Megjelent az Oasis húsz éve publikált harmadik albumának, a Be Here Now-nak nak egy háromlemezesre növesztett, negyven dalból álló emlékkönyve, amire mondhatjuk azt, hogy ez a zenekar ötórai teában áztatott Sergent Pepperse, csak éppen nem lenne semmi értelme.

PZL- 061.hu

Az Oasis magasról tojt az évfordulókra, vagy bármilyen protokollra, így aztán a zenekar feloszlása után se figyeltek arra, hogy a Be Here Now 20 éves újrakiadása valóban „évfordulós” legyen. Mert akkor nem 2016 végén, hanem 2017. augusztus 21-én jelent volna meg. Az augusztus 21-es dátum önálló grafikai elem volt az eredeti CD-én, szóval, már csak ezért is…. A „jubileumi albumon” a fehér keretezés fekete lett, eltűnt a korong felületén az óraszámlap motívum, ami egy majdnem 20 éve megjelent „jubileumi” album esetében némileg furcsa, ahogy az is különös, hogy a booklet egyéb, méréseket jelző motívumai (számológép, homokóra, kilométeróra), is eltűntek, ahogy nem látható már az 1/1-es naptár sem, amin jól kivehető volt az August 21 Thursday felirat…

Az Oasis 1997-ben a londoni Hampton Court House-ban (Fotó: Jill Furmanovsky)

Na jó, Michael Spencer Jones címlapfotóján felfedezhető a naptár, de nem olyan kivehető, mint az eredeti CD-n, ahol önálló oldalt kapott. Miről is van szó? Az album megjelenési napját „aranyba foglaló motívum” azért volt fontos, mert az elképesztően nagy arcú zenészek ezzel a gesztussal azt akarták előre megmutatni, hogy történelmi jelentőségű a Be Here Now megjelenése. És igazuk lett: hétmillió példányban kelt el, Angliában az első helyen, míg az Egyesült Államokban a második helyen nyitott az eladási listákon, az Egyesült Királyságban minden idők leggyorsabban fogyó lemeze lett a nyitó nap félmilliós eladásával. Mindenki erről beszélt, amikor tíz nap múlva, 1997. augusztus 31-én balesetben életét vesztette Lady Diana, wales-i hercegné. A sokkból hosszú ideig nem tért magához Nagy-Britannia.

Az albumon számos dal (például a Do You Know What I Mean? és a My Big Mouth) visszahozza az első lemez, a Definitley Maybe karcosságát, ugyanakkor hangszerelésben is óriásit fejlődött a zenekar, és hát mondjuk ki: a Be Here Now a zenekar harmadik legjobb lemeze. Az első (Definitley Maybe) a legjobb, a második (What The Story Morning Glory) a második legerősebb anyaguk, a harmadik (Be Here Now) pedig a harmadik legjobb produkciójuk, egyszerű ez, mint a számolás-mérés az alsóban. Azt szokás mondani a Be Here Now-ról, hogy logikus, hogy fáradt lemez lett, hiszen a két korábbi csúcsteljesítményt nem lehetett fokozni, arról nem is beszélve, hogy a knebworthi, roctörténeti jelentőségű koncertjükön negyedmilliós tömeg ment áldozni a korszak legnagyobb beatmiséjén.

Tesókultúra – Liam és Noel (Kép: Les Inrocks)

De nem is kellett fokozni mindent, bőven elég volt tovább lépni. És az Oasis tovább ment, elkészítette a maga matiné Bors őrmesterét. Az, hogy a zenekar tele volt kreatív energiákkal, mi sem bizonyítja jobban, mint a 28 (!) felvételt tartalmazó B-oldalas dalokból, illetve demókból álló két bónusz CD, amin olyan első osztályú dalok szerepelnek mint a Stay Young, a zenekar egyik legjobb dala, amit a tök átlagos Magic Pie miatt lett B-oldalas, a The Fame, Flashbax, a My Syster Lover… Már csak ezekből a dalokból össze lehetett volna rakni egy ütős albumot, amivel elkerülhető lett volna a következő, a Standing On The Shoulder Of Giants óriási kudarca. Akik szerint a zenekar 1997-re összeroppant az elképesztően nagy elvárásoktól és a kihordhatatlan feszültségekkel járó népszerűségtől, azok számára fényes cáfolat kéne hogy legyen maga az album…

Akik nem hittek a fülüknek, és azt mondták, hogy a lemez mégsem olyan jó, nos, az ő véleményükbe talán belejátszhatott Noel véleménye is, aki szerint szintén nem sikerült olyan jól az album, és később se nagyon játszották koncerten a lemez legtöbb dalát. Az kétségtelen, hogy a lemez – aminek a megjelenése még a BBC headline hírei közé is bekerült – túl hosszú (70 perces), egy-egy dal túlírt (pl. az All Around The World a maga 10 percével), hogy nagyot akart mondani, de végül is, egy felnőtt albumtól el is várható, hogy mondjon valamit a világról. A világ végül nem állt meg 1997. augusztus 21-én, oly’ annyira nem, hogy az Oasis sem létezik már, de a lemez óta talán mi is másképp mérjük az időt. Például tíz perc alatt körülutazhatjuk a világot, és még varázs süti sem kell hozzá.

Oasis
Be Here Now (2016)
Sony
12+14+14 szám 180 perc
Eredeti megjelenés: 1997. augusztus 21.