A világ technológiai újdonságait, a közeljövő áttörő innovációit mutatja be A jövő utcája elnevezésű ingyenes kiállítás Budapesten április 22-én és 23-án. A tárlatot az idei CRAFT szoftverfejlesztői konferenciához kapcsolódóan rendezik meg a fővárosi Madách téren.

MTI

A jövő utcája eseményen többek között robotokkal, önvezető és önparkoló autóval, okos szemüvegekkel, és távvezérlésű okosotthonok modelljeivel találkozhat majd a nagyközönség.

Az IBM Budapest Lab és a Prezi együttműködésében megvalósuló interaktív rendezvény célja, hogy a régió legnagyobb szoftverfejlesztői konferenciájának témáit közelebb hozza a laikus, de a technológiai újítások iránt érdeklődő hazai közönség számára. Az eseményre látogatók megismerkedhetnek azokkal a termékekkel és megoldásokkal, amelyeken ma a legnagyobb technológiai cégek szakemberei dolgoznak, és amelyek a jövőben mindennapjaink meghatározó részévé válhatnak majd.

“Izgatottan várjuk, hogyan fogadja majd a nagyközönség azokat az újdonságokat, amiket a CRAFT égisze alatt mutatunk be Budapesten, az IBM Budapest Lab-bel közösen. A legérdekesebb és leginnovatívabb vállalatokat igyekeztünk elérni, akik már létező és tervezés alatt álló fejlesztéseket is bemutatnak majd a rendezvényen. Fontosnak tartjuk, hogy minél több innovatív, pozitív megoldást mutathassunk be mindazoknak, akiket érdekel, hogy mire számíthatunk a közeljövőben a technológia vagy akár a hétköznapok területén” – mondta Faix Csaba, a Prezi nemzetközi kommunikációért felelős vezetője.

A szervezők a gyermekekre is kiemelt fordítanak: egyrészt a kiállítás ideje alatt programozási workshoppal várják őket, másrészt a résztvevő vállalatok arra is kíváncsiak, hogy a következő generáció hogyan látja a jövőt a tudomány és technológia szemszögéből. Ezért rajzpályázatot hirdetnek 6 és 18 év közötti fiataloknak, akik értékes nyereményekre pályázhatnak olyan kézzel, vagy számítógépes grafikai program segítségével megrajzolt művekkel, melyek megmutatják, ők milyennek képzelik el a jövőt. A legjobbakat a közönség megtekintheti majd a kiállításon. A pályázatokat április 20-án délutánig várják a [email protected] címre. A rajzpályázatról további információt az esemény Facebook-oldalán találnak az érdeklődők.

A szervező vállalatok saját erőforrásukat felhasználva, nonprofit formában szervezik a kiállítást, amely az április 25. és 28. között megrendezett idei CRAFT Software konferencia kísérőeseménye. A CRAFT konferencia a közép-európai régió legnagyobb szoftverfejlesztői konferenciája, ahova idén is mintegy 40 országból több mint 2000 résztvevőt várnak a szervezők.