“Legyenek szívesek lehalkítani a kötényeik zsebében lapuló okostelefonokat” – Interjú Agócs Gergellyel

“A nogaj népzene eddig feltárt dallamtípusai között közel 70 százalékot képviselnek olyanok, amelyek a magyar népzene morfológiai jegyeit viselik. Ez olyan magas arány, amely feltétlenül megérdemli a mi érdeklődésünket, és indokolja, hogy folytassuk a vizsgálatainkat” – mondja Agócs Gergely, akivel többek között azokról az észak-kaukázusi türk népek  népzenéje és a mi népdalaink között fellelhető, elképesztő hasonlóságokról beszélgettünk, amelyeket gyűjtőútjai során tapasztalt. A népzenekutatót arról is kérdeztük, szerinte miért hibás stratégia, hogy a rokonságunkról folytatott elméleteket nyelvi prekoncepcióra építettük, és hogy tervez-e az Utolsó Óra programhoz hasonló, nagyszabású gyűjtést.

MÉNES MÁRTA – 061.hu

Az Atyai ág című projekt – amelyet szeptember 21-én Kecskeméten, 24-én pedig a Művészetek Palotájában láthat a közönség – 2017-ben már látható volt, de a produkció új gyűjtésekkel gazdagodott. Mit lehet erről tudni?
Azóta bebizonyosodott, hogy a magyar népzenei újstílus dallamszerkezeteihez kísértetiesen hasonló zenei anyag létezik a nogajok és a kumukok népzenéjében is. Ezek nem csak véletlenszerű, periferiális anyagot bizonyító felvételek, hanem ugyanúgy egy stílust jelölnek e népek zenéjében, mint ahogyan a magyar népzenében is. A magyar népzenében új stílusnak nevezik, mert a 19. század közepénél korábbi feljegyzésekben nem találkozunk ilyen kupolás dallamszerkezettel. Nos, erre a kupolás alakzatra is gyűlnek a bizonyítékok különféle kipcsak török népek zenéjéből, akik a törökség északi ágát képviselik. A karacsájok, balkárok, nogajok, tatárok, baskírok és a kumukok tartoznak ehhez a társasághoz, ha beljebb megyünk Közép-Ázsia vidékeire, ott pedig a kazahok, kirgizek és néhány kisebb nép sorolható ide.

Mennyit kell gyűjteni ahhoz, hogy egy monografikus anyagot össze lehessen állítani?
Az összehasonlító népzenetudomány úgy tartja, hogy körülbelül 1000-1500 dallamos merítés kell ahhoz, hogy két nép zenei kultúráját össze tudjuk hasonlítani. Mindezt úgy, hogy az adatok az adott nép szállásterületének különböző pontjairól származzanak, és reprezentálják zenefolklórjának teljes spektrumát. Ebből a térségből már több mint 2500 dallammal rendelkezünk, lassan megérik a dolog arra, hogy elvégezzünk egy nagyobb szabású összehasonlító vizsgálatot.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Hány gyűjtőutat tervez még, és hova?
Még legalább öt-hat nagyobb lélegzetvételű gyűjtőutat szeretnék lebonyolítani, elsősorban a Kaukázus térségében, de szeretnénk gyűjteni a karakalpakok között is. A Kaukázus északi előterének füves pusztáit lakó nogajok történelme elég változatos. Volt a nogajok és a kazahok között egy háború az 1600-as években, nagyjából a Bocskai-felkeléssel egyidőben. A kazahok győztek, benyomultak a Nogaj Horda keleti területeire, és gyakorlatilag kettéválasztották a nogaj népet. A nogajok keleti ága leköltözött az akkor még bővizű Aral-tó déli partvidékére, ők voltak a mai karakalpakok ősei. Valójában nogajul beszélnek ők is, olyan különbségek vannak csupán, amelyek mondjuk, a csángók vagy a palócok nyelvezete között. Nagyon izgalmas kérdés, hogy vajon zeneileg mennyire hasonlítanak egymáshoz, mennyire maradt meg ez az egység. A nogaj népzene eddig feltárt dallamtípusai között közel 70 százalékot képviselnek olyanok, amelyek a magyar népzene morfológiai jegyeit viselik. Ez olyan magas arány, amely feltétlenül megérdemli a mi érdeklődésünket, és indokolja, hogy folytassuk a vizsgálatainkat.

Az újstílusú magyar és a nogaj népzenei dallamok összehasonlításakor arra jutott, hogy nemcsak a kupolás dallamív azonos, a dalszövegek verstani szerkezetében is fennállnak a párhuzamok.
Igen. Különféle verstani jellemzők találhatók ezekben a dalokban, amelyek a magyar népzenei újstílus korainak nevezett dallamrétegét is jellemzik. Nagyon gyakori például, hogy a harmadik sor bővül, ami a nogajoknál is teljesen általános jelenség. Amikor heterometriával találkozunk, az ugyanazokat a jellemzőket mutatja, mint a heterometrikus magyar népdalok egy nagyon fontos csoportja.

Egy interjúban úgy fogalmazott, hogy a magyar népzene jelenleg tudományosan elfogadott rétegezésével az a gond, hogy nyelvészeti prekoncepcióból indul ki. Ez mit jelent?
Azt gondolom, hibás stratégia volt, hogy a rokonságunkról folytatott elméleteket nyelvi prekoncepcióra építettük. A nyelvünknek vannak olyan elemei, amelyek a finnugor népekkel kötnek össze minket, de érdemes elgondolkodni Kovács Vilmos kárpátaljai származású magyar nyelvész megállapításain is. Ő statisztikát készített a magyar nyelv történeti etimológiai szótárának szócikkei alapján, és arra jutott, hogy a szavaink 23 százalékának van finnugor kapcsolódása, további 14 százalék türk irányba mutat, és egyszámjegyű százalékok kötnek minket a környező népekhez: germánhoz, szlávhoz, latinhoz. De a Czuczor-Fogarasi-féle történeti etimológiai szótárunk a szavak 54 százalékáról azt írja, hogy ismeretlen eredetű. Óvatosabban kellene tehát bánnunk azzal, hogy hopp, rányomjuk, finnugorok vagyunk. Vagy akár azt, hogy türkök. És ne felejtsük azt sem, hogy a nyelv csak az egyik komponense a kultúrának. Honnan tudjuk például, hogy honfoglaló őseink milyen nyelvet beszéltek? Élő ember nem tudná biztonsággal megmondani, mi volt Árpád apánk anyanyelve. Arról viszont biztos információink vannak, hogy a honfoglalók társadalma nem egynyelvű volt.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Mi bizonyítja ezt?
950 táján két magyar vezér, Tevel fia, Tormás és Kál fia, Bulcsú követségben járt a bizánci császárnál, ahol tollbamondták az egész honfoglalás történetét. Elmondták például, hogy a kabarok csatlakoztak a turkokhoz – a forrás a magyarokat következetesen turkoknak nevezi – s, hogy ezek tanították a turkokat a kazárok nyelvére. A császár tehát rögzíti, hogy minimum kétnyelvű volt ez a társadalom, hát még azok a nyelvek, amikről nem is tudunk… Tudatosítani kell, hogy a régi nomád birodalmak nem nyelvi alapon, hanem hatalmi, szövetségi kötelékek mentén szerveződtek, s másodrendű volt, hogy otthon ki milyen nyelven kéri el az asszonytól a kumiszt. Kellett egy vezényleti nyelv, amit mindnyájan értettek, egy közlekedő nyelv, aminek segítségével például a kereskedelmet is bonyolították. Tehát a múltban sem lehetett ritka a többnyelvűség. A Magyar Királyság egy egykultúrájú, de többnyelvű, multietnikus társadalom volt. Ugyanannak a kultúrkörnek több alakváltozatát hordozták a szlovákok, a svábok, a magyarok, a ruszinok, vagy az erdélyi románok.

Az Atyai ág előadáson a kaukázusi gyűjtések adatközlői is fellépnek: baskír, kumuk pásztorok, parasztasszonyok, nogaj zenészek is szerepelnek a műsorban. Nehéz volt őket megnyerni, hogy eljöjjenek?
Lajtha László neves népzenekutatónk úgy fogalmazott, hogy a gyűjtés akkor kezdődik, amikor a gyűjtő először visszatér. Ez nagy igazság, hiszen amikor először járunk akárcsak a szomszéd faluban, akkor azt mondják, itt jártak valami idegenek, amikor pedig másodszor járunk ott, már ismerősként tértünk vissza. Mindig szerettem többször visszatérni az adott helyszínekre, ahol sokszor mély emberi kapcsolatok is szövődtek, úgyhogy akik idejönnek, azok túlnyomó többsége nagyon közeli jó barátom is, nemcsak szimpla adatközlő. Őket tényleg nem volt nehéz meggyőzni, sőt, nagyon örültek, hogy a rokonságunkat itt, Magyarországon is felmutathatják.

A népzene kapcsán szokták mondani, hogy az utolsó órában vagyunk, 1997 és 2001 között volt is egy nagyszabású gyűjtés, ez volt az Utolsó Óra program. Tervez hasonlót a keleti párhuzamok rögzítésére vonatkozóan?
Az Utolsó Óra program a Fonó Budai Zeneházban zajlott, amelynek alapítóját egyszer kivittem magammal gyűjteni. Bár nézőpont kérdése, mert ő finanszírozta az utat. Már akkor megfogalmazódott bennünk, milyen jó lenne, ha megvalósulna ennek a folytatása: ha ide tudnánk hívni, és itt tudnánk tartani néhány napig azokat a hagyományőrző mestereket, akiken látjuk, hogy folklórtudásuk feltérképezésére nem elegendő egy-egy találkozás. Remélem, hogy anyagi források is fognak mutatkozni az egyébként nem olcsó terv megvalósításához. Szerintem ezt ismét időszerű lesz felvetni, hiszen ott is az utolsó órában járunk. Ahogy elkezdődik a gyűjtés, gyakran meg kell kérni a nyolcvanéves parasztasszonyokat, hogy legyenek szívesek lehalkítani a kötényeik zsebében lapuló okostelefonokat. Nyilván az unokák veszik meg nekik, hogy el tudják érni a nagyit, de ettől az még ott van. A szórakoztatóipar termékeit közvetítő elektronikai eszközök rohamosan gyalulják le az eredeti folklór tudást, nem csak nálunk, úgyhogy ott is sietnünk kell.

Fotó: Horváth Péter Gyula

A Kecskeméti Népzenei Találkozón minden évben rendeznek konferenciát, amely az idén az Él-e még a népzene? – Népzenei terepkutatás a XXI. században címmel és tematikával várja az érdeklődőket. Ön milyen választ adna erre a kérdésre?
Azt, hogy még él, igaz, utolsó pillanatait éli. Ha ma egy átlagos zenei érzékkel rendelkező falusi nyolcvanéves nagypapát leültetünk, akkor valószínűleg százával tudja emlékezetből felidézni a dalokat szöveggel együtt. Az ő ötvenöt éves fia valószínűleg már csak néhány tucat ilyen dalt tudna előhívni, sajnos félő, hogy azokat is töredékesen. Az ötvenöt éves férfi huszonnyolc éves fia esetében pedig valószínűleg nem lenne olyan dal, amit minimum két versszakkal végig tudna énekelni. És itt nem kifejezetten a népdalokra gondolok, bármilyen dalra…Maga az éneklés, az énekkultúra vész ki, mert mindenkinek ott van a zsebében egy szerkezet, amin ha megnyom egy gombot, akkor zene szól belőle, minek is énekelni…Közben nem vesszük észre, hogy ezek az eszközök milyen pótcselekvésekké degradálják a zenei kultúránk tevékenységformáit. Hiszen a nagyapa, amíg a saját zenei kultúrájának aktív használója volt, úgymond performer, addig a mai unokák, dédunokák a legjobb esetben is csak konzumerek, passzív fogyasztói a mások által előállított zenei csomagoknak. Ez egy nagyon nagy törés a kultúránkban. Száz évvel ezelőtt itt volt egy erős nép, amelyik birtokában volt a saját kultúrájának, aktívan, napi szinten művelte azt, ez a mai unokák, dédunokák korosztályáról már nem mondható el. Az, hogy eljár a koncertekre, nem egyenértékű azzal, hogy el tud énekelni ötven nótát. Máshogy stimulálja a lelkünket, máshogy teszi rendbe az agyunkat. Nagy a baj, és ezek a rendezvények, mint a Kecskeméti Népzene Találkozó, az Atyai ág, vagy a Hagyományok Házában lévő programok, mind-mind az organikus műveltségünk, a hagyományos kultúra aktív használatának értékeire szeretnék felhívni a figyelmet. Mert aki azt mondja, hogy minek nekem tudni a nótákat, ott van a mobilom, annak ehhez a véleményéhez kívánok hosszan tartó, friss, jó egészséget, valamint folyamatos áramszolgáltatást…

Fotók: Horváth Péter Gyula

2019-09-14T08:45:50+02:00 2019. szeptember 13.|