Ma ünnepli 35. születésnapját sokak gyermekkori bálványa, Britney Spears! Gyermekkorában kezdett énekelni, első lemezét 1999-ben adta ki …Baby One More Time címmel, mely hatalmas rekordokat döntött meg.

britney-spears-wallpaper-female-celebrities-high-quality

A 2000-es évek elején jelent meg a Toxic, az Everytime és a Me Against The Music, melyek szintén hatalmas slágerek lettek, azonban nem sokkal később kiadott gyűjteményalbuma, a Greatest Hits: My Prerogative kiadása után bejelentette, hogy szüneteltei karrierjét, az ezt követő időszakban az énekesnő botrányaitól volt hangos a média.

britney-spears-crazy

2007-ben és 2008-ban kiadott egy-egy lemezt, a Blackoutot majd a később hatalmas sikert arató Circus-t, 2011-ben pedig a Femme Fatale-t, amelyről később három top 10-es kislemez is megjelent: a Hold It Against Me, a Till The World Ends és az I Wanna Go.

2013-ban hozták forgalomba nyolcadik stúdióalbumát, a Britney Jean-t, és 2016-ban pedig Glory néven adott ki nagylemezt.

britney-spears-vmas

Az énekesnő munkájáért számtalan díjat zsebelhetett be, többek között 2009-ben a Billboard “Az évtized előadói”- nak listáján a nyolcadik helyet foglalta el, több albumát és dalát is jelölték már Grammy-díjra, és a Toxic el is nyerte a legrangosabb zene kitüntetést.