Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •  

“Az foglalkoztatott, hogyan felismerhető, ha egy kapcsolat már végérvényesen nem jó, hogy lehet eldönteni, hogy meddig érdemes ragaszkodni ahhoz, ami már nem működik. A film főszereplője pont ezt csinálja: olyan dolgokhoz ragaszkodik, amik már nem működnek, ez pedig életellenes valahol” – fogalmaz Felméri Cecília, a Spirál című film rendezője, amely május 13-tól látható a magyar mozikban. A kolozsvári rendező első nagyjátékfilmje – melynek főszereplői Borbély Alexandra, Kiss Diána Magdolna és Bogdan Dumitrache – egy férfi és két nő különös háromszögtörténete, súlyos lélektani dráma. Hogy miért épp ezt a témát választotta, interjúnkból kiderül.

MÉNES MÁRTA – 061.hu

Egész biztos, hogy minden néző meg tudja fogalmazni a film megnézése után, hogy miért Spirál lett a címe. Neked mi volt a szándékod vele?
Végig ez volt a film munkacíme, és bár a film elkészülte alatt sokat gondolkodtunk másik címen, nem találtunk ennél megfelelőbbet. Ha meg kell  magyarázni, akkor

a cím elég jól lefedi és kiegészíti azt, amiről a film szól: hogy gyakran nagyon hasonló köröket járunk újra meg újra, mint ahogy a spirál is körbemegy, de mégsem pont ugyanoda – felfele is vihet, meg lefelé is húzhat.

A forgatókönyv első változatában voltak mellékszálak és külső helyszínek is. Miért döntöttél a változtatás mellett, amelynek eredményeképp gyakorlatilag egy kamaradarab került a filmvászonra?
Ezek a külső, azaz nem a tóparti helyszínen zajló történések tényleg csak az első változatban voltak benne, és azért kerültek ki, mert egyre inkább úgy éreztem, hogy feleslegesek a történet szempontjából. A filmben fontos dramaturgiai elem, hogy a szereplők elzártan élnek egy tó partján, és ezt sokkal jobban elmeséli, ha csak ez az egy helyszín van, ha mi sem megyünk el a tótól, ha csak ezt a világot látjuk, mert ez az ő világuk, ebben vannak.

Súlyos lélektani drámáról van szó, viszont az, ami a leírásban szerepel, hogy “thriller elemekkel átszőtt”, szerintem nem tetten érhető.
Amikor a filmről kikerültek az első információk, akkor került bele a kommunikációba ez a kifejezés, és kicsit aggódtunk is, hogy több thriller elemet sugall, mint amennyi benne van…Ez inkább egy lélektani dráma, persze ez nem zárja ki, hogy akadnak benne thriller elemek, de ugyanakkor az is rendben van, ha ezt nem mindenki látja benne.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Mikor kristályosodott ki, hogy ebből a témából szeretnéd az első nagyjátékfilmedet megcsinálni?
Az ötlet már nagyon rég megszületett bennem. Akkoriban

az foglalkoztatott, hogyan felismerhető, ha egy kapcsolat már végérvényesen nem jó, hogy lehet eldönteni, hogy meddig érdemes ragaszkodni ahhoz, ami már nem működik. A film főszereplője pont ezt csinálja: olyan dolgokhoz ragaszkodik, amik már nem működnek, ez pedig életellenes valahol…

Amikor felmerült bennem a film alapötlete, akkoriban érett meg a helyzet arra, hogy megírjam az első nagyjátékfilmem forgatókönyvét, így lett ez a filmem témája.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Végeredményben sikerül kilépnie Bencének ebből az állapotból?
Szerintem valamilyen szinten igen. Nehezen változik, és ezért nagy árat kell fizetnie, de lassan megérti, hogy amiben van, az nem fenntartható büntetlenül, és megteszi a saját lépéseit. Képes a fejlődésre, hiszen a történet végére valamilyen szinten ki tud lépni a megszokott köreiből, amelyek már nem működnek. Ez azért reményt ad, legalábbis ez volt a szándékom.

Szerinted mi Bence legnagyobb tragédiája?
A ragaszkodás ahhoz, amiben ő biztonságban érzi magát, a félelem a változástól. Ő egy érzékeny ember, noha ez nem feltétlenül nyilvánvaló, és ez az érzékenység összefügg azzal, hogy nehezebben viseli a változást. Csak a saját köreiben érzi magát komfortosan, de ezt ilyen szélsőségesen nem lehet sokáig fenntartani, az élet nem olyan, hogy kényelmesen élhetünk ugyanabban, anélkül, hogy annak ára lenne.

Ez az egyik legkeményebb férfitípus – a saját köreit futó, változni képtelen, bezárkózó férfi, akivel rettenetesen nehéz együtt élni. Szándékodban állt erre is rámutatni?
Talán nem föltétlenül az volt a szándékom, hogy ezt az egy konkrét férfitípust mutassam be, és hát valamilyen szinten magamat is beleírtam a karakterbe, mint ahogy a női karakterekbe is.

Eleve olyan helyzeteket írtam bele a forgatókönyvbe, amik így vagy úgy ismerősek voltak nekem. Bence problémái valahol az én életem problémái is voltak, az, hogy jelen esetben egy férfi karakterről van szó, teljesen mindegy.

Azért az is nagyon fontos, hogy a karaktert a színésszel (Bogdan Dumitrache) közösen dolgoztuk ki. Meg volt írva a szerep, de azt aztán nagyban formálta a Bogdan személyisége is, hogy pont ő játszotta. Merthogy azzal is dolgoztunk, amilyen ő, amit ő hoz, eleve meghatározó az, ahogy kinéz, hogy milyen a kisugárzása, a habitusa, és nyilván azt is végigbeszéltük, hogy ő mitől reagálna így egy ilyen helyzetben, vagy akár hogyan viselkedne másként. Ha egy másik színész játszotta volna, másfelé ment volna a karakter.

Végig Bogdanban gondolkodtál?
Nagyon érdekes, mert amikor írtam a forgatókönyvet, sokszor eszembe jutott Bogdan, csak hát ő román színész, ezért nem tűnt reálisnak, hogy vele dolgozzak egy magyar filmben. Az, hogy ez a film egy magyar-román koprodukció lett, felvetette a lehetőséget, hogy mégis dolgozhatok román színésszel is, és amikor kiderült, hogy ez működhet, onnantól kezdve elég nyilvánvaló volt, hogy ő a legmegfelelőbb.

Fotó: Horváth Péter Gyula

Megijedt a magyar nyelvtől?
Nem, egyáltalán nem, az első perctől nagyon nyitott volt, pozitívan állt hozzá, akarta a szerepet. Megtanulta a szöveget magyarul, volt egy dialog coach-a, aki segített neki ebben, de azért lehetett érezni az idegen akcentust. Négy évszakon át forgattunk, azt reméltem, hogy ez idő alatt majd csak ráragad annyi magyar nyelv, hogy le tudja magát utószinkronizálni minimális akcentussal, de ez nem sikerült, így végül Fekete Ernővel készítettük el az utószinkront.

Erdélyi filmesként mennyire nehéz érvényesülni? Hogy érzed, nehezebb dolgod van, mint egy anyaországbeli alkotónak?
Nagyon szerencsés vagyok, mert már az első kisjátékfilmjeimnek is Muhi András volt a producere. Így, hogy ő végig támogatott, azt hiszem, nem volt nehezebb dolgom, mint egy magyarországi filmesnek. Ha nem ismerem meg őt, akkor lehet, hogy egész másképp alakul a pályám, nem tudom.

Szerinted a női filmesek hendikeppel indulnak ebben a szakmában, vagy ma már progresszívabb, befogadóbb a közeg?
Én még soha nem próbáltam, milyen férfiként érvényesülni ebben a szakmában. Nyilván vannak dolgok, amelyekben talán nehezebb nőként, de alapvetően senkinek sem könnyű. Egyáltalán filmhez jutni, rendezni – ez eleve nehéz dolog.

Milyen terveid vannak a közeljövőben?
Van egy következő nagyjátékfilm ötletem, most kezdem írni.

Fotók: Horváth Péter Gyula


Tetszett a cikk?
  •   
  •   
  •  
  •