Jubileumi előadást tart ma a Madách Színház: 200. alkalommal játsszák a Szirtes Tamás rendezte Mamma Mia! című musicalt. Az este folyamán színpadra lép mindenki, aki az előadásban eddig szerepelt.

MTI

Az Abba dalokból készült nagysikerű színdarabot- amelyből Meryl Streep és Pierce Brosnan főszereplésével zenés film is készült – eddig 40 ország színpadán játszották, 21 nyelvre fordították le és több mint 60 millió ember látta.

A Madách Színház 2014 szeptemberében mutatta be a Mamma Mia! musicalt. A világon először a budapesti teátrum kapta meg a jogot, hogy non-replica változatban állítsa színpadra a darabot. Így 2014-ben önálló rendezésben, díszlettel és jelmezzel kerülhetett a darab a magyar nézők elé.  A Madách Színház előadását Budapesten és a Szegedi Szabadtéri Játékokon eddig  204 ezer 800 néző tekintette meg.

Az ABBA svéd popzenekar világslágereire írt darab szövegkönyve Catherine Johnson munkája. A produkció díszletét Bátonyi György, a jelmezt Rományi Nóra tervezte, az előadás koreográfusa Tihanyi Ákos. A darab több szereposztásban is színpadon van mind a mai napit, a női főszerepét Gallusz Nikolett, Koós Réka és Kováts Kriszta játssza, a férfi főszerepeket Nagy Balázs,Sasvári Sándor, Stohl András, Hajdu István, Szerednyey Béla, Molnár László és Weil Róbert alakítja.

fotó: Madách Színház