Megszabadul a sokat kritizált plakáttervektől a jövő évi budapesti vizes-vb szervezőbizottsága, a tavaly bemutatott logóval együtt. A kiválasztott új arculat iskolai vizsgafeladatként készült, nagy karriert futott be a közösségi médiában.

Elvetette a 2017-es budapesti úszó-világbajnokság nemrég nyilvánosságra hozott, sokak által bírált plakátterveit a szervező Budapest 2017 Nonprofit Kft. – közölte a cég hétfői sajtótájékoztatóján.

A cég rögtön új tervet is választott: azt az iskolai feladatként készült koncepciót, amelyet az Origo is bemutatott a Magyar Úszószövetség által megrendelt grafikák megítéléséről szóló cikkében. A koncepciónak nagy sikere volt a közösségi médiában, rengetegen dicsérték.

20160331vizes-vb-alternativ-plakatterv

Az arculattervet a Krea Kortárs Művészeti Iskola hallgatója, Hetsch Ferenc készítette vizsgafeladatként tanárai, Ördögh László, Herbszt László és Darázs Bódog szakmai iránymutatása mellett. Az eredeti dolgozat itt nézhető meg, az elemei közül csak a logón változtattak valamelyest a szervezők kérésére, az alább látható lett a végleges.

Forrás: origo.hu