Ma kezdődik a 17. Anilogue Nemzetközi Animációs Fesztivál

A bristoli Aardman stúdió Shaun, a bárány és a farmonkívüli című egész estés animációjának vetítésével veszi kezdetét szerdán az Uránia Nemzeti Filmszínházban a 17. Anilogue Nemzetközi Animációs Fesztivál, amelyen 13 egész estés filmet és 300 rövidfilmet láthat a magyar közönség.

MTI

A vasárnapig tartó rendezvény öt napján, öt helyszínen 55 esemény, köztük több magyar vonatkozású program is szerepel. A fesztivál filmjeit az Uránia Filmszínház mellett a Budapesti Francia Intézetben, az Art+Cinema moziban és Lengyel Intézetben láthatja a közönség.

A rövidfilmes szekcióban 16 ország 24 alkotása lesz látható, idén először külön kategóriában 20, kifejezetten gyerekeknek készült animáció is versenybe száll, köztük több magyar film. Az egész estés filmek versenyében 5 animációt vetítenek.

Az idei Anilogue újdonsága lesz, hogy a rövidfilmes program mellett önálló szekcióban, két korcsoportban szállnak versenybe a kifejezetten gyerekeknek készült animációk. A műsorban a legjobb francia, német, olasz és cseh gyerekanimációk mellett szép számmal szerepelnek magyar alkotók művei is.

2019-11-27T15:07:15+01:00 2019. november 27.|