Ma kezdődik a Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny a budapesti Erkel Színházban a Filharmónia Magyarország szervezésében.

MTI

Az esti hangverseny vendégkarmestere az 1974-es karmesterverseny győztese, Kobajasi Kenicsiró lesz, aki a Magyar Állami Operaház Zenekarával Ludwig van Beethoven IX. szimfóniáját mutatja be. Az est másik karmestere az előzsűri tagja, az 1989-ben a Magyar Televízió 6. Nemzetközi Karmesterversenyének legjobb magyar résztvevőjeként harmadik díjat nyert Kocsár Balázs. A hangversenyen elhangzik Kodály Zoltán Galántai táncok című műve, valamint Liszt Ferenc A-dúr zongoraversenye Tomoki Szakata, a Filharmónia Magyarország szervezésében lezajlott 2016-os Liszt Ferenc Nemzetközi Zongoraverseny győztese előadásában Kocsár Balázs vezényletével. A megnyitón beszédet mond Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, a verseny egyik védnöke, valamint Szamosi Szabolcs, a Filharmónia Magyarország ügyvezető igazgatója. 

A Maestro Solti Nemzetközi Karmesterverseny szerdán és csütörtökön folytatódik az első fordulókkal az Erkel Színházban. A második fordulóknak október 9-én és 10-én, valamint a december 15-i döntőnek és a december 16-i gálakoncertnek a pécsi Kodály Központ ad otthont. Az eseménysorozat kiemelt célja, hogy az ifjú tehetségeknek nemzetközi lehetőséget adjon. A versenyre 186 karmester nyújtotta be jelentkezését a világ negyven országából, az elődöntőbe negyvenen jutottak. A vezénylendő művek között nyitányok, szimfóniatételek, operarészletek, versenyművek és szimfonikus költemények szerepelnek. A versenyzőknek mindhárom forduló teljes repertoárját meg kellett tanulniuk, de a kottahasználat engedélyezett. A fordulókat október közepétől december végéig tíz alkalommal, heti rendszerességgel az M5 csatorna tűzi műsorra. A verseny első helyezettje 20 ezer euró, a második helyezettje 10 ezer euró, a harmadik helyezettje 5 ezer euró pénzdíjban részesül. A magas pénzjutalmak mellett több díjfelajánlás is segíti majd a karmestertehetségek szakmai karrierjét.

Kép: Taxi magazin