Maga csinálta ezt? Nem, önök – A Művelt társalgók könyvéről

Megjelent Thomas W. Hodgkinson és Hubert Van Den Bergh vállalkozása, a Művelt társalgók könyve, ami olyan, mintha egy pop-kulturális térbe helyeznénk Ráth-Végh Istvánt. Sorra kapjuk a művelődéstörténeti kis színeseket, de csak annyit, hogy az ne legyen több egy gegnél. Olyan, mint amikor a kávénk mellé kapunk egy kis kekszet is vagy a kakaóra kis habot.

PZL –061.hu

Szóval, míg Ráth- Végh a Krakenről, a tengeri szörnyről, a fáraók átkáról és az utolsó boszorkányokról mesélt, addig a két derék szerző Paul Austerről, Pina Bauschról, Walter Gropiusról, Vonneguthról, vagy éppen Lady Gagáról, illetve ajánlatot tesz arra, hogy mikor hozakodjunk egy-egy művelődéstörténeti kis színessel, vagy éppen bonmottal. Így afféle segítő könyv is, sikerkalauz hogyan legyünk sznob társalgók, és ez egyébként remek ötlet. Akkor érvényes-e Művelt társalgók könyvének alapkoncepciója? Persze, ugyanakkor cseppet sem életszerűek a könyv ajánlatai. Hozzunk egy példát! A kötetben minden kis blokk azzal kezdődik, hogy mikor jöhet jól az, ha bedobunk egy nevet és egy kis művelődéstörténeti kis szemfényvesztést. „Ha igazán meg akarunk dicsérni egy rendkívül tehetséges zeneszerző-szövegírót, mondhatjuk rá, hogy „Szapphó óta a legjelentősebb lírai verselő”. Nos, ha ezt bármilyen társaságban benyögi bárki is, finoman szólva is modorosnak tartják majd.

A szerzőpáros abból indult ki, hogy szerintük a legtöbb személy jórészt egy dologról nevezetes… Virginia Wolfról jórészt csak azt tudják, hogy a regényeiben a tudatfolyam írástechnikát használja, azaz azt írja le változtatás nélkül amire éppen az írás közben gondolt, így könnyű ráépíteni egy-egy ikonikus névre egy könnyen előhúzható motívumot…. Illetve a könyv tele jó dumákkal is. Ott van például a Picasso-féle történet, amikor is Párizs megszállása utána Guernicát nézegetve megkérdezte a művésztől egy német tiszt: “Maga csinálta ezt?” “Nem, maguk.” – válaszolt Picasso. És persze, az összeállításnak van egy erős pop-kulturális huzata is. Mallarmé kapcsán megemlítik, hogy a Coldplay is azt nyilatkozta, hogy a főleg a zeneiségre mint sem a tartalomra hangsúlyt fektető Mallarmé járt az eszükben, amikor a Viva la Vida című számukat írták.

Ha már pop: tudta, hogy Jeff Koons illusztrálta Lady Gaga ArtPop című albumának borítóját? Nem könnyű eldönteni, hogy a Művelt társalgók könyve inkább görbe tükröt tart a sznob társalgási szituációkról, vagy komolyan gondolja népművelői ambícióit. Szóval, komolyan vehetünk-e egy olyan könyvet, amely azt tanácsolja, hogy ha szóba kerül a könyvtár, dobjuk be Borghes nevét, aki közismerten sokszor ír tükrökről, labirintusokról és könyvtárakról is. Ilyenkor kapunk némi életrajzi hátteret és esetleg egy-egy szellemes bemondást is. Például a Balzcról szóló részben közölnek egy Flaubert-idézetet, amit a mester Balzacról jegyzett meg: „micsoda ember lehetett volna, ha tud írni!”

Szóval a kötet egy jófejeskedő, kultúrsznob kézikönyv, amit remekül tudnak hasznosítani azok a forgatókönyvírók, akik egy szalontársalgást szeretnélek dramatizálni, és kell nekik egy-egy remek idézet, vagy éppen két fiatal egyetemista első randiját, amikor elképzelik, hogy milyen dumával próbálja levenni a fiú a hölgyet. És nyilván kellemesebb Voltaire-ről úgy beszélni, hogy nem hozzuk szóba a Candide-ot, hanem inkább azon merengünk, hogy tudott naponta ötven kávét meginni. De a Művelt társalgók könyve nemcsak olyan, mint egy kávé mellé kapott kis teasütemény, de hasonlít a fekete mellé kötelezően szervírozott szódára is, ami tele van sok-sok buborékkal, és hát ha akarjuk, ha nem, be kell vallanunk, hogy jól esik.

 

Thomas W. Hodgkinson és Hubert Van Den Bergh
Művelt társalgók könyve
Partvonal
384 oldal 3290 Ft

 

2019-03-04T06:53:03+01:00 2019. március 2.|