Megjelent a szörf-rockot játszó The Keeymen debütáló lemeze, ahogy kell, vinylen. A fiúk lelógnak a kortárs magyar pop érettségi tablójáról, a zenekar afféle kis csoda, nagy erősítőkkel. Ha hallaná Tarantino, hogyan nyomják a fiúk a Shadows hatású karcos beatet, azonnal hozzá forgatna egy mocskos retro krimit. Szabó Gyula László gitárossal beszélgettünk.
PZL –061.hu
Egy angolul éneklő magyar zenekartól bizonyára azt kérdezik a legtöbbször, hogy mikor írnak majd magyar nyelvű számokat, míg egy instrumentális formációtól azt, hogy mikor lesz énekesük…. Hogyan reagálsz erre a kérdésre?
Talán tényleg ezzel szoktak megtalálni minket a legtöbbször… „Nagyon jó a zene, na de miért nincs ének?”. Én ennek amúgy örülni szoktam, mert ebből egyértelmű, hogy szokatlan nekik az élmény, hogy nem mondja meg senki nekik, hogy miről kéne, hogy szóljon az, amit épp hall az illető. A válasz amúgy az, hogy nincsenek ilyen terveink, de a szemfülesebbek a lemezünkön két alkalommal is hallhatnak szöveget.
Miért csak 2019 legvégén jött ki a lemez, mikor már évekkel ezelőtt megvolt a produkció?
Noha élőben egész jól tudunk zenélni, a szervezettségünk semmiképpen sem nevezhető profinak. Mindent magunk csinálunk. Gitárosunk Szabi a grafikus, Rozsi a dobosunk végezte a stúdiómunkálatokat, jómagam fotózgattam, és ehhez hozzájön, hogy nagyon szerettük volna, hogy bakeliten megjelenjen, de semmit nem tudtunk az egész folyamatról, így e téren is mindent magunknak kellett kiderítenünk. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy Oroszi Iván barátunk kiadta volna olyan másfél éve, és el is indult a folyamat, csak akkor még nem voltunk készen grafikákkal, és mire eljutottunk odaáig, neki már jött a második gyereke. (Továbbá elhagytam a Zenit fényképezőmet a Waldorf fesztiválon a befotózott lemez etikett hátterével, ami Varga Balázsnak a fesztivál szervezőjének hála vissza is került hozzánk. Ez például három hónap csúszás az én rovásomra.) Szóval ilyen öngólok miatt tartott ennyi ideig, amíg megtaláltuk Zelei Józsit a Draze Records alfáját és omegáját, aki gatyába rázott minket, és végül elérte, hogy pár hónap alatt összeszedjünk mindent, ami kell és bummm, most meg megjelent! Nagyon hálásak vagyunk Józsinak és nagyon büszkék is arra, hogy végre sikerült!
Fotó: Horváth Péter Gyula
Erős a zenekar Fonyód-fixációja. Vagy a Badacsonyé? Mit lehet tudni a coverfotó születéséről?
A zenekar ¾-e balatoni, ugye. Maga a fotó úgy született, hogy tesózenekarunkból a Panel Surfers-ből Holló Mátéval nagy Simsonosok vagyunk és nyáron egy nap lejött Pestről a Schwalbe-jával, így vele meg Vincenzoval – aki ugyancsak ott volt – elindultunk egy motorostúrára. Fenyvesen egy vízparti üdülőben (amihez kulcsom van) fürödtünk, rizsfagyit vettünk, Fonyódon és megnéztük a kilátást. A motoros srác a képen amúgy a Máté. A telefonommal lőttem a képet, aztán később kinyomtattuk, a feliratokat matricákkal ráraktuk, és Hámori Péter volt olyan kedves hogy befotózza nekünk filmes géppel, mert célunk volt minél analógabbá tenni minden folyamatot. Na, szóval egy jó nap volt…
Fotó: Horváth Péter Gyula
Ritkán szerepeltek a sajtóban, rádióban, nem alkalmaztok social mediás trükköket, miközben kimondottan rádióbarát zenét játszotok. Mi lehet az oka?
A rádióra meg a sajtóra nyitottak vagyunk, de mivel nem vagyunk kiadó, meg senki haverja, nem tudjuk a rádiókba, hogy lehet bekerülni… Koncertünket viszont már leadta a Duna csatorna, meg Petőfi Tv-ben is voltunk, plusz online felületeken is írtak már rólunk…. Social mediában viszont tudatosan nem vagyunk jelen. Egyszerűen kártékonynak érezzük az emberiségre. Eddig is szájról szájra terjedt a dolog, és továbbra is ezt gondoljuk a legegészségesebbnek.
Honnap jött ez a Faragó Judy-féle surfrockos gitározás szeretete?
Amikor indult a zenekar én semmit nem tudtam az egészről, csak azt, hogy mi a Shadows. Mondjuk az tetszett. Dobosunk a Rozsi (Rozsomák – Vitéz Gergő) verbuválta össze a csapatot, de hamar rákaptunk a kitekert visszhangokkal játszott csilingelő szép dallamokra. Avagy a hangzás maga régi recept, de a dallammenetekkel és hangulatokkal azért igyekszünk újat adni az embereknek.
Fotó: Horváth Péter Gyula
A lemez bő fél órás anyagát egyszerre játszottátok fel, alig pár nap alatt. A felvétel és a lemezmegjelenés óta eltelt egy hosszabb idő. Nem merült fel, hogy újrakeveritek, korrigáltok rajta ezt-azt?
Nekem már a felvétel másnapján tetszett, tehát részemről nincsenek ilyen érzések. Rozsi intézte a keverést, ő szokott ilyeneket érezni, de ebben az esetben tudtommal még ő is teljesen elégedett.
A The Keeymen kimondottan bulizene, és mintha keveset játszanátok, miközben „igény az volna rá…
Ez sok minden miatt érezheted így… Először is mindenkinek van legalább egy, de inkább több másik „fő” zenekara, szóval mi ezt abszolút hobbizenekarnak szántuk. Célunk nem volt vele csak hogy lógjunk a próbateremben és zenéljünk. Ahhoz képest nagyon hamar beindult a szekerünk, ami már ott tart, hogy az összes kisebb fesztiválon van szerencsénk játszani évről évre, tavaly a Panel Surferssel csináltunk egy cseh-német miniturnét a saját kocsijainkkal, utána egy picit elfáradtunk azt hiszem. Idén viszont főnixmadárként feléledünk hamvainkból, és ha minden igaz felvesszük az új számainkat is.
Talán nem mindenki követte le, hogyan is alakult a Fishing On Orfű-féle, gerillakoncert története… 2017-ben egy parkolóban léptek fel azok a zenekarok, akiket nem hívtak el a fesztiválra, ami elég punkos gesztus volt. Később rendeződött a viszony Lovasival?
Mátéval épp Los Angelesben voltunk és sokat beszéltünk az itthoni zenei életről és arra jutottunk, hogy Orfű a kedvenc fesztiválunk, de milyen szar, hogy csak oda nem hívják sem a Panel Surfers, sem a Keeyment. Ekkor fogant meg az ötlet, hogy: ha hívnak, ha nem mi játszunk! Máté leszervezte a fesztivál parkolójában lévő pizzázó mögé. Hangulatos volt. Lovasival találkoztunk pár nappal később, de nem nézett ránk túl kedvesen. Engem már egyik formációmmal se hívnak a kedvenc fesztiválomra, tehát azt hiszem nem érte meg, de nagy élmény volt az biztos.
Ezen a koncerten egy speciális mikrofon állványotok volt, amit egy ruhafogasból alakítottatok ki. Jonatan Davis és Lukács állványa mellett azért ez is elég kreatív. Mi lett a sorsa? Szuvenírként elvittétek?
Bánki tó fesztiválon egy kukából csináltunk tam állványt a dobnak. Kreatívnak kell lenni. Amúgy lövésem nincs mi lett vele. Azzal a gyanúval élnék, hogy továbbra is fogasként éli az életét.
Most hogy kijött végre a lemez, persze azonnal jön a kérdés: mikor jön a következő, elvégre ez egy régebbi anyag…
Ha hihetünk magunknak akkor idén, de beleszámítva a tempónkat bizton állíthatom, hogy a húszas években meg fog történni (nevet).
A The Keeymen tagjai más zenekarokban:
Burucs Szabolcs – Néhai Bárány
Szabó Gyula L. – Bozo, Robotok, Ricsárdgír (vendéggitáros)
Teknyős Krisztián – Bozo, Skeemers, Robotok, Romanes
Vitéz Gergő – The Punch, Padkarosda