Két év kihagyás után ismét a közönséggel együtt ünnepli a társulat a Vígszínház születésnapját. Május 1-jén a Vígmajális délutáni ingyenes programjain gyerekfoglalkozásokkal, dedikálással, koncerttel várják az érdeklődőket, akik ünnepélyes keretek között ismerhetik meg a Vígszínház 2022/23-as évadának tervezett bemutatóit. Este pedig a nagyszínpadon rendhagyó koncertet rendeznek a teátrum 125 éves történetének emblematikus szerzeményeiből. A műsorban olyan közönségkedvencek csendülnek fel, mint a Valaki mondja meg, a Dal az álruhás hercegről, a Fekete Péter, öcsém, a Holdvilágos éjszakán vagy a Szilvásgombóc

061.hu

Május 1-jén 14 órától változatos programokkal várják az érdeklődőket a Vígszínház előtt, hogy a társulat és a közönség együtt ünnepelhesse meg a Vígszínház 126. születésnapját. Rudolf Péter igazgató 15.00 órától ismerteti a következő évad bemutatóit, ezt követően pedig részleteket hallhatnak a Víg125 exkluzív koncertből. A műsort követően a társulat tagjai dedikálnak, míg a legkisebbeket izgalmas gyerekprogramokkal várják. A délután folyamán kedvezményes jegy és bérletvásárlásra is lehetőséget biztosítanak.  Azok, akik nem tudnak május 1-jén Budapestre utazni, a Víg hivatalos Facebook-oldalán élőben követhetik a társulat műsorát.

Este pedig a Vígszínház emblematikus szerzeményeiből rendeznek koncertet a nagyszínpadon. Olyan klasszikus előadások népszerű slágerei csendülnek fel, mint a Csókos asszony, a Fekete Péter, a Képzelt riport egy amerikai popfesztiválról, A padlás vagy A Pál utcai fiúk, megidézve a 125 éves teátrum különböző korszakait a társulat művészeinek előadásában, nagyzenekari kísérettel. Azok a nézők, akik már áprilisban megváltják bérleteiket a következő évadra, a Víg125 koncertet díjmentesen tekinthetik meg.

Az április 9-én bemutatott Pulitzer-díjas vígjátékról, a Barátom, Harvey-ról forgatott riportunkat – melyben L. Szabó Fruzsina Valló Péter rendezővel és a Víg színpadára visszatérő Rudolf Péterrel, a teátrum igazgatójával beszélget – alább nézheti meg!