Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Idén is felölti ünnepi pompáját az óbudai Fő tér és Szentlélek tér! Az ’Advent Óbudán’ elnevezésű nagyszabású rendezvénysorozat karácsonyi programjai meghittséget varázsolnak a karácsonyvárás időszakába.

061.HU

Zenei fellépők sora, gyermek programok, kézműves vásár, valamint ízletes falatokat kínáló gasztrosétány várja a látogatókat november 30-tól december 23-ig. Többek közt koncertet ad majd a Dresch Vonós Quartet, a Muzsikás Együttes, a Romengo, a Nana Vortex, Szalóki Ági, Takáts Eszter, Szirtes Edina Mókus, a Zuboly, és a Kaláka. A tradicionális Adventi Adománygyűjtés során idén az Elveszett Állatokért Alapítványt lehet segíteni. A Fő téri és a Szentlélek téri programokon kívül a kerületben működő kulturális intézmények, templomok is számos ünnepi programokat kínálnak az adventi időszakban. 

Az adventi ünnepek kezdetével és az Advent Óbudán programsorozat keretein belül idén is két helyszínen nyílnak meg a korcsolyapályák. A Fő téri jégpálya mindenap 8.00 – 22.00 óra között, míg a Csobánka téri mindennap 8.00 – 20.00 között várja a jeges sport híveit. A korcsolyatudás sem alapkövetelmény, hiszen a szolgáltatások között ingyenes oktatás is van.

A múlt évhez hasonlóan ebben az évben is karitatív karácsonyfát állít Óbuda, amely az ünnepek elmúltával is jó szolgálatot tesz a közösségnek, rászoruló családok otthonába visz meleget a hideg téli napokon. A Hello Wood építészekből álló alkotói csapata a legjobb minőségű tűzifát kiválasztva, akácfarönkökből állítja össze a 16 méteres, 40 tonnás, hangulatos fényjátékkal megvilágított Adományfát, amely a Szentlélek téren, az adventi vásár bejáratánál fogadja a látogatókat. Az Adományfa további érdekességét adja a látogatható belső tere, ami monumentális belmagassága és egyedi szerkezete okán igazi kuriózumnak számít. Ide betérve pár pillanatra elvarázsolódhatunk a karácsonyi forgatagban. Elbontása után az Adományfához felhasznált tűzifát Óbuda–Békásmegyer Önkormányzata támogatásának köszönhetően, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat segítségével rászoruló családokhoz juttatja el.


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •