Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Száznál több jurtából álló sátortáborral, félszáznál több programmal, a korábbiaknál családbarátabb infrastruktúrával, több száz hagyományőrző bemutatóival és egy páratlan kiállítással százezernél több látogatót várnak a szervezők az idei, sorrendben immár harmadik Ősök Napja rendezvényeire augusztus 14. és 16. között Bugacon.

MTI

kurulBíró András Zsolt, a szervező Magyar-Turán Alapítvány kuratóriumi elnöke a Kárpát-medence legnagyobb hagyományőrző seregszemléjének nevezett esemény csütörtöki beharangozó sajtótájékoztatóján hangsúlyozta: az eseménnyel szeretnének hozzájárulni “a magyarság valódi történetével jobban egybe eső, korszerű őstörténeti kép kialakításához”. Ennek jegyében a szervezet célja tudományos-ismeretterjesztő programokkal bemutatni kultúránk gyökereit és egyedülálló értékeit, az Ősök Napja megszervezésével pedig megünnepelni, hogy őseink birtokba vették, megőrizték és ránk hagyták ezt a hazát – tette hozzá.

A háromnapos rendezvényről elmondta: a látogatók szokásos szombati tumultusát csökkentve már péntektől várják a több napra érkezőket. Jelezte: bővülnek az ülőhelyek és a hosszabb ideig maradókra gondolva még családbarátabbá igyekeznek alakítani a helyszínt egyebek mellett a kemping otthonosabbá tételével, a hulladékszállítási kapacitás bővítésével és zuhanyzási lehetőség biztosításával. Bíró András Zsolt kiemelte: az évről évre hatalmas érdeklődéssel kísért program egyik leglátványosabb elemének ígérkezik a lovas íjászsereg bemutatója és az ezt követő, Keleti vihar elnevezésű monumentális csatajelenet.

A tavalyi Kurultajhoz hasonlóan ezúttal is felállítják a világ legnagyobb jurtáját, az Attila-sátrat, ahol ismét látható lesz Kertai Zalán grandiózus, Hunok bejövetele című festménye. Emellett egyedülálló hun régészeti és antropológiai tárlatot is bemutatnak a Magyar Természettudományi Múzeum, valamint a kecskeméti és kiskunfélegyházi múzeumok együttműködésével Ősök arcképcsarnoka címmel, melynek részeként most először láthatnak az érdeklődők egy besenyő harcos koponyája alapján készült rekonstrukciót. A tájékoztatón Szabó László, Bugac polgármestere arról beszélt, hogy két hete dolgoznak az előkészületeken és elkezdték a több mint száz jurtából álló tábor kiépítését. Úgy vélte: a Kiskunsági Nemzeti Park területe és ezen belül a rendezvény közvetlen helyszínéül szolgáló Bugacpuszta ezúttal is ideális és hiteles “díszletet” biztosít majd az Ősök Napja programjaihoz.


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •