Az év egyik legnagyobb popkulturális szenzációja az Illés együttes Goodbye, London című, a Moiras kiadónál kizárólag vinylen, limitált példányban publikált lemeze, ami egy ún. albumrekonstrukció. 1970-ben nem jelenhetett meg lemezük, hiszen a nevezetes BBC-s interjú után hazavágták a zenekart, így a Goodbye, London albumot az eredeti elgondolások szerint csak most, 48 év után publikálták Szyksznian Wanda eredeti coverének megidézésével.

PZL – 061.hu

Rekonstrukcióról van szó tehát, ezek a dalok, kb. ebben a sorrendben szerepeltek volna a lemezen, ezzel a pszichedelikus artworkkel. A hangkép már lényegesen érettebb, maguk a dalok is jobban meghangszerelt felvételek voltak, mint a hatvanas évek második felének Illés dalcsokra, és pont ez a lemez mutatta volna meg azt, hogy mekkorát ugrott a zenekar 1970-re. Ha ez az album a tervezett időben jelent volna meg a magyar pop is némileg mást irányt vesz. Aztán jött 1971-ben a canossa-album, a Human Rights, ami jelentős kísérlet természetesen, de nem mutatta meg teljes valójában az Illés életerejét. Olyan tehát a Goodbye, London, mint egy középkor vár rekonstrukciója, amit metszetek, krónikás leírások és régészeti leletek alapján állítanak helyre, az eredeti kövekből, szóval tökéletes az illúzió, de tudjuk: a múltat valójában nem lehet visszaépíteni.

A Goodbye, London egy gesztus, maga a lemez egy emléktábla, amit felhelyezhetünk a kelet-európai pop dicsőség csarnokának falára, illetve a nappalink házi oltárára. A tervezett 1970-es album törzsanyagát Mészáros Márta Szép lányok, de sírjatok című filmjének dalai jelentették volna, a dalok részint reflektálnak is a cselekményre. A dalokat ismerjük kislemezekről, válogatásalbumokról, a Human Rights-ról, de így, az eredeti koncepció szerint összerakva (első dal az 1970-es kislemezsláger Júliára várunk, a zárótétel az elképesztően jó húzású Kati jött (miközben ugyebár a dalból kiderül, hogy továbbra is Júliára várunk), és az album hibátlan egymásra reflektáló gesztusok daloskönyve. Ott van A lány és a csavargó (kiadatlan felvétel 1970-ből, hangszerelési változata 1971-ben kislemezen jelent meg, „nagylemezen” 1996-ban jelent meg először, Az Illés másik oldalán című CD-n).

Kép: PZL

E balladisztikus, népies hatású felvételnek ott az ikerpárja, a keleties hangszerelésű Approximáció (A Human Rights-on jelent meg később, 1971-ben)  ami persze a Beatles szitárra hangszerelt vízióit idézi meg. Egy sima, egy fordított. A lemez talán legfontosabb, legerőteljesebb, 1956-ot idéző felvétele, az Elvonult a vihar (szintén kiadatlan felvétel 1971-ből, módosított szöveggel a 71-es Táncdalfesztivál dala lett, a szám 1996-ban jelent meg először Az Illés másik oldalán című CD-n). Az album egyetlen gyenge pontja A legjobb dobos a világon című Pásztory Zoltán szerzemény, ami magas labda lenne, mondhatnánk rá cifrákat, de tiszteljünk annyira az Illés életművét, a magyar populáris kultúrára tett felmérhetetlen hatását, hogy inkább csak azt mondjuk: már a Human Rightsra sem kellett volna rátenni.

Az Élünk és meghalunk is egy eszményi kései beat dal, és hát itt van a címadó Goodbye, London, amely szintén jól reprezentálja azt a folyamatot, amikor az Illés a beat tarka rétjéről már majdnem eljutott a rock szikárabb, mégis termékenyebb földjére. Az Illést annyi minden idézte meg: az 1981-es legendás nosztalgiakoncert, a zenekarról ugyanabban az időben  megjelent Koltay-féle könyv és a mozifilm, most pedig itt egy hanglemez, ami minden korábbi kísérletnél jobban idézi meg az Illés szellemiségét. 

Illés
Goodbye, London
Moiras kiadó
12 szám 40 perc