Ma kezdődik a 38. Budapesti Tavaszi Fesztivál (BTF), amely mintegy 40 helyszínen több mint 150 programmal és számos világsztárral várja a közönséget április 22-ig.

MTI

A fesztivál a Nemzeti Filharmonikusok koncertjével, Liszt Ferenc Szent Erzsébet legendája című oratóriumának előadásával kezdődik a Müpában. A BTF első hétvégéjén a Várkert Bazárban az UNESCO szellemi kulturális örökségeit bemutató PONT Fesztivál húsvéti tematikával készül, a Zeneakadémián az immár Grammy-díjas fiatal zongoraművész, Danyiil Trifonov lép színpadra, az Orfeo Zenekar és a Purcell Kórus koncertjén pedig Bach és Telemann művei csendülnek fel április első napján.

A nemzetközi zongoracsillagok különösen erős pontját jelentik a 2018-as programnak: Danyiil Trifonov mellett Marta Argerich, Yefim Bronfman, Rudolf Buchbinder, Yuja Wang, Frankl Péter és Farkas Gábor is fellép szóló-, kamarazenekari és nagyzenekari koncerteken. Kiemelt figyelmet szentelnek a száz éve született Leonard Bernstein életművének is: a Quiet Place-t Walter Kobéra vezényli a Neue Oper Wiennel közös produkcióban.

Kovalik Balázs rendezi Hasse Artaserse című barokk operáját, Bodó Viktor rendezésében pedig A szecsuáni jólélek látható. Az idén számos új és különleges helyszín ad otthont a BTF előadásainak. A fesztiválba első alkalommal kapcsolódik be például az Uránia Nemzeti Filmszínház egy hatestés koncertsorozattal, többek között Rost Andrea és lánya közös fellépésével. A Liszt Ferenc repülőtér vendégei idén A varázsfuvolát hallhatják, de rendhagyó helyszínnek ígérkezik a TRIP hajó is, ahol az ős-Koldusoperát, John Gay művét adják elő Novák Eszter rendezésében.

A kortárs táncszcéna egyik legeredetibb alakja, Wayne McGregor visszatér a Trafóba, de a fesztivál keretében táncháztalálkozót is tartanak. A most debütáló Zsabó Fesztivál fókuszában a fuvolarepertoár és a flamand zeneművészet áll: a La Cetra d’Orfeo fellépése után Anneke Boeke fuvolaművész, Lucie Horsch és az Anima Musicae Kamarazenekar, valamint Tóth-Vajna Zsombor és Tóth-Vajna Gergely zenél majd.

A Ludwig Múzeumban a kortárs ukrán képzőművészetet mutatja be kiállítás, a Deák17 Galéria Ata Kandó gyerekfotóiból válogat, a Capa Központban a Magyar Sajtófotó Kiállítás látható, a Budapest Art Week keretében pedig csaknem 70 múzeum, kiállítótér és műterem nyitja meg kapuit.