Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Taylor Swift amerikai popsztár nyílt levelének hatására az Apple módosította új zenei szolgáltatása, az Apple Music üzleti modelljét: az eredeti tervekkel ellentétben mégis fizetnek a művészeknek már a szolgáltatás három hónapos ingyenes próbaidőszakában is.

MTI

6a014e87574ac9970d01b7c7024181970bA 25 éves amerikai énekesnő vasárnapi levelében kijelenti: nem tartja méltányosnak, hogy az Apple 3 hónapig ingyen használja a zenészek alkotásait. “Mi sem kérünk tőletek ingyen iPhone-okat, ezért ti se várjátok el tőlünk, hogy fizetség nélkül bocsássuk rendelkezésetekre a zenénket” – érvelt Swift, aki szavai nyomatékosításául 1989 című sikeralbumát vissza is vonta a rendszerből.

Az énekesnő levelére Eddy Cue, az Apple illetékes vezetője hétfőn a Twitteren reagált. Üzenetében méltatja Swift határozott kiállását, és azt írja: megváltoztatják döntésüket, azaz a művészeknek már az első három, felhasználók számára ingyenes hónapban is fizetnek majd. Hozzáteszi: nem tudja, hogy ezek után Swift rendelkezésre bocsátja-e 1989 című albumát. Az énekesnő, akit Cue telefonon is tájékoztatott a döntésről, mindenesetre köszönő üzenetben reagált.

Cue a Billboard magazinnak később elmondta: az eredeti tervek szerint az első három hónap kiesését egy magasabb jogdíjjal kompenzálták volna a művészeknek, mivel azonban Swiften kívül is sok zenész jelezte elégedetlenségét, végül úgy döntöttek, hogy már az első három hónapban fizetnek és a későbbi jogdíjakat is a magasabb szinten hagyják. A június 30-án induló Apple Music egy zeneletöltési szolgáltatás különböző eszközökre és operációs rendszerekre. A szolgáltatás az első három hónap után havonta 9,99 dollárba fog kerülni az Egyesült Államokban egy ember részére vagy 14,99 dollárba egy családnak.

A zeneipar nagy része kedvezően fogadta, hogy az Apple hatalmas zenei gyűjteményét fizetős szolgáltatás keretében kínálja – írja a BBC News. Az Apple közlése szerint a befolyó előfizetések 70 százalékát a zenék jogtulajdonosainak juttatják. Taylor Swift, aki kedden kezdi meg világkörüli turnéjának nagy-britanniai etapját, nem most emeli fel először a hangját a zene-streaming ellen: tavaly novemberben egész katalógusát visszavonta a Spotifyról, az 1989-et pedig nem volt hajlandó semmilyen hasonló szolgáltatás rendelkezésére bocsátani. Fő baja az volt, hogy az üzletág drasztikusan visszavetette az albumértékesítést és ezt nem kompenzálta kellő mértékben. Az 1989 végül a tavalyi év egyik legjobban fogyó albuma lett, egyedül az Egyesült Államokban több mint 4,9 millió példányban kelt el.

 


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •