Egy francia aukciósház egy orvos gyűjteményében bukkant rá arra a grafikára, amelyet a New York-i Metropolitan Múzeum szakértője Leonardo da Vinci alkotásának ítélt, a Szent Sebestyén vértanúságát ábrázoló rajz értékét 15 millió euróra (4,7 milliárd forintra) becsülik.

MTI

A 19 centiméter magas, 13 centiméter széles képet másik 14, keret nélküli rajzzal együtt egy nyugdíjas orvos bízta a párizsi Tajan aukciósházra, hogy adja el őket. A gyűjtemény az orvos műértő édesapjáé volt. A hitelesített Leonardo-rajzot hétfő este mutatták be Párizsban. A Tajan aukciósház szerint a “rendkívüli felfedezés” kétségtelenül egyike annak a nyolc rajznak, amelyet a Szent Sebestyén vértanúsága címmel említ a Codex Atlanticus, a reneszánsz művész rajz- és írásgyűjteménye.

Tizenöt éve nem került elő Leonardo-mű – idézte a The Daily Telegraph Thaddée Prate-ot, a Tajan régi művészetekkel foglalkozó osztályának igazgatóját, aki elmondta azt is, milyen izgatott lett, amikor márciusban a idős férfi bekopogott az ajtaján és elővette a 15 rajzból álló gyűjteményt. A Franciaország középső részén élő orvos, aki tudtán kívül volt a kivételes értékű alkotás tulajdonosa, nem szerette volna, ha a neve nyilvánosságra kerül. “Az volt az érzésem, hogy a fához kötözött férfiról készült tintarajz izgalmas 16. századi mű, amely alaposabb vizsgálatot kíván” – mesélte Prate a The New York Timesnak, amely múlt héten megtekinthette a képet.

Prate szakértőhöz fordult, Patrick de Bayser független műkereskedőt és tanácsadót kérdezte meg, aki megvizsgálta a Szent Sebestyén-rajzot, és azonnal észrevette, hogy azt balkezes alkotó készítette, amilyen Leonardo is volt. Prate ezután Carmen C. Bambacht, a New York-i Metropolitan Leonardo-szakértőjét kérte fel, hogy mondja ki a végső szót. “Vitathatatlan az alkotó személye, noha a kép korábbi, 20. század előtti tulajdonlási történetét nem ismerjük. Nyomon követhető a vázlaton, milyen sokszor változott meg a művész elképzelése, látható, mennyi energiával ábrázolja a testet, ebben Leonardo dühödt spontaneitása érhető tetten.

Mintha csak a vállán keresztül lesnénk meg alkotás közben – magyarázta  a szakértő az amerikai lapnak. Bambach szerint a most felfedezett grafika a legkidolgozottabb abból a három ismert vázlatból, amelyeket talán egy elveszett Szent Sebestyén-képhez készített a művész. Becslése szerint rajz 1482 és 1485 között, Leonardo korai, milánói évei idején készülhetett, amikor – a jelenleg a Louvre-ban kiállított – Sziklás Madonna első változatát festette.

“Carmen C. Bambach tudós szakvéleménye alapján az izgalmas új felfedezés a mester (1452-1519) hiteles alkotása: a lap egyik oldalán a fához kötözött Szent Sebestyén vértanú teljes alakja látható egy táj előterében, a másik oldalán jegyzetek és vázlatok a fényről és az árnyékról, amelyek Leonardo optikai tanulmányaihoz kapcsolhatók” – olvasható a Metropolitan közleményében. Leonardo-rajzért eddig a legtöbbet a Christie’s egy 2001-es aukcióján fizettek, a lovat és lovasát ábrázoló vázlat akkor 11,5 millió dollárt (3,4 milliárd forintot) ért egy vevőnek.

Fotó: Fox News