Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

Marion Cotillard visszautasította, hogy bármi köze lenne Angelina Jolie és Brad Pitt válásához. A francia színésznő egyúttal bejelentette, hogy gyermeket vár élettársától.

MTI

A 40 esztendős Cotillard az Instagramon tagadta szerdán a felröppent pletykákat arról, hogy romantikus kapcsolatba keveredett volna Pitt-tel, akivel együtt forgatta a közelmúltban az Allied című történelmi drámát. Az Oscar-díjas színésznő (Piaf, Rozsda és csont) azzal magyarázta megszólalását az ügyben, hogy “ez a dolog olyanokat is érint, akiket szeretek”. Hangsúlyozta, hogy évek óta él együtt társával, akitől fia született, és éppen most várják következő gyermeküket. “Ő a szerelmem, a legjobb barátom, és az egyetlen, akire szükségem van” – fogalmazott Guillaume Canet francia színészre utalva.

Sorait azzal zárta: reméli, hogy Angelinának és Bradnek, akiket nagyon tisztel, és akik most indulatokkal terhes időt élnek át, végül sikerül megnyugodnia. A 41 éves Jolie hétfőn adta be a válókeresetet férje, hat gyermekük apja ellen kibékíthetetlen ellentétekre hivatkozva. A bulvársajtóban azóta számos találgatás merült fel a válás okáról, ezek között Cotillard neve is felröppent. Jolie és Pitt tízévi együttélés után 2014-ben házasodott össze, a Brangelinaként emlegetett álompár házasságának felbomlása bejárta az egész világsajtót. A két sztár ugyanakkor magánélete tiszteletben tartását kérte a médiától.

fotó: infoshutter.com


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •