Megjelent Thomas W. Hodgkinson és Hubert Van Den Bergh vállalkozása, a Művelt társalgók könyve, ami olyan, mintha egy pop-kulturális térbe helyeznénk Ráth-Végh Istvánt. Sorra kapjuk a művelődéstörténeti kis színeseket, de csak annyit, hogy az ne legyen több egy gegnél. Olyan, mint amikor a kávénk mellé kapunk egy kis kekszet is vagy a kakaóra kis habot.

PZL –061.hu

Szóval, míg Ráth- Végh a Krakenről, a tengeri szörnyről, a fáraók átkáról és az utolsó boszorkányokról mesélt, addig a két derék szerző Paul Austerről, Pina Bauschról, Walter Gropiusról, Vonneguthról, vagy éppen Lady Gagáról, illetve ajánlatot tesz arra, hogy mikor hozakodjunk egy-egy művelődéstörténeti kis színessel, vagy éppen bonmottal. Így afféle segítő könyv is, sikerkalauz hogyan legyünk sznob társalgók, és ez egyébként remek ötlet. Akkor érvényes-e Művelt társalgók könyvének alapkoncepciója? Persze, ugyanakkor cseppet sem életszerűek a könyv ajánlatai. Hozzunk egy példát! A kötetben minden kis blokk azzal kezdődik, hogy mikor jöhet jól az, ha bedobunk egy nevet és egy kis művelődéstörténeti kis szemfényvesztést. „Ha igazán meg akarunk dicsérni egy rendkívül tehetséges zeneszerző-szövegírót, mondhatjuk rá, hogy „Szapphó óta a legjelentősebb lírai verselő”. Nos, ha ezt bármilyen társaságban benyögi bárki is, finoman szólva is modorosnak tartják majd.

A szerzőpáros abból indult ki, hogy szerintük a legtöbb személy jórészt egy dologról nevezetes… Virginia Wolfról jórészt csak azt tudják, hogy a regényeiben a tudatfolyam írástechnikát használja, azaz azt írja le változtatás nélkül amire éppen az írás közben gondolt, így könnyű ráépíteni egy-egy ikonikus névre egy könnyen előhúzható motívumot…. Illetve a könyv tele jó dumákkal is. Ott van például a Picasso-féle történet, amikor is Párizs megszállása utána Guernicát nézegetve megkérdezte a művésztől egy német tiszt: “Maga csinálta ezt?” “Nem, maguk.” – válaszolt Picasso. És persze, az összeállításnak van egy erős pop-kulturális huzata is. Mallarmé kapcsán megemlítik, hogy a Coldplay is azt nyilatkozta, hogy a főleg a zeneiségre mint sem a tartalomra hangsúlyt fektető Mallarmé járt az eszükben, amikor a Viva la Vida című számukat írták.

Ha már pop: tudta, hogy Jeff Koons illusztrálta Lady Gaga ArtPop című albumának borítóját? Nem könnyű eldönteni, hogy a Művelt társalgók könyve inkább görbe tükröt tart a sznob társalgási szituációkról, vagy komolyan gondolja népművelői ambícióit. Szóval, komolyan vehetünk-e egy olyan könyvet, amely azt tanácsolja, hogy ha szóba kerül a könyvtár, dobjuk be Borghes nevét, aki közismerten sokszor ír tükrökről, labirintusokról és könyvtárakról is. Ilyenkor kapunk némi életrajzi hátteret és esetleg egy-egy szellemes bemondást is. Például a Balzcról szóló részben közölnek egy Flaubert-idézetet, amit a mester Balzacról jegyzett meg: „micsoda ember lehetett volna, ha tud írni!”

Szóval a kötet egy jófejeskedő, kultúrsznob kézikönyv, amit remekül tudnak hasznosítani azok a forgatókönyvírók, akik egy szalontársalgást szeretnélek dramatizálni, és kell nekik egy-egy remek idézet, vagy éppen két fiatal egyetemista első randiját, amikor elképzelik, hogy milyen dumával próbálja levenni a fiú a hölgyet. És nyilván kellemesebb Voltaire-ről úgy beszélni, hogy nem hozzuk szóba a Candide-ot, hanem inkább azon merengünk, hogy tudott naponta ötven kávét meginni. De a Művelt társalgók könyve nemcsak olyan, mint egy kávé mellé kapott kis teasütemény, de hasonlít a fekete mellé kötelezően szervírozott szódára is, ami tele van sok-sok buborékkal, és hát ha akarjuk, ha nem, be kell vallanunk, hogy jól esik.

 

Thomas W. Hodgkinson és Hubert Van Den Bergh
Művelt társalgók könyve
Partvonal
384 oldal 3290 Ft