Csüllög Edina pesti lányként került a távoli, általunk nem annyira ismert Észtországba, ahol jelenleg él, sőt filmet is forgat. Kinti tapasztalatairól kérdeztük.
BARTA ZSOLT – Nullahategy
-Egyáltalán, hogy kerültél éppen Észtországba?
-Már 12 éves koromtól fogva megszállott finnugrista vagyok, így aztán még 1995-ben részt vettem egy egyéves cserediák programon. Egyszerűbb lett volna persze Finnországba menni, de engem pont az érdekelt, hogy milyen lehet egy olyan ország, amely csak pár éve független és mi magyarok semmit sem tudunk róla. 1995 augusztus 14-én érkeztem meg Tartuba, a reptérről egy lepusztult lakótelepre vittek. Nagyon odavágott az első éjszaka, a csótányok a konyhában, rögtön haza akartam jönni. Másnap megnéztem az óvárost, és hallgattam a nyelvet. Annyira elbűvölt, hogy azóta is a hatása alatt vagyok.
-Majd mégiscsak hazajöttél.
– Igen, befejeztem a középiskolát, és elkezdtem a magyar szakot az Eltén. Később felvettem az észt szakot is, szabadidőmben pedig verseket, filmeket fordítottam. 2003-ban visszajöttem Tartuba, teljesen beleszerettem, szerintem a világ legcsodálatosabb, legszürreálisabb helye.
– Tanulni, dolgozni vagy „csak“ élni?
-Jelentkeztem a helyi Baltic Film and Media School rendező szakára, amit tavaly fejeztem be, közben leköltöztem egy tanyára Tallinntól 250km-re szetu területre ( szetu – saját nyelvvel, kultúrával rendelkező finnugor népcsoport Dél-Kelet-Észtországban) Épp arra gondoltam, hogy veszek egy jurtát és innentől abban fogunk lakni. Komolyabbra fordítva a szót, filmfesztiválokat szervezek, magyar filmnapokat Tartuban, tanítok a helyi (tartui) képzőn és mindenhol ahová hívnak. Főként filmes kurzusokat tartok gyerekeknek. Fő célom, hogy segítsek a kisebb finnugor népek képviselőinek, hogy saját nyelvükön tudjanak filmeket készíteni.
– Mindezt egy leendő jurtából szervezve! Honnan származik a film ötlete?
– Az ötlet 2009-ben támadt közösen egy operatőr osztálytársammal, aki szintén nagy rajongója Mehis Heinsaarnak, aki egy észt kortárs író, s amúgy jó barátunk és rögtön bele is egyezett a Lepkember c. novellája megfilmesítésébe. Ez az első „nem iskolás“ filmem, és rendkívül megtisztelő, hogy az Észt Film Intézet támogatta. Tudomásom szerint először fordult elő, hogy nem észt rendező kapott támogatást.
– Akkor innen már egyenes út vezetett…
– Pár év pangás következett, mivel közben anya lettem, és nem volt időm a filmmel foglalkozni, be kellett fejeznem a rendező szakot is, a vizsgafilmemmel voltam elfoglalva, ami szintén egy adaptáció – Samantha Sweblin argentin írónő Irman c. novellájából készült.
-Miről szól a film, megtudhatunk róla valamit?
– A film egy Anselm nevű fickóról szól, akinek az az álma , hogy elismert mágus legyen. Szeretné a cirkuszi közönséget a kártyatrükkjeivel elkápráztatni, de sajnos nem túl jól megy neki a kártyázás. Amikor megismerjük, a cirkuszban egy magus, Erneto asszisztenseként dolgozik. Erneto fő trükkje, hogy képes bármilyen tárgyat bármi mássá varázsolni, bármit képes eltűntetni. Aztán egy előadás alkalmával eltűnteti magát és soha nem kerül elő. Anselmnek az problémája, hogy érzelmi sokk hatására pillangókat választ ki a szervezete. Ezt szeretné mindenáron titkolni. Mivel a cirkusz nem lehet meg főatrakció nélkül, Erneto eltünésével muszáj a művészeket elbocsájtani. Anselmre kirúgásakor pillangók szállnak fel. A cirkuszigazgató pénzt szimatol, Anselm ellenkezik, végül becsapják, szinpadra lép a kártyatrükkjeivel, és addig szekírozzák, míg pillangókat nem produkál, de aztán leállíthatatlan lesz a folyamat, ezer lepkévé válik. A végét nem árulom el mert lelőném a poént. Szerintem ez az egész lényegében arról szól, hogyha nem tudjuk elfogadni magunkat a hibáinkkal, szépségeinkkel együtt, akkor belekényszerülünk mindenféle szerepekbe és elveszítjük az identitásunkat.
– Vagyunk így egy páran. A forgatás közben voltak e nehézségeitek?
– Probléma adódott abból például, hogy ez egy cirkuszban játszódó film és Észtországban nincs cirkusz. Így felépítettük a sajátunkat, egy régi tallinni hajógyárban. Közben váratlanul elhunyt az egyik, főszerepre kijelölt színészünk is. A film végül elkészült, az utómunkálatok vannak még hátra.
– Pesten lehet majd látni?
– Nagyon remélem! Tavasszal újra forgatunk, akkor egy Darvasi László novella adaptációja lesz (Tanácsok kutyatartóknak), szetu nyelven. Szetuföldön.
