Birodalma mindenkinek van. Táj, ahol otthonos, ahol birtokon belül érzi magát. Van, akinek egy utca vagy egy falu, vagy egy ország- És az semm lehetelen, hogy valakinek van közeli és távoli birodalma. Péntek Orsolya Az andalúz lányai című regényének főhőse számára cask a közeliség létezik, ami nem közeli, és amiben nem otthonos, az lényegében nincs a főhős számára.
VARGA KLÁRA – NULLAHATEGY
Szterke, festőművész, a matematikus Dork ikertestvére, soknyelvű családba születik. Vannak bécsi, budai, pécsi és zágrábi dédmamák.-nagymamák, sőt Firenzéig nyúlik a vérvonal és a lelki-nyelvi otthonosság. Szterke világában nincsenek országhatárok, boldog, eleven zsongás van Budától Zábrábig, Bécstől Firenzéig. Arcok, nyelvek, kertek , gyümölcsfák, ízek és pompás öregasszonyok meg egy csodás grafikus nagypapa. Ezzel a birodalommal kellene versenyeznie azoknak a férfiaknak, akik Szterke életében megjelennek. Vagyis az ő birodalmuknak Szterke birodalmával. Vagy a személyüknek azokkal a nagyszerű alakokkal, akik Szterke világát alkotják, és akik még a szocializmus előtt nevelkedtek, és soha nem viselkedtek úgy, mintha úgy igazán tudomást vennének erről a beszűkült, elkomorodott világról, amely később sem lett Szterke számára szívderítőbb.
A művelt Európa túlélője
Olyan ez a regény, mintha Szerb Antal unokája írta volna. Szerb Antal A torony alján című esszéjében elbúcsúzott attól a nagyszerű és kifinomult Európától, amely az ő birodalma volt, és azután vele halt mindössze 38 évesen. De ez a festőlány, Szterke, végig a regényben azt mondogatja, hogy ő mindent kibír. Az ő világa is a művelt Európa, csakhogy szépséges torzóiban, utolsó túlélőiben és a Balkánnal kitoldva.
Ezt a térséget, amely Szterke fő élettere, Hamvas Béla Az öt géniusz című művében a Mediterrán Istennő vidékének mondta. És valóban, Szterke igazi mediterrán nő, úgy örül a napsütésnek, az érett sárgabaracknak, a madaraknak, az élet zsongásának. Ilyen mediterrán természetességgel fejezi ki nővé érését is: azt mondja, meg akart már nyílni. Nem azt, hogy szeretni akart, nem azt , hogy egyedül volt, hanem, hogy meg akart nyílni. A női minőség leglényegibb működésére vágyott, amikor az első férfit befogadta. S aztán többit. Volt, akinek megnézte a birodalmát, de a csirkék, a kacsák, a zsírok nem érdekelték, a Tiszapart és a szép férfitest az talán. Volt, akinek az otthonos vidékeit meg sem nézte, csak főzött neki, hazavárta, aztán kicsúszott a keze közül.
Már elszoktunk tőle
Sok minden történik ebben a gyaníthatóan életrajzi elemekkel átszőtt regényben, élnek az emberek, örülnek az életnek, szeretnek, kiválasztják meg elhagyják egymást, főznek, zongoráznak, rajzolnak, festenek, de mégsem tűnik úgy, hogy történetet olvasunk. Néha figyelmeztetjük magunkat, hogy ez itt történet, ami ilyen gyönyörűen van megírva, és lám, tart is valamifelé, de nehéz elhinni. A könyv sokáig, majdnem végig, inkább olyan, mint egy tárlat. Egy élet tárlata. Egy tárlat mindarról, amiről nem szoktunk beszélni, mert már elszoktunk a szépségtől, a finomságtól, a természet közelségétől, a rezdülésektől, a részletgazdagságtól. Szterke sokáig bolyong a regényben, bejárja a birodalmát többször is, mire talál egy férfit, aki a zenéivel úgy öleli őt körbe, mint az Adria habjai. És onnantól Szterke nem méricskél semmit. És akkor önkéntelenül visszanézünk a több, mint kétszáz oldalra, amit már elolvastunk, és látjuk, hogy most már történet lett, klasszikus mércével mérve is regény, minden a helyére került, és összefügg, és mégsem csak kiállítás, és nem is monumentális tabló.
Péntek Orsolya: Az andalúz lányai
Kalligram kiadó 2014
3000 Ft