Október 20-án mutatják be a hazai mozikban a Toldi című egészestés animációs filmet, amely a Kecskemétfilm mintegy száz alkotója több mint háromévnyi munkájának eredménye. A film Jankovics Marcell utolsó munkája, melynek bemutatóját már nem érhette meg a tavaly májusban elhunyt Kossuth- és Balázs Béla-díjas rajzfilmrendező. Csákovics Lajossal, a film társrendezőjével arról beszélgettünk, milyen új feladatokat rótt rá a kialakult helyzet, hogy hogyan igyekezett Jankovics emlékének is adózva befejezni a filmet, s hogy a Toldi mennyiben fogható fel egyfajta Superman-történetnek.

MÉNES MÁRTA – 061.hu

Ez az utolsó darabja Jankovics Marcell életművének, ő már nem érhette meg a Toldi filmváltozatának a bemutatását. A veszteség okozta lelki megterhelés mellett ez milyen gyakorlati problémákat gördített Ön elé?
A gyártás előkészítésben még ott tudott lenni Marcell, de az elvesztése több problémát jelentett, mint azt az elején gondoltuk. Amikor Marcellel utoljára megnéztük az előkészített filmet, az még csak a sorozatból összevágott tizenkét epizód egymás mögé helyezése volt, illetve az a néhány jelenet, amit Marcell még pluszban hozzá szeretett volna tenni. Arra már  sajnos nem jutott ideje, hogy az egész dramaturgiai ívét újragondolja. Ezért menet közben sok gyakorlati döntést kellett hozni, hogy miket változtassunk. Az lett volna a szép, ha vele együtt tudjuk ezeket a döntéseket meghozni, ennek hiányában ez rám hárult. Néhány tesztvetítést is csináltunk, a visszajelzések pedig szinte minden esetben ugyanazokra a  kényes pontokra tapintottak rá, amelyekről mi is éreztük, hogy változást kívánnak. Ezt vele már nem tudtuk egyeztetni, de nem hiszem, hogy ne értett volna egyet ezekkel a döntésekkel.

Csákovics Lajos társrendező és Mikulás Ferenc producer, a Kecskemétfilm Kft. igazgatója

Melyek voltak ezek a kényes pontok?
Például a cseh vitézzel való párbaj rövidsége, ami mindenkinek szemet szúrt, mindenkinek zavaró volt egy kicsit. Ezen emelnünk kellett egyet, ki kellett bővítenünk, hősiesebbé tenni, hiszen ez az utolsó nagy megmérettetés, a mű tetőpontja. A másik döntés pedig az előhang elhagyása volt. Csak négy sort hagytunk meg belőle, ami felvezetésként szerintem elég ahhoz, hogy hangulatba kerüljünk.

A főcím megalkotásában sem tudott már Marcell részt venni, de próbáltam úgy kitalálni az egészet hangban és képben is, hogy “jankovicsos” legyen, hogy elsőre beszippantsa a nézőt. A döntéseim miatt egy kicsit jobban a magaménak érzem ezt a filmet, ugyanakkor azt hiszem, hogy a végeredmény nem áll messze Marcell szellemiségétől. Vannak olyan jelenetek, amelyeket már nélküle tettünk bele, de ezek jó része hommage az ő korábbi filmjeire, akár a Fehérlófiára, vagy a János vitézre.

Ilyen például a kocsma előtt diszkózó ló – ahogyan a fények villognak ebben a jelenetben, az a János vitéz hasonló jelenetét idézi. Ez volt Marcell első igazán nagy lélegzetvételű munkája, amely jövőre lesz 50 éves. Szépen keretezi Marcell pályáját, hogy Petőfivel indította és Arannyal zárta. Arról nem beszélve, hogy Arany Jánost a Toldiban igyekeztünk úgy megjeleníteni, ahogyan Petőfi lerajzolta. Ugyanis amikor Arany összebarátkozott Petőfivel egy baráti látogatás alkalmával, Petőfi rajzolt róla egy képet, és Marcell ezt a rajzot vette alapul a figuraterv elkészítéséhez.

Nagy felelősség, és nem könnyű feladat Jankovics emlékének is adózva befejezni egy filmet.
A moziváltozatot megelőzően bő három évig együtt dolgoztunk a sorozaton. Elég jól megismertük egymás esze járását, és szerintem közel állt a gondolkodásmódunk is egymáshoz. Azt, hogy az ő gyakorlati tudása, hihetetlen műveltsége, és kreatív gondolkodása mennyiben áll arányban az enyémmel, vagy az enyém az övével, nem akarom taglalni. Véletlenül se gondolom, hogy egy szinten lennénk, de mint a sorozat kivitelező rendezője, felvállalhatónak éreztem azt, hogy az egész estés filmváltozatot is végigvigyem. Annál is inkább, mert Mikulás Ferenc producer is úgy gondolta, evidens, hogy én folytassam.

Ami egészen megható momentum volt, és megdöbbentő a számomra, hogy Marcell halála napján a felesége fölhívott telefonon, és azt mondta: “Lajoskám, Marcell is azt akarná, hogy te fejezd be a filmet.”

Végtelenül megtisztelve éreztem magam, és nem volt kérdés, hogy eleget teszek a feladatnak.

Csákovics Lajos, Jankovics Marcell és Richly Zsolt 2019-ben (Forrás: Kecskemétfilm Kft.)

Ez egy hőstörténet, Jankovics maga is úgy fogalmazott, hogy akár egy Superman-történet is lehetne, és ezek a hívószavak kellenek is a fiatal generációnak is. Mit gondol, hogy a Marvel és a DC-univerzumból ki lehet őket szakítani, akár egy ilyen alkotással?
Nem tudom, hogy ki kell-e szakítani őket. Szerintem megférnek ezek egymás mellett, nem egymás ellen dolgoznak. Egy rajzfilm mindig meg tudja szólítani a gyerekeket.

De szerintem ez a film nem kimondottan a szuperhősségre épít. Persze, nevezhetjük Toldit egy szuperhősnek, hiszen vannak olyan tulajdonságai, amelyek nem hétköznapiak. Ugyanakkor fontosnak érzem azt is, hogy egy gyerekről, egy pubertás előtt álló fiúról szól, akinek érzelmi sérülései vannak, nem tud mit kezdeni a saját erejével, mint ahogy egy tinédzser sem tud magával mit kezdeni. Nagyon erős kötődése van az édesanyjához, neki akar bizonyítani.

Marcellnek ez is egy nagyon fontos meglátása volt a korábbi Toldi-illusztrációkkal szemben, hogy itt nem egy izompacsirta fiatalemberről, hanem egy gyerekről van szó, jóllehet, a film végére megváltozik a karakter, és ott már egy délceg fiatal férfi áll előttünk. Ez nyilván a meseszerűséghez, a hőssé váláshoz szükséges.

Jankovics Marcell figuraterve a páncélba öltözött Toldi Miklósról (Forrás: Kecskemétfilm Kft.)

Mi alapján döntötték el, mely szövegrészeket narrálják, és melyek jelenjenek meg csak képi szinten?
Ez abszolút Marcell döntésén múlott, hiszen a forgatókönyvet, és a képes forgatókönyvet is ő készítette. Néhol szükségszerű volt, hogy narráció nélkül oldjuk meg, mert a mondott szöveg tempója egészen más, mint ahogy az a képen meg tud történni. Más ritmusa van a szövegnek és más a képnek. Emiatt volt szükségszerű, hogy húzva legyen a szöveg.

Az animációt – annak ellenére, hogy mennyire összetett, és mennyire aprólékos munkát követel meg – nem mindig tartják azonos nívón más filmes műfajokkal. Mit gondol, merre halad ez a zsáner?
A köztársasági elnök, aki 2017-ben az Arany János-év fővédnöke volt, úgy gondolta, készülnie kell egy Toldi filmsorozatnak, holott, ne felejtsük el, egy egész estés festményfilm már készült belőle /Gémes József: Daliás idők, 1984 – a szerk./ Hogy azon múljon a magyar animáció létének a jelentős része, hogy a legfelsőbb szinten születik egy ilyen döntés, az nem szerencsés. Vannak mindenféle pályázatok, de ahhoz, hogy egy magyar témájú film be tudjon kapcsolódni a nemzetközi vérkeringésbe úgy, hogy nemzetközi pénzeket kapjunk arra, hogy egy amúgy vállaltan magyar, még ha nem is magyarkodó film készüljön, esélytelen. Merthogy magyar finanszírozásból nem fognak készülni olyan filmek, mint a klasszikus pannóniás időkben. Ezek ízig-vérig magyar alkotások, és nem azért, mert ott van az árpádsáv. Ez egy gondolkodásmód, egy munkastílus, amit Marcell mellett mi vittünk tovább, és azt hiszem, meg is tanultunk is tőle. Ha kétévente lennének olyan pályázatok, amelyekre a magyar történelmen alapuló történettel lehetne pályázni, létrejöhetnének ilyen filmek.

Vezető kép: MTI/Koszticsák Szilárd