Legendás állatok: Grindelwald bűntettei című mozi nyitójelenete olyan, mintha csak Roxfortban pancsolt LSD-t nyalt volna a rendező. A felhőkarcolók fölött hintós (!) üldözési jelenet a 1930-as évek kulisszáival, nos ez a jelenet tényleg tágítja a tudatunkat. Viszont a történetet csak a Harry Potter Fan Club tinijei tudják kellőképpen lekövetni, mindenki másnak, akinek idegen ez a szubkultúra, ott vannak a Cirque du Soleil és a Havasi Aréna-koncertjeinek látványvilágát idéző tüzes jelenetek tömény látványorgiái.

PZL – 061.hu

David Yates filmjébe mindent belecsomagoltak, mint Göthe Salmander (Eddie Redmayne) bőröndjébe, amibe elfér egy akkora kínai sárkány, mint egy tízemeletes pagoda, így aztán ezt a terhet nem is sikerül végighurcolni a történeten, ami valójában nincs is. A Legendás állatok egy mágikus lutra album cuki és kevésbé cuki lényekkel, itt van például a csillogó aranyakra bukó, jó szimatú furkász, amit már Laár András 1986-ban feltalált, majd a Kacsamajom című számában énekelte meg (lásd: Moziklip című filmet). J.K. Rowling fantáziatripjének nincs lekövethető története, az első egy óra után is azt kérdezi az ember, hogy mikor indul be a történet, mert addig csak viszonyokat magyaráz, elhelyez figurákat a nagy mesekönyvben, de nem indul el a cselekmény, illetve nagyon sok kezdődik el, aztán minden belefullad egy-egy látványos akcióba.

Olyan a film, mint amikor egy rockkoncerten a tűzijáték robbanásaitól nem halljuk a gitárszólót. És persze rendben vannak a dresszek, a harmincas évek art decós New Yorkja, Londonja és Párizsa olyan, mintha csak egy bőrönd matricáit látnánk, minden együtt van ahhoz, hogy egy némileg steampunkos gőzgép hajtsa meg a filmfelvevő kamerákat. Benn vagyunk egy nagy cirkuszban, vannak artista mutatványok, bohócok, állatidomárok, de az egész nem áll össze, önálló számokat látunk a manézson, aminek kétségtelenül a fő attrakciója a Harry Potter-regényekben már beidézett, de még testet nem öltött gonosz varázsló magánszáma. Grindelwald persze nem lehet olyan gonosz, mint a legfőbb gonosz Voldemort, de még így is beidézi Hitler alakját, aki majd felelős lesz a második világháborúért.

Már ezzel is kapott a film egy retro-szecessziós steampunk gellert, de az egész csak blöff, hiszen Johnny Deep sokkal inkább emlékeztet a leharcolt, hatvan körüli Billy Idolra, mint egy áramvonalas nácira. Viszont a figurája azért is “különösen veszélyes”, mert nemcsak Albus Dumbledore (Jude Law) agyába tudott beférkőzni, de a szívébe is, így aztán különös szövetség alakul ki közöttük, aminek emlékét egy vérrel teli ereklyetartó őrzi. Míg a széria korábbi filmjeinek volt valamiféle visszafojtott, dekadens erotikája, a combfixekkel jól harmonizáló kardigánokkal, selyem hálóingekkel, most inkább olyan lett az alkotás, mint egy cukiság blog, helyes kis mágikus lényekkel.

És akkor még nem beszéltünk Göthe Salmanderről (Eddie Redmayne) aki olyan, mintha egy 1988-as Pet Shop Boys videóklipben próbálná közös nevezőre hozni a kosztümös újromantikus zenét a szintipoppal, miközben a testvére, Theseus Scamander (Callum Turner) egy elcseszett Rick Astleyre emlékeztet a jól szabott tweed zakójában. Néző az első fél óra után feladja. Hiába a szépen megszínezett, harmincas évek divatlapjait megidéző környezet, az egész olyan, mint egy nagy költségvetésű R&B videóklip, ahol Beyoncé és Pink elhozza nekünk a harmincas évek Párizsát, ahol a Père-Lachaise temető valójában földalatti náci összeesküvés helyszíne egy sosemvolt, Albert Speert idéző hősök csarnoka kulisszával.

Legendás állatok: Grindelwald bűntettei
angol-amerikai fantasy
szereplők: Johnny Depp, Ezra Miller, Eddie Redmayne, Jude Law
rendezte: David Yates
forgatókönyvíró: J.K. Rowling
bemutató: november 15.