A The Book Of Souls című anyagot Párizsban rögzítette a zenekar 2014 végén, Kevin “Caveman” Shirley producerrel, akivel már korábban is gyakran dolgoztak együtt. A banda közös döntése volt, hogy eltolják a megjelenést, míg Bruce Dickinson is felépül betegségéből, ezáltal ő is részt tudott venni a munkálatok utolsó fázisában.

Nullahategy

Iron MaidenA The Book of Souls az eddigi leghosszabb albumuk (összesen 92 perc), így az első dupla lemezük is, hiszen annyi jó nótát vettek fel, hogy inkább vállalták a két korongot, mint hogy kidobjanak dalokat. Mindemellett ez az első alkalom az 1984-es Powerslave óta, hogy két számot is Bruce Dickinson egymaga írt meg, az egyik ebből az Empire of The Clouds leghosszabb dal, amit a zenekar valaha rögzített.

Steve Harris így mesélt a felvételekről: “Máshogy közelítettük meg ezt az albumot, mint eddig bármelyik munkánkat. Sok dal akkor íródott, amikor a stúdióban voltunk, így már a születés pillanatában fel is tudtuk venni őket. Úgy gondolom ez a spontaneitás a végeredményen is érezhető, szinte olyan, mintha élőben játszanánk. Nagyon büszke vagyok a The Book of Soulsra, alig várom hogy a jövő évben ezekkel a dalokkal koncertezzünk!

Bruce Dickinson betegsége miatt ugyan el kellett halasztani a turnét, de ígéretet tettek, hogy jövőre bepótolják, hagyva egy kis időt neki, hogy fizikailag is teljes mértékben készen álljon a zenekar élő koncertjeire. A The Book of Souls a zenekar 16. stúdiólemeze 1980-as debütálása óta, azóta több mint 90 millió példányt adtak el a teljes diszkográfiából világszerte. Az előző, 2010-es The Final Frontier a mai napig a legsikeresebb toplistás szempontból, hiszen 28 országban is rekord helyezést ért el a slágerlistákon.

2014 nyarán kezdtük el a munkát Párizsban, a Guillame Tell Stúdióban, ugyanott, ahol a 2000-ben megjelent Brave New World is készült. Nosztalgikus élmény volt, azonnal otthon éreztük magunkat, és az ötletek is fékezhetetlenül áradtak maguktól. Mostanra mindannyian egyetértünk abban, hogy minden egyes szerzeményünk olyan, mint a test nélkülözhetetlen szervei. Ha két albumnyi dal szükséges, hát akkor duplaalbumot csinálunk!” – vallotta  Bruce Dickinson.