„Úgy látom, ez a könyv a témája miatt többeket érdekel a szokásosnál. Fura beszélni róla, január elsején lettem kész vele, ennek majdnem négy hónapja” – mondja Egressy Zoltán a Lila csík, fehér csík című új regényéről. A szerzővel beszélgettünk az Európánál, a könyvfesztiválra megjelent prózakötetéről.
VIG GYÖRGY – nullahategy
Tud fejből idézni a saját könyvéből?
Vannak költő barátaim, akik simán elmondják az életművüket. Én soha nem voltam ebben jó, talán, mert viszonylag gyorsan írok. Nincsenek emlékezetes küzdelmeim a mondatokkal. Egyébként könnyen felejtek, ezért nem kis dolog, hogy ennyi minden eszembe jutott a gyerekkoromból. Nem állítom, hogy minden pontosan úgy történt, ahogy leírtam, de nem jelent problémát, hiszen – a kiadó szerint legalábbis – ez egy regény.
Amit szerzőként cáfolni szokott.
Nem cáfolom, tőlem legyen regény, bár szerintem eggyel bonyolultabb a dolog. Egy szabályos regényhez képest túl sok benne a konkrét tény. Amikor fikciót írok, vékony szálakon kapcsolódom a valósághoz, itt más a helyzet.
Ez a könyv tehát valós tényeken alapul, amiben Törőcsik mellett a saját családtagjai is felbukkannak.
Nem írtam még ennyire személyes könyvet. Engem is meglepett. Egyetlen fejezet van, amely elemelődik, ahol megírom az alternatív, soha nem létezett valóságot, a sikeres Törőcsiket, aki a Benficában és a Barcelonában játszik.
És ahol a szerző is focista lett.
Igen, és amikor hazajön harmincévesen, mert mindenképpen az Újpestből akar visszavonulni, együtt játszunk a Megyeri úton. Lehetett volna végig ilyen lebegős a könyv, a hangulat, amely elkapott írás közben, megengedte volna. Egyébként Törőcsik fociját is a hangulata határozta meg. Érzelemmel focizott.
A könyv is az lett. Nemcsak személyes, hanem kifejezetten érzelmes.
Más módon nem lehetett volna felidézni, amit művelt a pályán. Eredménytől függetlenül minden meccsen volt néhány olyan mozdulata, amely a következő fordulóig éltette a szurkolókat.
A valódi drukker jól akarja érezni magát szurkolás közben. Ha öt mozdulatra hetekig emlékszik, akkor ez megtörtént.
A szurkoló alapvetően akkor érzi jól magát, ha nyer a csapata. De nekem nemcsak ez számított. Nézem Neymart, hasonló élmény. De azért messze nem ugyanaz.
Könyve főszereplője egy nagyra hivatott hős, akit a sors, a végzet nem enged győzni. Vészesen összecseng a Himnuszunk üzenetével. Nekünk Mohács kell, sírva vigadunk, és vereségeinket ünnepeljük?
Nem mennék bele néplélek-elemzésbe. Ha szó esik a könyvben ilyesmiről, az kellő iróniával történik.
Ennyire fontos a foci?
Már közel sem. De tizenegy évesen például valódi tragédiaként éltem meg mindazt, ami vele és a válogatottal történt a világbajnokságon.
Van egy fotó a belső borítón, talpig Újpest-mezben feszít, labdával. Ez akkoriban készülhetett.
A frizurám alapján igen. Lehet, hogy már akkor is erre a könyvre készültem.
Erre a könyvre készült?
Nem, csak vicceltem. M. Nagy Miki ötlete, ő találta ki, miután átmentem az Európa Kiadóhoz. Ugyanebben a borozóban ültünk, itt kezdett győzködni, hogy írjak könyvet Törőcsikről. Ő is nagy rajongója volt, és komoly futballszurkoló ma is, kis probléma, hogy a Real Madridnak drukkol. Szerencsére Törőcsik összeköt minket. Sokáig azt mondtam neki, engem ez a téma íróilag nem érdekel. Személyesen igen, úgy nagyon is, bár régi dolog, de íróként nem.
Mikor történt mindez?
Három-négy éve. Megírtam a Százezer eperfát, ő pedig nem sokkal később megint előjött a mániájával. És persze bogarat tett a fülembe. Nyilvánvaló volt, hogy valamiféle életrajzi könyvet nem írok, ráadásul olyan született róla, nem is egy.
Olvasta?
Gyerekként. Én másfélét akartam, ha már… Időnként egy-egy jeles magyar író ír valami focisat: Mándy, Darvasi, Esterházy, most Gazdag Józsi, hosszú a sor. Erős és mély személyes kötődésem van az én hősömhöz, tudtam, hogy ha egyszer nekiülök, nagyon fogom élvezni a munkát. És így is történt. Csak fel kellett idéznem például az estét, amikor a balesetéről hallottam, vagy a 78-as szomorú meccset, aztán amikor tévében néztem a Fradi elleni 8-3-at… Ezeknek kapcsán eszembe jutott egy csomó más dolog is a gyermekkoromról.
Ez egy szerelmes mesekönyv. Kamasz szerelemről szól, ami egy romantikus fiút az ideáljához fűzi. Az ideál történetesen a világ legjobb focistája, ő legalábbis annak látja.
Lehet, de a könyvből az is kiderül, hogy soha nem volt ez kritikátlan, elvakult rajongás. Láttam, hogy él, azt is, amikor egy-egy meccsen nem volt kedve játszani, amikor feladta. Az igazán nagy időszaka 76-tól 79-ig, a balesetéig tartott. De később is ott volt a csodafaktor benne, ugyanakkor önmagában ez sem annyira érdekes. Az már igen, ahogy felnőttként valaki visszaemlékszik gyerekkori önmagára, a régi érzéseire.
A drámaíró Egressy Zoltán nem irigyli ezt a konfliktusokban, sorsfordulatokban, végzetes kanyarokban, fenséges bukásokban bővelkedő történetet az regényírótól?
Nem, mindennek meg kell találnia a formáját. Ez próza. Amit egyébként nagyon szeretek. Leginkább a novellaírást. Koncentrált munkát igényel, viszonylag gyorsan megvan. Nekem való.
Mennyire volt tudatos döntés a könyv szerkezete?
A szerkezettel kapcsolatos döntések mindig tudatosak. Fontos volt, hogy azonos terjedelműek legyenek a fejezetek. Akárcsak a Százezer eperfánál. Azt is elég hamar elhatároztam, hogy huszonnégy fejezetet írok. Végül huszonöt lett, mert bejött a fikciós rész, az utolsó előtt fejezet. Nem baj, a huszonöt is szép szám.
Gyerekkoromban engem teljesen hidegen hagyott ez a sport. Nem értettem, mit szeret rajta az apám, ráadásul, amikor meccset néztek a tévében a barátaival, folyton csalódottak és elégedetlenek voltak. Akkor minek nézik? – gondoltam. Az viszont eszembe se jutott, hogy minek olvasom ezt a könyvet. Lehet, hogy én jobban élveztem, mint egy valódi focirajongó, akit idegesít a sok mellékszereplő, családi szál.
Mindig érdekelnek az olvasói visszajelzések, ebben az esetben különösen arra vagyok kíváncsi, hogy fogadják a könyvet azok, akik soha nem látták játszani Törőcsiket. Miközben hangsúlyoznám, nem ő az igazi főszereplő, hanem én. Vagy mi ketten. A könyv kapcsán szervezett beszélgetéseken mindenesetre eddig főleg Törőcsikről esett szó. Ami nem baj, mert magamról nehezebben beszélek.
Semmi Nick Hornby – féle összevetés?
Ezt M. Nagy Miki is említette, bár szerinte ez jobb regény, mint az ő Fociláza. Én azt egy fanatikus könyvnek tartom, és mérsékelt irodalmi értéket tulajdonítok neki, miközben élveztem annak idején. A szurkolói lélektanról sok mindent elárul.
Itt egy újabb párhuzam! Ha ez a könyv egy manchesteri, vagy liverpooli író gyerekkori focimániájáról szólna angol nyelven, valószínűleg más lenne az eladott példányszám.
Nyilván.
Nem ír ebből a könyvből egy színdarabot?
Túl vagyok rajta. Mintha valami nagy súly került volna le rólam, amikor befejeztem az írást. Azt se tudtam, hogy rajtam van.
Ha jól tudom, megkereste Törőcsik nővére.
Már kész volt a könyv, csak még nem jelent meg, amikor írt nekem, mesélt volna az öccséről. Mondtam neki, hogy már befejeztem a könyvet, de egyébként sem akartam volna tudni többet, mint amit tudok, ahogy bennem élt. Azóta találkoztunk, nagyon megszerettem, nagy szíve van, és igazi angyalként foglalkozik az öccsével. Akartam adni neki egy példányt, de már a megjelenés napján vett egyet, azonnal végigolvasta, sőt, meg is mutatta Törőcsiknek.
Van még sport témájú terve, ami írással kapcsolatos?
Sosem volt.
Hogy állnak a színházi munkák?
Legközelebb az Óbudai Társaskörben lesz bemutatóm, a Halál Hotel című krimikomédiát rendezi júliusban Őze Áron. Senki nem focizik benne.