A Limp Bizkit, a Skillet és Ákos is fellép a jövő évi Telekom VOLT fesztiválon Sopronban – közölték a szervezők. Azt korábban már bejelentették, hogy a Depeche Mode és az Iron Maiden is koncertezik Sopronban. Ma kezdik a bérletek árusítását.

MTI

A szerdai összegzés szerint a legtöbb hazai zenekar 2018-ban is a VOLTon lép fel: a Quimby, a Wellhello, a Brains, a Punnany Massif és a Szabó Balázs Bandája már biztosan jelen lesz Sopronban. A Tankcsapda Lukács László 50. születésnapi koncertjével érkezik, Ákos pedig a VOLTon mutatja be új, kétórás showját.  A rap-rock műfaj egyik legnagyobb klasszikusa, a Limp Bizkit a legnagyobb slágereit hozza el 2018-as turnéján Sopronba és érkezik a dallamos gitárzenében utazó Skillet, az Egyesült Államok egyik legismertebb keresztény rockzenekara is.

A szervezők közölték, hogy ma délben indul a 60 órás, kedvezményes jegyelővétel a fesztiválra az ismert jegyirodákban és a fesztivál honlapján. Új lehetőség, hogy immár öt-, négy- és háromnapos bérletek is kaphatók a napijegyek mellett, a bérleteket pedig részletfizetéssel is megvásárolhatják a látogatók.

fotó:allmusic.com