Egy magyar vizsgafilm, Moldovai Katalin Ahogy eddig című rendezői diplomafilmje meghívást kapott a május 14-én kezdődő 72. cannes-i fesztiválra, a filmes egyetemek legjobbjait felvonultató Cinéfondation programba – közölték pénteken a szervezők Párizsban.

MTI

A 24 perces alkotás a Budapesti Metropolitan Egyetemen Mozgóképművész mesterképzésén készült. A film Tóth Krisztina azonos című novelláját dolgozta fel, főszerepeiben Venczel Vera és Tóth Ildikó látható.

A Magyar Nemzeti Filmalap tájékoztatása szerint a film története során egy idős nő életébe pozitív fordulatot hoz egy tragikus hír. “A remény az, ami értelmet ad életünknek. A film összes szereplője – középpontban az idős és nagyothalló Margittal és lányával, Judittal – egy reményt adó kegyes hazugság részese lesz, amikor Margit megbetegszik. Ez a hirtelen jött esemény változást hoz mindkettőjük életében és egy új kezdetet is a kapcsolatukban” – olvasható a közleményben.

Az Ahogy eddig forgatókönyvét Moldovai Katalin rendező Palóczi Zitával közösen jegyzi, az operatőr Táborosi András volt, a vágó Soltész Orsolya, a gyártásvezető Makkos Zsófia. A diplomamunka során Moldovai Katalin témavezetője Balogh Zsolt volt.

Moldovai Katalin 1982-ben Désen született, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemen végzett filmművészet és média szakon, majd a Budapesti Metropolitan Egyetemen folytatta tanulmányait, ahol az Ahogy eddig című alkotással diplomázott. Tanulmányai alatt több rövidfilmet készített (Szezon után, A barátkozás lehetőségei, Burok, Jegyesek), jelenleg az MTVA Mecenatúra támogatásával Szántó Sándor református lelkészről és egy havasalföldi magyar közösségről forgat dokumentumfilmet.

A Cinéfondation versenyébe benevezett mintegy 2 ezer alkotás közül 17 vizsgafilm, közülük 14 fikciós és 3 animációs mű kapott meghívást, többségében kelet-európai országokból, ami a szervezők szerint “a kelet-európai filmes oktatás vitalitását tükrözi”. A kategóriában három díjat osztanak ki május 23-án.

A válogatás zsűrijének elnöke idén Claire Denis francai író-rendező lesz. A vizsga- és diplomafilmeket bemutató rangos programban korábban Mundruczó Kornél, Kocsis Ágnes, Szimler Bálint, Kárpáti György Mór, Andrasev Nadja és Szentpéteri Áron filmjei is szerepeltek.

A 72. cannes-i filmfesztivál Jim Jarmusch The Dead Don’t Die című zombifilmjének díszbemutatójával május 14-én veszi kezdetét a francia Riviérán. A fesztivál május 25-ig tart, a hivatalos versenyprogram zsűrijének elnöke Alejandro González Inárritu ötszörös Oscar-díjas mexikói filmrendező lesz, a 83 éves Alain Delont életművéért tiszteletbeli Arany Pálmával tüntetik ki.

Pedro Almodóvar spanyol, Ken Loach brit, Xavier Dolan kanadai, Arnaud Desplechin francia, Jean-Pierre és Luc Dardenne belga, valamint Terrence Malick amerikai rendezők legújabb filmjei versenyezhetnek többek között az Arany Pálmáért a 72. cannes-i fesztivál hivatalos programjában.

A szervezők Párizsban csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján elmondták: a legfontosabb szekcióba eddig 19 alkotást hívtak meg a mintegy 1800 nevezés közül, de a következő napokban a válogatás még bővülhet. A szaksajtó által leginkább várt alkotás, Quentin Tarantino legújabb filmje, a Volt egyszer egy Hollywood nem szerepel a meghívottak között, mivel – mint Thierry Frémaux művészeti igazgató elmondta – még nem készült el teljesen.

A korábbi cannes-i díjazottak és nagy visszatérők fesztiváljának ígérkezik a május 14-én kezdődő seregszemle. A spanyol Pedro Almodóvar, aki 2017-ben a zsűri elnöke volt, Fájdalom és dicsőség című versenyfilmjének főszerepében a Matador főhőseként megismert Antonio Banderas lesz látható, aki egy melankolikus filmrendezőt alakít. A kétszeres Arany Pálma-díjas Dardenne testvérek A fiatal Ahmed című szociografikus filmje egy kamasz radikalizálódásáról szól. Az Ez csak a világvége című filmjével három évvel ezelőtt a zsűri Nagydíját elnyert kanadai Xavier Dolan ismét francia nyelvű alkotással (Matthias és Maxime) érkezik. A szintén kétszeres fődíjas Ken Loach brit rendező Sorry We Missed You című filmje egy szerény körülmények között élő házaspár mindennapjairól szól. Az amerikai Terrence Malick, aki Az élet fája című filmjével 2011-ben Arany Pálmát nyert, a második világháborúról szóló A Hidden Life című új alkotásával tér vissza. Az olasz Marco Bellocchio Az áruló című filmje pedig egy volt maffiózó történetét dolgozta fel.

A hazai mezőnyt négy alkotás képviseli. Arnaud Desplechin a szülővárosában, Roubaix-ban szolgálatot teljesítő rendőrökről igaz történetek alapján forgatott alkotásának (Oh Mercy!) főszerepeit Roschdy Zem, Léa Seydoux és Sarah Forestier alakítják. A francia külvárosokról szól Ly Lajd-nek A nyomorultak című filmje, Céline Sciamma Egy fiatal lány portréja című alkotásának főszerepét Adele Haenel alakítja. A versenybe először meghívott Justine Triet Virgine Efirával a főszerepben forgatta Sibyl című alkotását.

Az újoncok között Kelet-Európából a népszerű román rendező Corneliu Porumboiu The Whistlers című filmje versenyezhet az Arany Pálmáért, többek között a szenegáli Mati Diop, a kínai Diao Ji-nan, az osztrák Jessica Hausner és a palesztin Elia Szuleiman filmjei mellett.

fotó: metropolitan.hu