Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Szeptember 8. és 10. között a New York-i Magyar Ház és a Népművészeti Egyesületek Szövetsége szabadtéri magyar fesztivált szervez: a II. Magyar Örökség Fesztivál alcíme az idén Mesterségek Ünnepe New Yorkban.

MTI

A rendezvény programjában hagyományos magyar mesterségek bemutatója szerepel, emellett interaktív workshopokon vehetnek részt a látogatók kiváló magyar mesterekkel. A vásári hangulatot 23 kiutazó magyar művész teremti meg.

A fesztivált a New York-i amerikai-magyar és amerikai közönség számára a New York-i Magyar Házban és az előtte lévő útszakaszon tartják. A New York-i Magyar Ház Yorkville-ben, Manhattan impozáns Upper East Side-i városrészében található. Ez a negyed valamikor a város magyar negyede volt.

A fesztivál a hazai Mesterségek Ünnepe és 2013-as washingtoni Smithsonian Folklife Festival szellemiségében zajlik,  hét nemzetközileg is elismert magyar népi iparművész mutat be egy-egy hagyományos mesterséget. A rendezvény vendége lesz Fekete Ildikó tojásíró, Kovács Attila csizmadia, Sümegi Elelmér hegedűkészítő, Sütő Levente Lehel vargyasi bútorfestő, Tóth Ildikó győri kékfestő, Vidák Anna nemezkészítő és Zeleiné Pap Bernadett matyó hímző.

A fesztiválon bemutatják a magyar díszítőművészet által inspirált Madarász Melinda Meyke divattervezőt, aki a hagyományos minták és a modern ruhatervezés ötvözésének egyik legkiválóbb magyar alkotója. A népzenei és néptáncos rendezvény házigazdája Kovács Norbert “Cimbi” és Lőrincz Hortenzia táncművész, muzsikál az erdélyi Üsztürü Zenekar és Nyitrai Marianna népdalénekes, közreműködik a Magyar Állami Népi Együttes két táncospárja.

A rendezvényen bemutatják a Kárpát-medence sokszínű néphagyományát Sárköztől a Székelyföldig. Külön hangsúlyt kap a Matyóföld népművészete Zeleiné Pap Bernadett hímzésein és Meyke matyó ihletésű modern ruhadarabjain, valamint Ágfalvi György és Lévay Andrea táncművész matyó táncain keresztül. Matyóföld mellett két erdélyi tájegységet mutatnak be részletesebben: Kalotaszeget és a Székelyföldet.

A fesztivált Chris Potter, világhírű New York-i dzsessz-szaxofonos quartetjének koncertje nyitja meg. A formáció vendége Dresch Mihály (szaxofon) lesz, akinek a magyar népzene és az amerikai dzsessz ötvözésére épülő zenéje hazánk egyik legértékesebb kulturális hungarikuma – áll a közleményben.

Mint írják, a rendezvényen a hagyományos magyar ételek mellett a Furmint USA szervezésében tokaji, somlói és csopaki borok kóstolójával várják a vendégeket. A fesztivált Polgár Éva zongoraművész koncertje zárja, amelyen válogatást hallható Kodály Zoltán és Liszt Ferenc műveiből. A fesztivál programjai ingyenesen látogathatók.

 


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •