Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Napokban jelent meg Zorán Elszeretett dalok című új albuma, melyen más előadóktól játszott feldolgozásait gyűjtötte egybe. A Kossuth-díjas előadóval  július 21-én találkozhatunk legközelebb Tatán, az Angolpark Szabadtéri Színpadán. Mi pedig megkérdeztük, hogy “mi lakik mélyen a szívében”.

PZL – 061.hu

A Metrónak 35 kislemeze jelent meg… Ostromoltátok mondjuk 1967-ben az MHV-t, hogy a dalok ne kislemezen jelenjenek meg, hanem végre nagylemezen?
Így utólag már nem tudom felmérni, hogy mekkora lett volna a nagylemezre a valós esély. Mi már attól is boldogok voltunk, hogy egyáltalán a kislemezek megjelenhettek. A nemzetközi piacon is rengeteg kislemez került forgalomba, egy kislemez-bumm jellemezte ezt az időszakot. Talán ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy mi sem forszíroztuk annyira a nagylemez ügyét, és talán vártunk is arra, hogy magunk produkáljunk egy kimondottan nagylemezre készülő anyagot, mintsem hogy a kislemezekből készítsünk egy válogatást.

Nyertetek egy Marshall-erősítőt, ami akkor a legjobb felszerelés volt Magyarországon. A minőségi hangszereket és erősítőket abban az időben egymásnak adták el a zenészek. A ti legendás Marshallotok milyen utat járt be?
Épp azon keseregtem a napokban, hogy a gitárjaim útját nem követtem nyomon, pedig 1961-ben kaptam egy Billy Lorento típusú Framus gitárt… A Németországban élő nagybátyám küldte, aki a stuttgarti rádió bigbandjének volt a pozanosa és a karmestere. Ez volt az első igazi gitárom, és Budapesten sem volt sok ilyen hangszer abban az időben. Sajnos nem követtem nyomon a történetét, mert amikor az ember nyakig ül a rock and rollban, nem gondol arra, hogy egyszer még sajnálni fogja, hogy nem figyelte a hangszerei útjait… És ugyanúgy elveszettem a fonalat a Marshall erősítővel kapcsolatban is. Amikor 1972-ben feloszlott a Metro, akkor a Marshallt kivásároltam a zenekartól, mert addig mindenünk közös volt, de olyan drága mulatság volt, hogy másfél évre kimentem külföldre vendéglátózni egy alkalmi zenekarral, aminek egyébként Brunner Győző és Balázs Fecó is a tagja volt. Ebből kifizettem az adósságaimat… Talán a Taurusban még használtam, de aztán nem tudom hová került…

Zorán - Aréna 2014 - foto Perger Lászlo

1972 őszén feloszlott a Metro, és a Taurus basszusgitárosa lettél. Lehet, hogy a karcos hangzású Taurusnak katalizátor szerepe volt abban, hogy később melankolikusabb dalok irányába mozdultál el…
Ezt nem tudom felfedezni magamban. Brunner Győző nagyon sokáig győzködött, hogy vállaljam el a Taurusban a basszusgitáros posztját, annak ellenére, hogy nem az volt a hangszerem. Kényelmetlenül éreztem magam, nekem a Taurus inkább afféle érdekes kihívás volt, ami gyorsan véget is ért. Egyetlen igazán pozitív momentuma volt a történetnek, hogy Radics Bélával jó viszonyba kerültünk, amire sem ő, sem én nem számítottunk…

Mi játszott szerepet abban, hogy 1977-ben megszületett a ma is ismert Zorán-hangzás? A Taurusnál volt egy erős Black Sabbath-élmény, az Omegánal a Dark Side Of The Moon… Nálad volt valami ilyesmi?
Azt nem hinném, hogy meghatározó szerepet játszott volna, de az biztos, hogy Paul Simon 1976-ban megjelent albuma, a Still Crazy After All These Years nagy hatással volt rám, és talán Presser Gáborra is. A hatása abban is megmutatkozott, hogy az én első, 1977-ben megjelent albumom közreműködői között nagyon sok neves hazai jazz-zenészt is találunk, mint pl. Babos Gyula, Kőszegi Imre, Dés László, Friedrich Károly, Sipos Endre, mint ahogy ez Paul Simon említett lemezén is így volt: pl. Michael Brecker, David Sanborn, Steve Gadd. Ez a műfaji keveredés, mai szóval élve crossover, újdonságnak számított akkoriban még a tengerentúlon is.

Zorán - MUPA2015 - fotó Perger László_8817

Az első három albumodnak nemcsak a hangképe volt egységes, hanem a coverek is, amik míves képzőművészeti gesztusok. Kellett külön lobbiznod ezért az arculatért?
Nem kellett, mert már az első lemeztől kezdve – és ez mai napig is így van – ebből a szempontból ezek abszolút közös produktumok. Mégis, mivel végső soron “én viszem a bőrömet a vásárba”, az utolsó szó jogát társaim átadták nekem, – figyelek is ezért minden apró részletre.

A hármas lemezhez készült egy külső helyszíneken is forgatott tévés show, amelyben a későbbi „Sugár-lány”, Liener Márta is szerepelt. Voltak vízióid arról, hogyan jelenjen meg például Budapest a dalokban?
A film az MTV “Egy millió fontos hangjegy” című műsorának megrendelésére készült, amelyben 4 dal felvételére kaptunk lehetőséget. A videoklip fogalma akkor még nem volt ismert, ezért számított akkoriban új és merész ötletnek az, hogy egy-egy dal nem a szokásos stúdiókörnyezetben szólal meg, hanem “kint az életben”, nevezetesen egy 15 perces budapesti séta közben. Amúgy, Budapest megjelenése a filmben adott volt, hiszen a hármas lemezen több dal is a városról szólt, nem véletlen, hogy a borítón halványan egy építészeti tervrajz részletei láthatók. Fontosnak éreztük, hogy film fekete-fehér legyen, mert egy színesben felvett város óhatatlanul is idegenforgalmi propagandafilm benyomását keltette volna. Sokat köszönhetek a rendezőnek, Kenyeres Gábornak, aki sajnos már nincs köztünk, de aki progresszív ötleteivel már fiatalon kivívta a filmes szakma elismerését. A film forgatókönyvét Dusánnal közösen írták, aki addigra már a Magyar Televízió szerkesztő-dramaturgja volt.

Zorán - Müpa 2013 - fotó Perger Lászlo_

1981-ben megválasztották a Szabadfoglalkozású Zenei Előadóművészek Szakszervezetének elnökévé, mégis, pont ebben az időben készült a Ne várd a májust című dal, aminek kivágták egy versszakát…
Igen, a nyolcvanas évek eleje a szakma hivatalos elismertetéséről szólt, arról, hogy vegyék észre: ez a műfaj szakmailag felnőtté vált, hogy a profizmusa már elvitathatatlan és ez egyenrangúvá teszi a többi elfogadott művészeti ággal. A Ne várd a májust utolsó versszakát valóban kivágták a már összejátszott dalból, vagyis kiollóztak egy darabkát a szakma által csirkebélnek nevezett szalagból. Mindez 1982-ben történt a Magyar Rádió 8-as stúdiójában, ahol a Tizenegy dal című albumom készült. A helyzet azért volt igazán furcsa, mert normál menetben a dalokat mindig le kellett adnunk még a stúdióba való vonulás előtt, tehát előzetes cenzúrázás folyt, de ebben az estben valaki valamit elnézhetett odafent, de aztán “még időben” észbe kapott…

Rendszeresen fellépsz a határon túli magyarlakta területeken, és többször játszottál a Vajdaságban is. Hogy fogadtak a magyar és szerb vegyes lakosságú vidékeken?
Az első fellépésem a szülőhazámban érdekes módon nem a saját formációmmal, a Metro együttesel volt, hanem a Taurusszal, ami aztán még a végén balul is sült el. Belgrádba kaptunk meghívást egy rock-fesztiválra, ahol a harmadik nap záró koncertjét adtuk, hatalmas sikerrel. A menedzser a koncert után eltűnt, nem kaptuk meg a gázsit, haza sem tudtunk volna jönni, ha nem segít a belgrádi magyar követség. A sors iróniája, hogy azt senki nem tudta Belgrádban, hogy a zenekarban játszott egy belgrádi születésű muzsikus. A színpadon nem hangzottak el a nevek, a koncert után az újságírók természetesen Radics Bélát faggatták, én meg magamtól nem akartam előjönni a származásommal. A későbbi szólókoncertjeim már döntően magyar közönség előtt zajlottak a Vajdaságban, amelyeknél a szerb származásom olyan mellékes evidencia volt, hogy még csak szóba se került.

Az Elszeretett dalok című válogatásalbum nem tartalmaz új felvételeket. Bizonyára eltért a különböző korszakokban készült dalok hangképe. Esetleg néhány dalt újra is kellett keverni? 
Időben és térben is nagy távolságokra esett ez a tíz felvétel, más és más stúdiókban rögzítettük a dalokat, éppen ezért volt egy digitális mastering, így a dalok egymás közötti dinamikája is megfelelő lett. Összepasszítottuk a számokat, de nem volt szükség durva beavatkozásokra.

A márciusi koncerteden két vadonatúj Presser-Dusán szerzeményt (Nincsen kedvem, Az volt a dal) adtál elő. Ezek előrevetítenek egy új sorlemezt is?
A helyzet további alakulásától függetlenül tartom nagyon fontosnak, hogy megszületett ez a két új dal, mert azt mutatják, hogy nem ülünk a babérjainkon, hogy van kurázsi a csapatban, és – hála Istennek – a közönség is jól fogadta. Szóval, bármi előfordulhat, akár lehetne új album is a majd összegyűlt dalokból, de maga a lemezkiadás helyzete a legbizonytalanabb… Az viszont biztos: e két dal napokon belül felkerül a Youtube-ra, aztán majd meglátjuk, hogyan folytatódik a történet.  

Fotók: Perger László

 


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •