Egyedülálló bravúrt hajtott végre a miskolci Herman Ottó Múzeum, hiszen először neveztek az Amerikából indult Museum Dance Off versenyre, és rögtön meg is nyerték azt, ráadásul fölényesen!Kreativitás, vállalkozó szellem és persze széleskörű összefogás Miskolcon, egész Magyarországon, sőt külföldön is. Ennyi kellett ahhoz, hogy egy remek ötlet megvalósuljon és elvigye a Herman Ottó Múzeum, valamint a város nevét a világ szinte minden pontjára. 
 
061.hu
 
Az intézmény videója megnyerte az Egyesült Államokból három éve elindult Museum Dance Off verseny idei kiírását. A Herman Ottó Múzeum most először pályázott, egyetlen indulóként Magyarországról, illetve Kelet- és Közép-Európából. A verseny kifejezetten kemény volt, hiszen olyan ellenfeleket, intézményeket kellett legyőzni, amelyek milliós világvárosokban, kontinensnyi országokban működnek. Ám ezt a versenyhátrányt sikerült szívmelengető összefogással ledolgozni.
 
A Herman Ottó Múzeum munkatársai folyamatosan kapták a visszajelzéseket a múzeumi kollégáktól az ország minden pontjáról, iskolai osztályoktól, baráti társaságoktól, céges alkalmazottaktól, hogy szavaztak, és mindenkit erre biztattak a környezetükben. Hihetetlen módon pörgött a téma a közösségi médiafelületeken is, így a hír valóban rengeteg emberhez jutott el, és ők mind segíteni akartak egy-egy kattintással.A végeredmény pedig lenyűgöző lett. A miskolci videó az összes leadott szavazat (181.617) 56 százalékát, egészen pontosan 100.815 voksot szerzett meg. Ezzel sikerült túlszárnyalni a tavalyi győztes, a melbourne-i Victoria Museum teljesítményét, akik egy évvel ezelőtt 79 ezer szavazattal szerezték meg az első helyet.
 
 
Egy nemzetközi videós táncverseny a múzeumok, galériák, könyvtárak és adattárak kiváló dolgozói között, melyet idén negyedik alkalommal rendeztek meg. A résztvevők kiválasztottak egy zeneszámot, amire a beosztottjaik, kollégáik, önkéntesek, barátok, családtagok vagy akár maguk a látogatók is táncoltak egy jót. Mindezt egy videóban rögzítették, és feltöltötték egy videómegosztóra. A videómegosztós klip linkjével pedig neveztek a versenyre.
 
Idén a múzeumok először régiónként mérkőztek meg, a regionális győztesek közül pedig egy nemzetközi döntő során derült ki, melyikük lett az idei bajnok. Idén a döntőben egy kanadai, egy amerikai és egy ausztrál múzeum szavazótáborával mérte össze az erejét a Herman Ottó Múzeum rajongótábora. Összesen 41 múzeum nevezett videóival a versenyre, közülük került ki a magyar végső győztesként!

fotó: Herman Ottó Múzeum