Antoni Krauze lengyel filmrendező Szmolenszk című, a 2010-es légi katasztrófának szentelt játékfilmjét mutatták be hétfő este a varsói Nagy Színházban, a díszbemutatón jelen volt Andrzej Duda államfő, valamint Jaroslaw Kaczynski, a katasztrófában elhunyt Lech Kaczynski elnök ikertestvére.

MTI

A bemutatón nem hangzottak el hivatalos beszédek. A lengyel közszolgálati televízió hétfőn megszólaltatta Antoni Krauzét, aki kijelentette: a film rendezése nemcsak művészi kihívás volt, hanem kötelességtudat is késztette a munkára, mivel “a szmolenszki katasztrófa a legtragikusabb esemény volt a második világháború utáni lengyel történelemben, mely rendkívül erősen kihat a mai Lengyelország sorsára”. A dokumentumfilmek részleteit is felhasználó, valódi és fiktív személyeket szerepeltető film egy újságírónő szemszögéből mutatja be a 2010. április 10-én az oroszországi Szmolenszk közelében bekövetkezett tragédiához fűződő eseményeket.

A főszereplő, aki egy nagy kereskedelmi televízió szerkesztője, eltéréseket észlel a légi katasztrófáról adott médiabeszámolók és az általa megismert tények között, és maga próbálja rekonstruálni a történteket. A szeptember 9-én lengyelországi forgalmazásra kerülő filmet 2013 óta forgatták lengyelországi és külföldi színhelyeken, többek közt az amerikai Chicagóban, valamint Szmolenszkben is. A katasztrófa helyszínévé egy kelet-lengyelországi volt katonai repülőteret alakítottak át. A forgatókönyvet a filmrendező, valamint három más lengyel szerző – köztük Maciej Pawlicki irodalomkritikus, a film producere – írta. A mintegy 10 millió zloty (711 millió forint) költségvetésű alkotás gyártását nagyrészt lengyelországi és külföldi vállalkozók adományaiból, valamint országszerte végzett gyűjtésekből fedezték.

Warszawa 19-02-2011 Premiera filmu Czarny czwartek Janek Wisniewski padl foto Piotr Andrzejczak/ONS


fotó: Piotr Andrzejczak/ONS

A több filmdíjjal kitüntetett Antoni Krauze a varsói Filmművészeti Akadémián végzett 1966-ban. Legutóbb Fekete csütörtök című 2011-es filmje érdemelte ki a közönség és a kritika elismerését. Az alkotás a Szmolenszk rendezői műhelyéhez hasonló eszközökkel – ismeretlen dokumentumok, korabeli hangfelvételek felhasználásával – fest pontos képet a 1970-es gdyniai tüntetés rendőrség által brutális szétveréséről. A Szmolenszk zenéjét Michal Lorenc zeneszerző komponálta, aki többek között Bob Rafelson amerikai filmrendező Vér és bor című filmjéhez írt zenét 1995-ben, 1999-ben Bonnban a Nemzetközi Filmzenei Fesztivál nagydíjával tüntették ki. A szmolenszki katasztrófa utáni nemzeti gyász idején Lorenc egyik dallammotívumát a lengyel közszolgálati televízió a tragédiáról szóló beszámolók zenei kíséreteként használta fel.

A 2010-es szmolenszki légi katasztrófában annak a magas rangú lengyel küldöttségnek a tagjai vesztették életüket, akiket a lengyel elnöki gép a katyni vérengzés 70. évfordulója alkalmából rendezett gyászünnepségre szállított Oroszországba. A szerencsétlenséget a repülőgépen tartózkodó 96 ember közül senki sem élte túl. A katasztrófa okait vizsgáló lengyel és orosz hatóságok eltérő részeredményekre jutottak, a bűnügyi nyomozás mindkét országban jelenleg is folyik.

Vezető kép: wpolityce.pl