Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Bár a történészek egy része vitatja, hogy Artúr létezett-e egyáltalán, a király alakja és a mondakör szereplőinek – Merlin, Guinevere, Lancelot vagy az Excalibur – történetei a világ minden szegletében foglalkoztatják az emberek fantáziáját. A  romantikáról, hősiességről, lovagiasságról és becsületről éneklő legenda az irodalmat és a film világát is megihlette, legutóbb Guy Ritchie készített belőle filmet. A régóta várt Arthur király: A kard legendája heti bemutatójának örömére összegereblyéztük a mítosztár legizgalmasabb filmes feldolgozásait.

MAPET –061.hu

Egy jenki Artúr király udvarában, 1949
Mark Twain 1889-ben írt regényéből több filmes feldolgozás is készült, közülük a mai napig az egyik korai, 1949-es zenés adaptáció tekinthető a legsikeresebbnek, Bing Crosby-val a főszerepben. Az azonos című, 1989-es változat roppant hitványra sikeredett, és a későbbi, komikusnak szánt parafrázisokról sem tudunk sok jót elmondani. A Martin Lawrence főszereplésével forgatott, a 14. századi Angliában játszódó Gagyi lovag (2001) pusztán a várfalon feltűnő magyar címeres zászló miatt tapadt meg az emlékezetünkben, míg az Időgéppel a lovagkorba (1998) című rettenet sem Woopy Goldberg, hanem egy másik magyar vonatkozás, a filmben rabszolgaként feltűnő Bicskey Lukács miatt érdemesül említésre.


A kőbe szúrt kard, 1963

Bár a sorban 18. Disney-rajzfilm elkészülte után félrepottyant a stúdió klasszikusainak gyártószalagjáról, a méltatlanul elfeledett animációs alkotások közé sorolhatjuk. A legenda alapján kiszínezett mesében a sötét erdő mélyén élő Merlin, a nagy varázsló magához fogadja a 11 éves árva kisfiút, majd különböző állatokká változtatja, hogy a fiú így ismerje meg az élet örök igazságait és titkait. Wart jó úton jár, de a ködös Albion trónjának megszerzéséhez nem elég kirántani egy bizonyos kőbe szorul kardot, meg kell küzdeni a gonosz Madam Morccal is, aki mindenáron el akarja pusztítani Merlin védencét.


Camelot, 1967

A Joshua Logan rendezte 178 perces musical az érzelmeket, pontosabban az Artúr (Richard Harris), Lancelot (Franco Nero) és Guinevra – vagy Guenevere – (Vanessa Redgrave) közötti szerelmi háromszöget helyezte a középpontba. Vajon feloldható-e a király felé érzett tisztelet, a kötelességtudat és az örök szerelem szembenállásának dilemmája, miközben a sötét felhők meg egyre csak sűrűsödnek Camelot felett. Amikor beállít az udvarba az örök bajkeverő Mordred, a király törvénytelen fia, már több forog kockán a király és legvitézebb lovagja becsületénél. A Camelot a kor ízléséhez igazított, anno három Oscar-díjjal jutalmazott becsületes iparosmunka, de a musicalek nagy részéhez hasonlóan sajnos nem állta ki az idő próbáját. A remek színészgárda miatt mindenesetre érdemes tenni vele egy próbát.


Lancelot, a Tó lovagja, 1974

Robert Bresson francia–olasz koprodukcióban készült filmje a legtöbb témába vágó alkotáshoz hasonlóan a historikus környezettől megfosztva mutatta be a mondakör történetét. A rendező napjainknak üzenve egy kvázi középkort ábrázol, amelyben a nemes és szép ideák emlékké torzulnak, a lélek kiüresedik.  Artúr lovagjai a Szent Grál elvesztésével hitüket és erényeiket is elhagyták, és a morális válságban már a szerelmet sem képesek megélni. Az idő sajnos nem kegyelmez: a helyenként a Gyalog galopp fekete lovagjának csonkolását idéző, vérben és hullahegyekben bővelkedő képkockák inkább megmosolyogtatják, mintsem sokkolnák korunk edzett szemű nézőjét.


Gyalog galopp, 1975
És most valami egészen más. A Monty Python-csoport filmje a mai napig etalon a legenda filmes feldolgozásainak a sorában annak ellenére, hogy pimasz abszurd humorával annak idején rendesen kiverte a biztosítékot a normann hódítás előtti angolszász uralomhoz, mint meisseni porcelánhoz viszonyuló szigetlakók körében. A filmtörténelemben nincs még egy alkotás, amely ekkora előnyt tudott volna kovácsolni az alacsony költségvetésből. Hosszan lehetne sorolni az érdekességeket a filmről. A lovagok például eredetileg lóháton közlekedtek volna, de állatokra nem jutott pénz, innen jött a léglovaglás és a patadobogás hangját utánozó kókuszdióhéjak (a magyar fordításban tök) ötlete. A magyar szinkronos fordítást ma már sokan szidják az eredeti szövegtől való eltérések miatt, mi azért nem dőltünk a kardunkba, amikor megtudtuk, hogy a Ni-lovagok nem is rekettyést, hanem díszcserjeágyást követelnek a Grál-kutatóktól.


Excalibur – Vér és mágia, 1981
Bár az Artúr-mondakör rengeteg filmest megihletett, John Boorman rendezőnél érzékenyebben, nagyobb hozzáértéssel és alapossággal (megjelennek a történetben a legtöbbször kimaradt szereplők, például Uther király) senki nem nyúlt a legendához. A látványos, drámai feszültségekkel teli filmet Írország sziklás vidékein forgatták, az Excalibur mégsem csupán egy szépen fényképezett akció-fantasy.  Sűrű, ragacsos misztikum hatja át a jeleneteket és ejti rabul a nézőt, az atmoszférateremtésben pedig nem kevés szerep jut az illusztris színészgárdának. Közülük is a Merlint alakító Nicol Williamsoné a fő érdem:  a 2011-ben elhunyt színész játéka és a varázsló már-már túlvilági karaktere mellett a Morganát alakító Hellen Mirren, Gabriel Byrne (Uther Pendragon), Patrick Stewart (Leondegrance) vagy Liam Neeson (Gawain) alakításai is elszürkülnek.  


Az első lovag, 1995
A Sean Connery, Richard Gere és Julia Ormond főszereplésével készült filmben Jerry Zucker rendező szétrancsírozta a legendát, és megvált a nem kívánt elemektől. Romantikus víziójában nem volt helye az Excaliburnek vagy Merlin és Morgana alakjának,  ő inkább – nyilván a filmstúdió nyomására – a ’67-es musical csapásirányán célozta meg a hepiendet. A szerelmi történetben Guinevere ugyan mély tiszteletet érez az öreg király iránt, de csak azért megy hozzá, hogy birtokát megóvja a lator Malaganttól. Az esküvőre betoppanó Lancelotban beinduló kémiai folyamatok hamarosan véget vetnek az udvari idillnek, ami a kerekasztal lovagjainak megidézése mellett nagyjából ki is meríti a mítoszkörből átemelt motívumok sorát. Zucker filmje elég pocsék, de legalább mutatós, így kosztümös love story-ként vígan fogyasztható. Mi csak azt nem értjük, hogy a 90-es években Julia Ormond femme fatale-ként való szerepeltetésével Hollywood hogyan tudta kivasalni a dollárt.

Artúr király, 2004
Antoine Fuqua rendező nem volt szívbajos: a legfrissebb kutatások alapján megírt filmje lerombolja a másfél évezredes legendát, és egy merőben új felépítésével próbálkozik, amivel Terry Gilliamék Gyalog galoppjánál is nagyobb csapást mért a Pendragon-mítoszok bástyáin nyugvó nemzettudatra. Fuqua nemcsak félresöpörte a mondakör történeteit, legalább egy évszázaddal visszapörgeti az idő kerekét: a cím megtévesztő, hiszen a címszereplő az Arturius névre hallgató római (Clive Owen), a szász partraszállás kezdetével végnapjait élő római provincia hátrahagyott tisztje, a kerekasztal lovagjai sztyeppeszagú szarmata marconák, Guinevra (Keira Knightley) meg egy lenge öltözetű, de fagyálló pikt amazon, aki a málészájú Lancelot helyett inkább a tökös rómaival szimpatizál. Mivel roppant kiszámítható és ezer sebből vérzik, nem igazán tudjuk jó szívvel ajánlani Fuqua művét, amiben furcsa módon leginkább az invazív szászok vezéreit alakító Stellan Skarsgaard és Til Schweiger berzerkerkedései tartják a lelket.

Fotó: earnthis.net


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •