Napokban jelent limitált példányszámú vinylen, Kiss Ferenc Elment az én rózsám című, negyven év terméséből válogató életműalbuma a Moiras kiadónál, amit április 14-én az Országos Táncháztalálkozón mutatnak be a Budapest Arénában. Kiss Ferenccel beszélgettünk, aki olyan meghatározó formációkban muzsikált, mint a Kolinda, a Vízöntő és az Etnofon Zenei Társulás.
PZL – 061.hu
Míg az Omegánál Erdős Péterék ügyeltek arra, nehogy hamarabb jelenjen meg Nyugaton a lemezük, mint itthon, a Kolindánál nem izgatta magát különösebben a Lemezgyár….Mit gondol, miért?
Mert az Omega az biztos üzlet volt számukra. A mi zenénkben nem láttak garanciát arra, hogy megtérüljön a befektetésük.
Milyen intenzitással szálltak rá a táncház mozgalomra 1989 előtt a szolgálatok? A népi kultúrát a rendszer részben állami reprezentációra is használták, így aztán „megengedőbbek voltak”? És persze rettegtek is a “népiektől”… Látta-e Pintér Béla Titkaink című előadását, ami részint a táncházmozgalmak különös életéről szólt. Ha látta, mit szólt hozzá?
Pintér darabját sajnos nem láttam. Azt viszont tudom, hogy voltak megfigyelők és készültek jelentések. Személy szerint rólam is. Erről Sebő is beszélt már egy interjúban. A Vízöntő elődje, az Orfeo kifejezetten nehéz csapatnak számított. Aztán nyertek a berlini politikai dalfesztiválon, és ez oldotta kissé a szigorúságot. A Ki mit tud-on azonban nem lehettek elsők, mert Boros Lajosnak kellett nyernie. Néhányunk szüleit is megfigyelték. Minden táncegyüttesben is voltak felbérelt emberek. Bármekkora is volt az apparátusok, bomlasztani nem tudtak.
Vízöntő együttes
Hatott-e a Kolindára, és rád az az underground szellemiség, amely Kamondi Ági és akár Trunkos vitt a zenekarba?
A Kolindára szinte mindenki hatott, aki játszott benne. Én nem mondanám egyiküket sem undergroundnak. Underground számunkra Baksa Soós volt akkoriban. Trunkos inkább a rock felé szerette volna vinni a bandát, Ági meg a kortárs zene felé. Természetesen nagy hatása volt a zenekarra Szabó Andrisnak és Jorgosznak is.
Csak 1977-ben jelent meg az Élő népzene sorozatban az első folk albumuk. Tudták akkor, hogyan kell rögzíteni a folkot? Szörényi Levente mondta azt, hogy ő az István, a király után, kb. 1986 körül jött rá (Muzsikás Nem arról hajnallott…), mi mindenre kell figyelni, hogy egy folklemez „vastagon”, erőteljesen szólaljon meg….
Nem volt előttünk példa a hangzásképre vonatkozóan. Mi tapasztaltuk ki az évtizedek során, mit hogy, mivel kell megoldanunk. Az akusztikus zene felvételéhez az akkori hangmérnökök nagyon jól értettek ugyan, de egy „szőrös” népi bőgővel, dudával, tekerővel nem igazán tudtak mit kezdeni. Leventével mi is sokat dolgoztunk. Ő inkább zenei rendezőnek volt jó, a technikai megoldásokat nem nagyon ismerte. De ott volt pl. Zakariás Pista, akivel később az Etnofon kiadót alapítottam. Ő a legjobbak egyike volt abban az időben. Gyakran mentünk a fülünk után. Aztán mikor bejött a digitális technika megváltozott minden.
Milyen a viszonya a filmzenével? A dalstruktúrákban benne lenne ez is….
Nagyon izgalmas és összetett munka a filmzeneírás. Van, amikor könnyedén ráérzek a lényegére, azonban gyakran előfordul, hogy a rendezőnek nem tetszik. Ilyenkor el kell dobni azt, amit érzett először az ember. Meg kell szabadulni tőle. Sajnos kevés az olyan film, ami elbírja a világzenét, így kevés az ilyen jellegű munka is.
A 2018-as vinyl albumodat másképp kellett keverni, mintha csak CD-re készült volna?
Nem lehetett másképpen keverni, mert ezeknek a számoknak a soksávos felvételei már eltűntek. Feldolgozni lehetett volna őket, de nem ez volt a célt, hanem egy retrospektív válogatás. Viszont ha jól tudom, átfuttatták a dalokat egy olyan digitális programon, ami a vinyl hangzásához közelítette őket.
Az Etnofon miért nem látott korábban lehetőséget a vinyl-piacban?
Nem gondoltunk erre. Néhány, egyedi darabot gyártattam az értékesebb anyagokról, ajándékba, kuriózumként, de piaci lehetőség nem volt ebben. A CD mindent tarolt. 30 év alatt csúcsra járatták, de mára kimúlt. Más formátumok jöttek, s mennek. A zene iparrá vált.
Az 1992-es sevillai világkiállítás magyar pavilonját Makovecz Imre tervezte, aki pályázatot írt ki az építményben szóló zenére. Azt ön nyerte meg. Miben hasonlít mondjuk a népi építészet és a népzene?
Hú, erről könyvet kéne írni, de itt most nem vágnék bele. Mindkettő lényege a szerves gondolkodás….
Legalább 100 tételből álló hangszergyűjteménye van. Volt olyan hangszer, amelyről fogalma sem volt hogyan kell megszólaltatni?
Mindegyik hangszeren magamtól tanultam meg játszani. Természetesen voltak mesterektől hangfelvételeim, meg sokszor elutaztam az utolsó adatközlőkhöz is tanulni. Ezeken a népi hangszereken sokat fejlesztettünk az évtizedek során. Könnyebb őket behangolni, tisztábbak lettek, finomodott a hangzásuk is. Ma már a magyar tekerőlanton is lehet Vivaldit muzsikálni, s nem szaladnak el az emberek, ha egy dudás belefúj a hangszerébe.
A Moiras kiadónál megjelent gyűjteményes albumnál mik voltak a szelekció szempontjai?
Ezt a szerkesztőtől, Marton László Távolodótól kellene megkérdezni. Azok a szerzemények kerültek fel erre a lemezre, amelyeket leginkább szeretett a közönség az elmúlt 45 évben. Véletlenül ezek még nekem is tetszenek.
Képek: Kiss Ferenc archív