújt Mike Nichols 1967-es remekében, amely egy párkapcsolati dráma keretein belül mutatja be egy szégyenlős és visszahúzódó srác felnőtté válását, az odáig vezető buktatókat, hibákat és baklövéseket. Hello darkness, my old friend.

American Graffiti (1973)

A hatvanas évek eleje az ártatlanság évei voltak Amerikában, mielőtt Vietnam, a korrupció és a kábítószer mindent megváltoztatott. Két főiskolára készülő jóbarát még egyszer utoljára átszántaná a kisvárosi éjszakát, miközben bömböl a rádióból a rock and roll, hőseink a főutcán csapatják apuci verdájával, férfias élményekre, például nőre vadászva. A cirkálás során az alkoholszerzéstől és –fogyasztástól a csajozószakkörön át az adrenalinrobbanásig végigtapasztalják a kamasz férfibajok minden nyűgét. De persze a legfontosabb a barátság, valamint az, hogy el kell-e mennünk ahhoz otthonról, hogy úgy érezzük, már hazaérkeztünk. A lazán összekapcsolódó epizódokból álló történet valamennyi főszereplője tehát – akárcsak a coming of age filmek nagy részében – néhány óra leforgása alatt éli meg a nagy változást. A még süldőkorú Harrison Forddal, Richard Dreyfuss-szal és a később rendezőként elhíresült Ron Howarddal forgatott filmremek, amellyel George Lucas feltette magát a térképre, és amelyben emléket állított saját tinédzseréveinek.

Állj mellém! (1986)

A Stephen King The Body című novellájából készült Rob Reiner-film a coming of age zsáner egyik legerősebb képviselője, amelyben a dráma, a humor és a kalandfilmek családias hangulatának elegyében kristályosodik ki, hogy a felnőtté válás bizony áldozatokkal jár. A kisvárosi srácok, akik megformálói között ott láthatjuk a fiatalon elhunyt River Phoenix-et, Jerry O’Connellt, a sorozatszínésszé vált Wil Wheatont és Corey Feldmant, felkerekednek, hogy megkeressék elhunyt félcimborájuk holttestét. A maine-i tájban kanyargó útjuk pedig párhuzamosan kanyarog azzal az ösvénnyel, amely az ártatlanság elvesztését, a gyerekkori traumák feldolgozását érintve saját felnőtt imágójuk kifejlődése felé vezet és egy egész életre kiható élménnyel bír. King műve nyomán Reiner autentikusan mutatja be a kiskamaszkort, amikor még az embernek csak a képregényeken, játékokon jár az esze és azt, hogy mi történik ezzel a világgal, ha belerondít a kényelmetlen valóság.

Gilbert Grape (1993)

Bár Lasse Hallström legjobb filmje szerencsétlen sorsú emberek szívfacsaró családi drámája, mégsem tapossa meg a lelkünket. A karakterek a maguk módján boldogok, és szeretetteles kapcsolatban élnek, ami különösen a forgatás idején 18 éves Leonardo DiCaprio és a bátyját játszó Johnny Depp között a legérzékletesebb. A filmben szinte mindenki benne van, aki a kilencvenes évek amerikai független filmjeiben próbálgatta a szárnyait: az excentrikus figurákra specializálódott Depp talán sosem nyújtott ennyire letisztult, maníroktól mentes alakítást, a groteszk módon elhízott anyát játszó amatőr színésznő (a nemrég elhunyt Darlene Cates) félelmetesen erős jelenség, a kisvárost benépesítő fura figurákat olyan remek színészek hozzák, mint például John C. Reilly és Crispin Glover, de az átutazót alakító Juliette Lewis is tökéletesen hozza szokásos elvarázsolt figuráját. DiCaprióra sokan csak a Titanic után kapták fel a fejüket, pedig a Gilbert Grape autista kisöccse és egy másik coming of age remekmű, a Robert De Niróval forgatott Ez a fiúk sorsa alapozta meg a karrierjét. Már ekkor megkapta az első Oscar-jelölését, és ebben a filmben figyelt fel rá Martin Scorsese is, aki azóta csupán néhány filmjében nélkülözte a tehetséges színész jelenlétét.

Okostojás (1998)

Wes Anderson ebben a korai gyöngyszemében a patinás Rushmore Gimnázium végzős diákja, Max Fisher történetét meséli el, aki annyiban különbözik a listán szereplő túlérzékeny kamaszoktól, hogy már 15 évesen nagyon magabiztosan esik neki rövid- és hosszútávú céljai megvalósításának, legyen szó az iskolai klubélet megszervezéséről vagy egy akvárium engedély nélküli felépítéséről a suli sportpályáján. Ő az iskolaújság- és évkönyv szerkesztője, a vívócsapat kapitánya és a retorikai önképzőkör elnöke,  valamint a saját magáról elnevezett színjátszókör vezetője. Mindemellett szeretne korengedménnyel bekerülni az Oxfordi Egyetemre, vagy ha oda nem megy, akkor a Harvardra. Csak az a bökkenő, hogy Max az iskola egyik legrosszabb tanulója, akit éppen próbaidőre bocsátottak: még egy karó, és repül, a helyzetet pedig bonyolítja, hogy beleszerelmesedik az egyik tanárnőbe. Felnőtté válása ott kezdődik el, hogy egy keveset visszavéve az énközpontúságából, de megőrizve határtalan kreativitását, elkezd foglalkozni mások érzéseivel is.

Majdnem híres (2000)

1973-ban járunk, lecsengőben van a hippikorszak, let there be rock. Cameron Crowe saját élményeit feldolgozó filmje egy fiatal srácról, a 15 éves William Millerről szól, akit megbíz a legendás Rolling Stone magazin, hogy egy riportsorozat kedvéért kísérje el a turnéján a népszerű Stillwater együttest, történetesen kedvenc bandáját, és számoljon be az eseményekről (Crowe magával a Led Zeppelinnel bandázott együtt). A fiú végigköveti a csapat sok állomásos útját, miközben megismerkedik Penny Lane-el, a szólógitáros szuperkedves és gyönyörű csajával. Barátságok, szerelmek, árulások, hiteles figurák, jó helyzetek – mindennapok egy korból, amikor Amerikának még lelke volt, nemcsak fogyókúrás programjai, csillagháborús tervei és PR-menedzserei. Mindezt olyan menő színészek tolmácsolásában, mint Billy Crudup, Kate Hudson, Frances McDormand vagy Philip Seymour Hoffman.

Sráckor (2013)

Richard Linklater filmje példátlan kísérlet és egyedülálló mozis élmény: a kamera néhány színészt követ 12 éven át, 2002-től 2013-ig, végigvezetve a gyermekkor életörömén, a modern család változásain. A film a történet elején hatéves Masont (Ellar Coltrane) követi az ember életének legradikálisabban változó évtizedén át a családi költözések, viták, házassági kudarcok, újraházasodások, új iskolák, első szerelmek, elvesztett szerelmek, jó időszakok, ijesztő időszakok, és a szívfájdalom és rácsodálkozás állandóan lüktető keveredésének ismerős kavargásán keresztül. Ám a végeredmény kiszámíthatatlan, ahogy az egyik pillanat a másikba szövődik, így adva ki a felnövésünket formáló események mélyen személyes élményét, és életünk állandóan változó természetét. Az álmodozó tekintetű elsős nagy felfordulással néz szembe: egyedülálló, keményen dolgozó édesanyja, Olivia (Patricia Arquette) úgy döntött, hogy vele, és nővérével, Samanthával elköltöznek Houstonba – pont amikor régóta távol lévő apjuk, az idősebb Mason (Ethan Hawke) visszatér Alaszkából, hogy újra belépjen világukba.

Megáll az idő (1981)

Aligha született vagányabb, időtlenebb és igazabb film 1956-ról Gothár Péter 1981-es alkotásánál. Pedig a Megáll az idő – akárcsak a témát pedzegető többi, rendszerváltás előtt készült film – nemigen szólhatott magáról a forradalomról. A film a megtorlásokat követő kádári konszolidáció kezdetén, az erőspistás gulyáskommunizmus pandemóniumában tipródó lelkek tűpontos Bereményi Géza zseniális bonmot-jaival, örökérvényű monológok és dialógusok sorával kiállított látlelete (“Éljenek a hülyék, ne legyen semmi! Le a csecsemőkkel, éljenek a csajok!”, Még a szar is le van szarva!” stb…), amelyet az a vitathatatlan erénye énekelt be az 56-os filmek kánonjába, hogy rámutatott: a forradalom tudatunkban és zsigereinkben lerakódott hordaléka ellapátolhatatlan. De Gothár filmje nem csak ’56 szellemével kísértő korrajz, keserédes dráma és minden időben érvényes ifjúsági film, hanem felnövéstörténet is, amelyben egy sarokba szorított, mozdulatlanságra kárhoztatott generáció keresi az identitását egy olyan közegben, ahol a felnőttek hazudozni és meghunyászkodni kényszerülnek. A kivonulásra pedig csak a legvakmerőbbek vállalkoznak.


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  • 208
  •  
    208
    Shares