Rocktörténeti jelentőségű a dátum: 1957. július 6. Hogy miért? Hatvankét évvel ezelőtt ezen a napon találkozott először John Lennon és Paul McCartney. Az alábbiakban 8 pontban elevenítjük fel a történelem eddigi leghíresebb és legtöbb lemezt eladó dalszerzőpárosának közös pályafutását.

MM – 061.hu

Hatvankét évvel ezelőtt ezen a napon a 16 éves John Lennon épp a színpad felé tartott, hogy fellépjen akkori bandájával, a Quarrymen-nel. A zenekar egyik tagja ismerte az akkor 15 éves Paul McCartney-t a suliból, ezért bemutatta a bandatagoknak. A hattagú Quarrymen épp a liverpooli Szent Péter templom kertjében tartott 8 órai koncertjéhez készülődött. Miután pár percig csevegtek, McCartney megmutatta Lennonnak, hogyan hangolja be a gitárját. Utána játszott pár klasszikus rock n’ roll nótát – beleértve néhány részletet Gene Vincent és Little Richard számaiból – hogy megmutassa Lennonnak, mire képes. Ezek után jött a Quarrymen koncertje. „Azt gondoltam, végülis jól néz ki, jól énekel, és remek frontembernek tűnik,” mesélte McCartney Lennonról a Record Collector magazinnak 1995-ben. „Persze a szemüvege nem volt rajta, szóval elég kellemes megjelenése volt. Emlékszem rá, hogy John jó volt. Ő volt az egyetlen, aki kitűnt a bandából, a többiek amolyan angolosan távoztak.”

A buli után a Quarrymen tagjai McCartney-val és néhány másik sráccal elmentek egy kocsmába. Lennont annyira lenyűgözte McCartney születetett tehetsége és tudása a zenéhez, hogy ő és a többi tag később megkérték őt, hogy csatlakozzon hozzájuk, annak ellenére, hogy Lennon eleinte félt egy ilyen erős karaktert meghívni a zenekarba. Egy évvel később George Harrison is csatlakozott a bandához. 1959 elején mindenki más kiszállt, így Lennon, McCartney és Harrison triója magára maradt egy igazi zenekar nélkül. Egy éven belül kiválasztottak egy új tagot, név szerint Ringo Starr-t dobosnak, és felvették a The Beatles nevet. Innen indult minden. Kettejük viszonya igen hullámzó volt, John keményebb és cinikusabb volt, Paul pedig kedves és érzelmes. A barátságból gyűlöletbe átcsapó kapcsolat végül a legendás zenekar végét jelentette.

Fotó: Getty Images

1. “Fújtak” a gitárra. Kevesen tudják, hogy a Lennon-McCartney szerzőpáros mindkét tagja először fúvós hangszerekkel próbálkozott. Jim McCartney, Paul McCartney édesapja, fiatalabb korában egy saját Big Banddel is büszkélkedhetett, így történhetett, hogy fiának trombitát vásárolt ajándékként. John Lennon pedig George bácsikájától kapott kis szájharmonikáját fújta, megpróbálva lemásolni a nevelője, Mimi néni rádióján hallott slágereket. Paul nem szerette meg a trombitát, mert csúnyán kikezdte az ajkait, így hamarosan elcserélte a hangszert egy igazi gitárra. Ettől kezdve más nem is érdekelte. Lennon is hasonló cipőben járt: hónapokig rágta nagynénje fülét egy gitárért, míg végül kapott egyet. Ettől kezdve még a WC-ben is játszott, arra hivatkozva, hogy igazán csak ott jó az akusztika.

2. Az első. A One After 909 nagy valószínűséggel a legelső teljesen kidolgozott Lennon-McCartney dal, amit a Beatles lemezen kiadott. Lennon állította, hogy a dal 17 éves korában egy új barátja segítségével keletkezett. “Nem egy jó dal. De az egyik kedvencem, mert rengeteg emléket hordoz Johnról, hogy egy jó kis blues-os tehervonatos nótát próbáltunk írni”, emlékezett Paul évekkel később. A Beatles a One After 909-t eredetileg 1963 márciusában az Abbey Road-on rögzítette és ugyan, mint viccet játszották el, hat évvel később mégis felkerült a Let It Be albumra.

3. Lennon-McCartney vs. McCartney-Lennon. Lennon és McCartney mindketten írtak szöveget és zenét is. Néha, különösen a korai időszakban, közösen, vagy ahogy Lennon mondta: “szemgolyótól szemgolyóba” dolgoztak. Később viszont gyakori volt az, hogy valamelyikük megírta a dal nagy részét (vagy az egészet), a másik meg csak beleigazított. John Lennon és Paul McCartney még gyerekkorukban kötött egyezségük értelmében minden dalt, amelyet közösen vagy külön-külön a The Beatles számára szereztek, Lennon–McCartney aláírással láttak el, figyelmet nem fordítva arra, hogy kinek mennyi része volt a dalok megírásában. Később Paul kilátásba helyezte, hogy néhány dal McCartney-Lennon aláírással terjedjen a közhírben, de az együttes másik két tagja, George Harrison és Ringo Starr, illetve Lennon felesége, Yoko Ono ellenvetése miatt ezt a kérését visszavonta. McCartney egyébként 2016-ban akcióba lendült, hogy visszaszerezze az általa írt Beatles-dalok kiadói jogait az Egyesült Államokban, az 1976-os amerikai szerzői jogi törvény ugyanis lehetővé teszi a dalszerzőknek, hogy 56 év elteltével visszaigényeljék a jogokat. A zenész 32 dal jogainak visszaszerzésére irányuló iratokat nyújtott be az amerikai szerzői jogvédő hivatalhoz, a dalok többsége az 1962-1964 közötti időszakból származik, de akadnak az együttes karrierjének későbbi szakaszából való szerzemények is, úgy mint a Come Together és a Why Don’t We Do It In The Road, amelyek csak 2025-től lesznek hozzáférhetőek.

4. Tőlem neked. A Lennon-McCartney műveket már számtalanszor feldolgozták más előadók. A Guiness Rekordok Könyve szerint a Yesterday című dalukat többen dolgozták már fel, mint bármilyen másik dalt (A Yesterday a legtöbbször feldolgozott dal a könnyűzene történetében, erre több mint 3000 alkalommal került sor. Ez a nemzetközi rádiózás történetének legtöbbet játszott száma is.) Számos Lennon-McCartney szerzeményt más zenészek (legfőképpen olyanok, akiket szintén Brian Epstein menedzselt) vettek fel és jelentettek meg, ilyen például a Rolling Stones I Wanna Be Your Man-je. Az általuk írt dalok segítették beindítani az újonnan felfedezettek karrierjét. Több felvétel is szerepelt az 1979-es The Songs Lennon and McCartney Gave Away című válogatásalbumon. Néhány dalt a The Beatles is felvett, de ezek nem jelentek meg, csak az együttes feloszlása után a Live at the BBC és a The Beatles Anthology albumokon.

5. Lennon imádta bántani és felkavarni az embereket, de Paul is képes lett volna erre. „Néha ugyanolyan gúnyos volt, mint Lennon. De mert volt benne illedelmesség, nemigen csinált olyanokat mint John. Lennon imádta bántani és felkavarni az embereket, Paul is képes lett volna erre. De ő nem tette. Paul összetett személyiség. Az emberek úgy érezték, John volt az igazi Beatle. De elsősorban Paulban volt meg a kettősség: egy adott pillanatban tudott könnyed és átgondolt lenni, és egybe tudta tartani a bandát. Született vezéregyéniség, népszerű, társasági ember volt” – mondta róla egyik közeli barátja, Jack Sweeney.

6.Éreztem, hogy közeledik a szakítás.” Mire nekiláttunk az Abbey Road című albumnak, John és én már nyíltan kritizáltuk egymás zenéjét, ami odáig fajult, hogy ő elő sem akart adni olyan dalt, amit nem ő írt – emlékezett vissza a kritikus időszakra McCartney. „Akkor már éreztem, hogy közeledik a szakítás, és hogy a Beatles-szel a mi barátságunknak is vége.” A kaput Lennon új szerelme, Yoko Ono tette be, Paul úgy érezte, a japán születésű, elvált asszony nem való Johnhoz, ráadásul az együttes, és főleg a legjobb barátja ellen hangolja a zenészt. “Nem voltunk szexisták, de lányok nem jöhettek volna be a stúdióba. Ő viszont befurakodott közénk” – nyilatkozott a törtető Yokóról Paul, de addigra már ő maga is eleget tett azért, hogy a zenekaron belül végleg megromoljanak a viszonyok.

Fotó: Getty Images

7. Marihuana cha-cha-cha. 1980 januárjában egy elhamarkodott döntés következtében 225 gramm marihuánával a zsebében érkezett meg McCartney Tokió­ba, amit a helyi hatóságok nem értékeltek. A zenész tíz napot töltött rács mögött, mielőtt kitoloncolták volna az országból. Nem bizonyított, hogy Paul McCartneyt és Lindát azért vetették alá a tokiói repülőtéren a vámhatóság különleges átvizsgálásának, mert Yoko Ono felhasználta japán diplomáciai kapcsolatait. Mindenesetre állítólag Lennon nagyon élvezte azokat a híreket, hogy a fogdában a börtönőrök Pault a Yesterday folyamatos éneklésére kényszerítették. McCartney így emlékszik az incidensre: “New Yorkból jöttünk, ahol nagyon jó minőségű füvet szereztem be. Tudtam, hogy hamarosan indulunk Japánba, és addig képtelenek leszünk elfogyasztani az egészet. De a cucc annyira jó volt, hogy nem akartam lehúzni a vécében, ezért döntöttem úgy, hogy magammal viszem.”

8. De ki a jobb? John Lennon vagy Paul McCartney? Egy videós gárda 10 év alatt 550 hírességnek tette fel ezt a kérdést. A 35 perces kisfilmben olyanok tűnnek fel, mint Kevin Spacey, David Byrne, a Metallica, Ozzy Osbourne, Lady Gaga, a Wu-Tang Clan, Robert DeNiro, Benedict Cumberbatch, Kendrick Lamar, Dwayne “The Rock” Johnson, vagy J.J. Abrams. A teljes videót itt lehet megnézni, a végeredményért tekerjen 33:23-ra: