Kimerültség miatt került kórházba szerdán Los Angelesben Al Jarreau Grammy-díjas dzsesszénekes, ezért koncertszervezői idei fellépéseit lemondták, és közölték, hogy orvosai tanácsára nem is turnézik többé.

MTI

Al Jarreau, aki márciusban tölti be a 77. évét, fél évszázados pályafutása alatt hét Grammy-díjat kapott. A művészt egyedülálló stílusa, újító megoldásai tették elismert előadóvá, ő volt az első énekes, aki három kategóriában (dzsessz, pop és rhythm and blues) is megkapta az amerikai lemezakadémia díját. Legnagyobb sikerei közé tartozik az 1981-ben megjelent We’re in This Love Together című szám. 1985-ben ő is énekelt a sztárkórusban a We Are the World felvételén, és az ő hangján szólalt meg A simlis és a szende című tévésorozat főcímdala.

“Jarreau hálásan gondol vissza az elmúlt ötven évre, amikor a zenéjével beutazhatta a világot, és hálával gondol mindazokra, akik ezt megosztották vele: a hűséges közönségére, az elhivatott zenészekre, és mindazokra, akik támogatták” – olvasható a művész Facebook-oldalán.  A bejegyzés szerint a koncertekre megváltott jegyek árát visszatérítik. Az amerikai fellépések után a korábbi tervek szerint júliusban Oldenburgban, Karlsruhéban és Düsseldorfban is fellépett volna a művész. Jarreau szívesen koncertezett Európában, Magyarországon 1998-ban és 2007-ben lépett fel, másodszor George Bensonnal közös Givin’ It Up című lemezük turnéja keretében.

Kép: fanart