Közleményben köszönti Kertész Imrét 86. születésnapja alkalmából az Emberi Erőforrások Minisztériuma (EMMI) Kultúráért Felelős Államtitkársága, amelyben kiemelik: az író munkásságának jelentőségét a magyar kultúra számára nem csupán a Sorstalanság című regényért kapott irodalmi Nobel-díj adja, hanem példaértékű emberi helytállása, bátor hangja, művészi őszintesége is. 

MTI

A kelet-európai történelem és társadalom csapdáiba szorított, kiszolgáltatott ember sorsát elemző írásaival, valamint a diktatúra lélekrombolásának és következményeinek szubjektív élményként a világ más részeibe való eljuttatásával Kertész Imre felbecsülhetetlen értékű munkát végez – olvasható a közleményben.

Kertész Imre 1929. november 9-én született Budapesten. 1944. június 30-án, tizennégy évesen Auschwitzba deportálták. Megjárta a buchenwaldi koncentrációs tábort, majd a lágerek felszabadítása után, 1945-ben hazatért Magyarországra. Sorstalanság című regénye 1975-ben jelent meg, de csupán 2002-es Nobel-díja után vált világszerte ismertté.

A regény folytatásaként jelentek meg A kudarc (1988) és a Kaddis a meg nem született gyermekért (1990) című kötetek, míg a Sorstalanságból Koltai Lajos 2005-ben rendezett filmadaptációt Ennio Morricone zenéjével. A rendszerváltozás utáni budapesti értelmiségről ad képet Kertész Imre 2003-as Felszámolás című könyve. 2006-ban K. dosszié címmel önéletrajzi dialógusregénye jelent meg, A végső kocsma című kötetét 2014-ben vehette kézbe az olvasóközönség.

Kertész Imrét 1989-ben József Attila-díjjal, 1997-ben Kossuth-díjjal, 2000-ben a Herder-díjjal és a Die Welt irodalmi díjával, 2001-ben a német Becsületrenddel tüntették ki. 2002-ben Nobel-díjat kapott. 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztjét adományozták neki, 2014. augusztus 20-án a Magyar Szent István Rendet adta át Kertész Imrének Áder János köztársasági elnök – áll a közleményben.