Karafiáth Orsolya jól nevelt botrányhősnő, de azért elsősorban író. És költő. Él címmel a napokban jelent meg új verseskötete, ami jó alkalom volt arra, hogy beszélgessünk. Persze, a fiatal művésznővel minden nap történik valami, például előjön az Elvis Presley énje, vagy egyszerűen átváltozik Gregor Samsává. Most interjúalannyá változott. 

PZL – nullahategy


_MG_6482Férfi alteregóval vagy fenn a Facebook-on. Mi a különbség közte és Orsi között?
Gyakorlatilag semmi, de egyszerűen szükségem volt egy olyan személyre, aki csak azt enged be a köreibe, akit akar. Orsi ezt nem teszi meg, mert gyáva, mert nem tud nemet mondani, mert nem akar senkit megbántani. Képtelen voltam arra, hogy saját nevemen ne jelöljek vissza boldog-boldogtalant, és ez pont azt vette el tőlem, ami miatt szeretem a közösségi oldalakat. Akiket meg hide-oltam és leállítottam, felelősségre vontak, és akkor hazugságokat találtam ki, hogy hát biztos a gép rontott el valamit, és visszavettem őket. Én a Facebook-on szeretem kitenni magam, és az életem, és azt nem jó, ha látják például a munkatársaim. Vagy elég sok kellemetlen alak lebzselt körülöttem, és gyönyörű meglepetésként, ha mondjuk beregeltem egy helyen, pár perc múlva beállítottak, hogy épp erre jártak. Álnevem egyébként gázos: egy régi barátnőm papájáé. Ő nagyon megsértődött emiatt. Viszont az álcsaládom több tagja ismerni vélt, és bejelölt. Egyszóval Karafiáth Orsolya egy konfliktuskerülő, a dolgokat rosszul menedzselő valaki, aki még rejtőzködni is csak ekképp tud. De így legalább erősen szelektált az ismerősi köröm, és talán az egyetlen vagyok az egész Facebook-on, aki minden ismerőséről tudja, hogy kicsoda.

Újságíró vagy, mindenféle megrendeléseid vannak. Hogy hozod össze a hivatalos melókat (amelyek ugyebár precizitást igényelnek), a “crazy” életeddel?
Tök skizofrén, ahogy működöm. Havonta listába rendezem a feladataimat, a kötelességeket, és azt, hogy mit szeretnék még mellettük csinálni. És aztán sakkozom. Mivel elég sokat utazom, nem könnyű ez így, aki látott már vonaton, vagy repülőn, azt hiheti, hogy mániákus őrült vagyok: mert ott is dolgozom. De egy dologból nem tudok engedni: a sok alvásomból. Délelőtt csak nagyon erős érvekkel tudnak rávenni arra, hogy kikeljek az ágyból. Viszont éjszaka aktív vagyok. Egy héten belül három, maximum négy napra korlátozom a munkát, mert nem bírok többet. Akartam is mozgalmat szervezni ezért, mert szerintem az lenne jó még a nemzetgazdaságnak is, ha országosan bevezetnék a négynapos munkahetet. Lehetne választani, hogy vagy a szerda, vagy a hétfő legyen még. Én a szerdát javaslom, mert akkorra fárad el a dolgozó. És egy nap épp középen pont megment a kiégéstől. Amúgy az életem már rég nem olyan crazy, sajnos, főleg hogy a crazyskedés rovására alszom. Kimondhatatlanul szeretek csak úgy heverészni, pihenni! Állítólag elég jól nézek ki, nemigen süt rólam a korom. Biztos vagyok benne, hogy az ennek köszönhető. Egy régi elméletem látszik beigazolódni. Én azért nem sportolok, mert szerintem nem szabad agyonhasználni a testet, mert azért romlik el hamar. Egészséges mennyiségű mozgás épp elég, nem szabad gyötörtni magunkat. Ha túl sokat húzzuk össze az arcunkat, hopp, már ott is vannak a ráncok! Egy ideig megpróbáltam mimika nélkül nevetni, de csak addig ment, amíg a tükörbe nem néztem. Azóta azt gondolom, a nevetőráncok még beleférnek – de ez a végállomás.

ko_rajatszas-0633_kicsiÚgy tűnt, az utóbbi években kevesebb verset írsz, hat éve jelent meg verseskönyved, és lapokban is kevesebb verset látni tőled. És egyszer csak most könyved jelent meg a Scolárnál. Miért nem egy ún. nagy kiadónál? A Karafiáth név erős brand, mások is lecsaptak volna rád…
Hát, ez főleg egy ígéreten alapult: annak idején Sugár András a verseim miatt hívott a Scolarhoz. Kevés kiadó vállalja ezt be. És nekem nagyon fontos volt, hogy aki a könyvet gondozza, valóban szeresse is őket, ne csak egy kötet legyen számára a sok közül, és András szerintem tényleg szerette őket. Meg a Scolar mindent megtett, ami nekem fontos volt. Sokszor kerülök konfliktusba azért, mert nem engedek beleszólni a dolgaimba. Például nem írok alá olyan szerződést, ahol nem én választom a grafikust, a borítót, nem én szervezem a bemutatót, nem az én kezem van a trailer-en… Tudom, nem vagyok ilyen szempontból könnyű eset, bár nehéz sem, általában szeretnek velem dolgozni. Valóban kevesebb verset írok amúgy, mert régebben nem dolgoztam ennyit egy-egy szöveggel, ezekkel az újakkal meg nagyon meggyűlt lelkileg a bajom, sokáig formáltam egy-egy darabot. Az sem véletlen, hogy a szerkesztést kiadtam a kezemből, mert a végén teljesen tanácstalan lettem.

Van kiút a sanzonos jófej lírából? Egyáltalán kellenek-e radikális lírai váltások? Benned volt az új könyv kapcsán, hogy direkt mást csinálj, hogy meglepd azokat, akik kialakítottak magukban egy Karafiáth-képet?
Szerintem van kiút – ez a könyvem például gyökeresen más. A sanzonosságból a forma imitálása maradt meg csupán, mert ha megnézed, ezek a versek már csak dallamosnak tűnnek. De nem akartam direkt mást csinálni, az évek alatt alakult így. Utólag visszanézve a Cigánykártya versei már egyfajta átmenetet adtak. Úgy voltam vele munka közben, hogy ha nem sikerül, amit egészben akarok, akkor ez a könyv nem fog megjelenni – még magamhoz képest is csúszott egy évet. A jófejeskedés már nem pálya nekem – most legalábbis, és lírában – nagyon máshogy gondolok a versre, mint korábban Máshogy is dolgozom. Csak az író-olvasó találkozókon nehéz: látom az arcokon, hogy kicsit meghökkennek egyesek. Többek között ezért is megyek legtöbbször zenésszel – most általában Takáts Eszterrel – hogy legyen egy kis oldás a nagy nyomasztásban.

unnamed (1)Nagyon sok szerepet játszol, van, hogy sokadik éned helyett épp egy másik éned reagál egy-egy szituban, és összegabalyodnak a dolgok?
Az agyamban gyorsan váltanak a kapcsolók, sosincs kavarodás. Az a vicces, hogy még publicistaként is rengeteg külön énem van, és ami működik egy közéleti internetes site-on, ahol simán odaszólok bárkinek, az a hang még suttogva se kerül elő egy másik napilapnál, és ahogy a női magazinokban beszélek, az köszönő viszonyban sincs mondjuk hetilapokba készülő intejúimmal, vagy a nagyobb riportokkal. Amikor mondjuk felhívok egy alanyt, már akkor átlényegülök, K.O. vagyok ettől és ettől az orgánumtól, és benne vagyok a szerepben. Újságíróként amúgy kedves és decens vagyok, ezért vettem pár kosztümöt is, bár nem vagyok kosztümös csajszi. Egyik beszélgetőtársam, aki korábban csak őrült performance-okból ismert, el is képedt, alig akart megismerni. De rászóltam, hogy most nem vicceskedünk, hiszen én nem az vagyok, nem az Orsi, hanem az Orsolya, aki a feladatát végzi. Amúgy nagyon szórakoztatnak ezek az alakváltások, és még jobban az, ha konkrét figurákba bújhatok. Ha könyvet írok, ott is megszoktam személyesíteni a karaktereket, a Kicsi Lilihez készült klipben az összes női szereplőt (akik amúgy is mind hasonlítani vágytak valakire) a Házikedvencnél a kövér protagonistát, Orsit.

20822_798554280215233_5368044799239623288_nNői Elvis imitátor is vagy. Elvis a városi legendák szerint nem halt meg. Lehet, hogy reinkarnálódott, és te vagy az? Eszedbe jutott már ez?
Igen. Azaz yes. Ha jobban megnézel, tényleg hasonlítok rá. De ha nincs is így, akkor is nagyon izgat a karaktere, jelenleg más nem is foglalkoztat ennyire. De komolyabban véve: Elvisben inkább az érdekel, lehetett-e volna más az útja, hogyan sikerült így elrontania? Kevés akkora tehetség volt, mint ő, és a végén mi lett belőle: egy kövér, szétesett alak, egykori önmagának a paródiája, akinek már csak a hatalmas barkó tartotta össze az arcát. Aki már nem lelte örömét  színpadban, aki nem kapta meg a neki való dalokat. Mint a másik idolom, Edie Sedgwick, a szegény kis gazdag lány.

Ha meglátsz egy rockabilly figurát, mit érzel? Oda akarsz menni hozzá, és beletúrnál a brillantinos hajába? Vagy: miért nem akarsz Elvis imitátor helyett egy széttetovált vintage rock and roll baby lenni, olyan, mint az 50-es évek naptárain…
Ó, pin up girl is szeretnék lenni, és nyilván leszek is, te is kiteszel majd a szobád falára! Több sminkes mondta már nekem, hogy iszonyú jó fejem van, teljesen szabályos az arcom, ezért gyakorlatilag bármivé alakítható. Alakítgatom is rendesen, ne hidd, hogy egyhamar leállok! Voltam már sok minden, és remélhetőleg leszek is. Sajnos nem vagyok karakteresen valamilyen, a változás mindig jobban izgatott ennél. Bajban lesznek a jövő Karafiáth imitátorai.

11377264_833467056723955_5049798163719874490_nÁllat van benned – hogy Garaczit idézzük… Az Él tele van állatokkal. Te melyik állatra hasonlítasz leginkább, és miért?
Mindegyikre, semelyikre! Ha a könyvemből kell választani a Rét című vers egy szál virága vagyok, aki hiába várja a méhet, így csak az marad neki, hogy kitépjék. Amikor vázlatoltam a kötethez, készült egy vers, az Őzek almája. Mert én magamat sokszor szép őzikeként látom, aki összerezdül mindenre, és aki legszívesebben a lombok rejtekében van. Egy olyan őz, akinek az életterét átvágták egy durva szerpentinnel, és mindig remeg, mielőtt átmenne a túloldalra. Végül az a vers nem sikerült, egy dalszöveg lett belőle, Takáts Eszter Beat Band előző maxijára került Őzszem címmel. De azért egyszer még megcsinálom. Ha ősz végén az erdőt járom, mindig elérzékenyülök, mikor látom azokat a kis fa tárolókat, és benne az almákat. De sosem akkor jön az őz, mikor ott vagyunk.

ko_rajatszas-0605_kicsiÍrtál szövegeket Koncz Zsuzsának, a tekintélyes popdívának. Nem féltél a találkozásokkor, hogy valami hülyeséget csinálsz, amitől megrökönyödik? Egyáltalán: hogy képzeljük el ezt a munkakapcsolatot?
Zsuzsától csak addig féltem, amíg meg nem ismerkedtünk. Gyerekkori álmom volt, hogy egyszer írhassak neki, és igen, tartottam attól, hogy pont a figurám ellentmondásossága miatt nemet mond majd. De ő nem ilyen: kevés nyitottabb, kedvesebb embert ismerek, sosem érzem a közelében azt, hogy huh, kivel beszélek. Persze, nehéz neki írni, nagyon figyel minden hangra, és soha nem énekelne olyat, amivel nem tud teljesen azonosulni. De én szívesen dolgozom át ilyenkor a szöveget, mert nagy ajándék utána visszahallani. Mert Zsuzsától nagyobb dicséret nem kell: ha előadja, sajátnak érzi. Amúgy, ami a legfontosabb: nagyon jó humora van, sokat nevetünk együtt.

A kilencvenes évek egyik nagy telefonbetyára voltál. Vannak még flashbackek, vágyak valami hülyeségre, vagy már teljesen elmúlt ez a dili?
Jaj, ha tudnád hogy hiányzik! A telefonos, üldözős trip után jött a punkzenekarom, az Elektrik Bugi Kommandó, velük is sokakat megvicceltünk. Aztán sajnos túl ismert lettem, és túlságosan elterjedtek a viselt dolgaim, így ha valaki tréfa áldozata lett, rögtön engem gyanúsítgattak. Sajnos, megöregedtem, ilyen szempontból legalábbis, és nekem mindig kellett ezekhez a tébolyokhoz társ – kihullottak a többiek. A kreatív energiáimat így inkább az átváltozós projektjeimre fordítom.

Új regényt írsz. Mit lehet róla tudni?
Mindig egy-egy téma izgat… a Kicsi Lilinél a hierarchiák, a mások elnyomása, az elnyomottként való létezés, a Házikedvencnél a sorsszerűség kérdései izgattak. Most az öröklődés mozgat, nagyon erős szál lesz, hogy mennyire determinálja a sorsunkat a család asszonyainak sorsa. A női alkoholizmus is hangsúlyosan megjelenik, a tanult minták akaratlan ismétlése, illetve az, hogy a bukás belénk van-e kódolva. Szomorú könyv lesz, már a megírása is kikészít. Ehhez is sokat interjúzom, meg saját élményt is használok. A címe már megvan, de kabalából még titok…

Fotók: Oláh Gergely Máté, Valuska Gábor