Ha nem tudod, milyen lépcsők visznek a Mennyországba pedig széthallgattad a Led Zeppelin négyes lemezéről a Stairway to Heavent, akkor vedd elő a következő, 1973-as albumukat, a Houses of the Holy-t, aminek a borítóján (a Hipgnosis csoport víziója) ott vannak az ég felé vezető lépcsők. Újra boltokban a valóságazonos (értsd: eredeti lemezcímkével és az eredeti kis haskötővel átragasztott) Houses of the Holy, ami remek alkalom arra, hogy írjunk erről a klasszikus, a rockzenét alapjaiban felforgató, minden dalban más hangképpel jelentkező radikális albumról.

PZL – 061.hu

A Led Zeppelinre jellemző, hogy ha feldob egy labdát, azt jó magasra küldi fel, így aztán az a következő lemezen esik le. Az előbb említettük a Stairway to Heavent, amit egy lemezzel később „rajzolnak meg”, de ott a Houses of the Holy című ötödik albumunk, amin a nyitó felvétel, a zaklatott, bonyolult ritmusképletű Songs Remains The Same című rocktétel az 1977-ben publikált dupla koncertlemezük, illetve filmjük címe lesz. És akkor nem beszéltünk még a Houses of the Holy című dalról, ami csak az 1975-ös Physical Graffitin jelent meg. Houses of the Holy elképesztően innovatív, változatos képet mutató album, de persze ahogy a III-as albumot, úgy ezt is vegyesen fogadta a megjelenésekor a sajtó. Pedig zenekar karrierjének egyik csúcspontja, és ugyebár ez az az időszak, amikor az Egyesült Államokban megdöntik a Beatles jegyértékesítési adatait. Erre nyilatkozta azt Page, hogy „nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy a népszerűségünk bűvöletében éljünk. Ha egy nap a Beatles újra összeállna, minket elfelejtenének.”

A Songs Remains The Same bonyolult ritmusképletekkel leírható rockolása után jön egy minden szabályt felrúgó kortárs gitárszerenád, a Rain Song, és ezt a leültető tracket is csak a Led Zeppelin engedheti meg magának, az a zenekar, amelynek áruvédjegye a zsenialitás, ahol a hangszerelésnek is mágiája van, kis túlzással vallási szekták alakultak, hogy megfejtsék e ritmusképletek spirituális üzeneteit. Na jó, nem, ugyanakkor máig nincs igazán felmérve az elképesztő hatása a popkultúrára, hogy mást ne mondjunk, a funkkal költött törvénytelen házasságuk elemi erővel hatott a Red Hot Chilli Peppersre is,  Frusciante a Page-féle iskolát járta ki, és világos az is, hogy ez volt az első lemez, ami megmutatta, hogy a funk is lehet a kemény rock alapja. Szintén Page mondta, hogy megfordult a fejükben, hogy tánclépéseket is terveznek a borítóra rajzolni, hogy könnyebb legyen táncolni rá (vö: Dancing Days bonyolult gitártémáit).

A reggae-s pulzálású D’yer Mak’er lett az album legnagyobb slágere, amire nagyokat táncoltak a tengerparti nyaralóhelyek diszkós táncparkettjein. És akkor nem beszéltünk még a The Ocean című tételről, melynek  gitértémáját fű, fa és virág lenyúlta, hogy mást ne mondjunk ott a Beastie Boys She’s Crafty című felvétele, és ott van Fort Minor, aki a Dolla című számában vette kölcsön a dal alaptémáját… Az album meztelen gyerekeket ábrázoló borítója A. C. Clarke Gyerekkor vége című írása ihlette, és lehet abban valami, hogy a Led Zeppelin ötödik lemezével lett igazán nagykorú a rock and roll.

Led Zeppelin
Houses of the Holy
Warner/ Atlantic Records
8 szám 41 perc
Megjelent: 1973. március 28.