Ma indul és vasárnapig várja a közönséget a 15. Anilogue Nemzetközi Animációs Filmfesztivál, ahol több mint hetven vetítés és kiegészítő program várja a közönséget nyolc budapesti helyszínen. Az Uránia Nemzeti Filmszínház és a Kino mozi mellett további hat helyszín – a Magvető Café, a Francia Intézet, a Szimpla kert, a Budapest School, a Három Holló kávéház és a Liszt Ferenc téri gyermekkönyvtár – ad otthont a fesztiválnak.

MTI

Az idei Anilogue a Magvető Caféban indul, ma délután az Anilogue Bemelegítő című programon Liszka Tamás fesztiváligazgató és Kreet Paljas programigazgató mutatja be az idei műsort. A fesztivál egészestés versenyprogramjában két japán (A világ innenső végén, A saját hangod), egy kínai (Hegyek és vizek könyve), egy belga (Zombillenium) és egy iráni (Teheráni tabuk) alkotást láthat a közönség. A rövidfilmes versenyprogramban 30 rövidfilmet mutatnak be, az európai produkciók között három magyar alkotás, Orosz Tina Bye-bye, Mom, Lovrity Anna Katalin Vulkánsziget és Csáki László Néhány szó című filmje is verseng a 2000 eurós díjért.

A fesztivál a százéves függetlenségét ünneplő Finnország animációjának külön figyelmet szentel: mintegy 50 alkotást vetítenek a mustrán és öt finn vendég is érkezik Budapestre. Sara Diamond, a Google Spotlight Stories egyik produkciós vezetője a művészi igényű virtuális valóság (VR) filmekről tart előadást a Kino moziban és a VR-animációk műhelytitkaiba is beavatja a közönséget. Az Anilogue egyik kiemelt programjaként vasárnap délután levetítik A tenger dala Oscar-jelölt alkotóinak új animációját, A kenyérkeresőt.

A fesztivál nyitófilmje a Have a Nice Day című kínai egészestés animáció ma este az Urániában látható, a zárófilm szombaton este Sinkai Makoto új alkotása, a Mi a neved? lesz, amely Japánban minden idők legnézettebb animációs filmje.Kiállítások, workshopok és koncertek színesítik a programot, amelyben 200 új animációs rövidfilm és 13 egészestés mozi szerepel. A programokról további információt a itt olvashatnak.

fotó: Anilogue Filmfesztivál