A gyerekirodalom jó ideje kitüntetett helyzetben van Magyarországon, Pannónia is ontja a szép meséket, de nem árt, ha a szülő kap szakmai útmutatást. Lovász Andrea neve egy ideje már összefort a témával, két éve jelent meg a Felnőtt gyerekirodalom című könyve. Kutatja, vizsgálja, és állhatatosan kritizálja is a verseket, a meséket. Többek között az itthoni trendek alakulásáról, a jó olvasóvá válásról és egyebekről is izgalmas dolgokat árult el nekünk.

AYHAN GÖKHAN – 061.hu

Az idei nyár milyen izgalmas gyerekkönyveket kínált számodra, mikre hívnád fel az olvasó szülők és gyerekek figyelmét?
Szóval izgalmas legyen? És listázzak? Sokat már kéziratban olvastam – tehát azok nem voltak izgalmasak már (bármily hihetetlen, elsősorban még mindig naiv olvasó vagyok, szerkesztőként is képtelen vagyon előzetesen cselekményről tervezgetni, muszáj izgulnom olvasás közben). Szóval amúgy meg egyik sem volt annyira izgalmas, hogy maradandó legyen nekem az első élményen túl is. Inkább azt írom akkor, ami meglepett: Zalán Tibor Rettentő magyar vitéze (Háry) – ehhez végig keresni kell a kulcsot, mikor azt hiszed, megfejtetted, akkor kezdődik igazán, azaz komoly olvasós és értelmezős kihívás, és ez roppant izgalmassá tette. A másik meglepetés pedig egy teljesen sablonos című könyv, a Nyári nyomozás. Lipták Ildikó könyve egészen más, mint, amit a cím ígér, tehát nem kis vakációs-szeleburdi-kalandozós, hanem komoly identitáskeresős, akár nyomasztó is lehet (az!), szóval ez izgalmas a javából.

Két éve jelent meg Felnőtt gyerekirodalom című köteted. Jelenleg készül a folytatás, alakul a következő könyv?
Igen, folyamatosan készül – de nagyon lassan alakul.

A Bárka Online Papírhajó rovatát vezeted. Szerkesztőként mennyire vagy elégedett a beérkező kéziratokkal, egyáltalán, nem gond-e, hogy alig van lap, ahol mesét vagy gyerekverset lehet publikálni?
Primér szövegekkel rendben vagyunk: sokan és sokfélét küldenek, tényleg van miből válogatni – mondjuk, kell is, de ez külön jó munka. Viszont például gyerekirodalmi kritikára szerzőt találni ma szinte lehetetlen. Ezúton is kérem, aki szeretne ilyesmit, lehetőleg rendszeresen írni, haladéktalanul jelentkezzen! Eleve már az gond, hogy alig van lap, ahol „felnőttirodalmat” lehet publikálni, hogy egyre szűkülnek a kultúra körei – naivitás lenne azt hinni, hogy csak azért, mert gyerekirodalom, majd jól megtámogatja valaki.

Az elmúlt években a hazai gyerekirodalom számos tekintetben jól szerepelt, sorra jelennek meg a fogyasztható, jól illusztrált és minőségi gyerekkönyvek. Te milyennek látod az elmúlt időszak könyvtermését, látsz-e trendeket, éles váltásokat, elmozdulásokat?
Persze, több is van. A legerősebb váltás nekem az, hogy a gyerekkönyvek nagy tömege (értelemszerűen?) nem szépirodalom, hanem gyereklektűr. Azaz a gyerekirodalomból az utótag megint egészen másképpen értelmezendő. Ez pedig nem értékminősítés, egyszerűen más egy lektűr, botorság olyasmit várni tőle, amivel nem bír. És erre nem vagyunk felkészülve – legalábbis én nem voltam.

Megfigyelhető, hogy egy-egy könyv esetében a bizarr vagy tabunak számító téma hoz sikert a szerzőnek, mindeközben pedig sokszor a szöveg minősége enyhén szólva hagy maga után némi kifogást. Hogyan érdemes a szülőnek egyensúlyoznia, hogy ne dőljön be egyik-másik marketinggel felhízlalt sikerkönyv blöffjének, valamint hogyan lenne érdemes a szülőnek olvasnia, hogy megkülönböztesse a jót a rossztól, a remekművet a bóvlitől?
A jó vagy rossz nagyon képlékeny kategóriák itt. Egyensúlyozni sem biztos, hogy kell, én is bedőlök néha blöfföknek, marketingkampánynak – olvasáskor úgyis kiderül, hogy selejtet vettünk. Rendben, kipróbáltuk. Nem lehet mindent kivédeni. De vannak (?) szakmai fórumok, irodalmi szerkesztőségek vagy rovatok, amikre érdemes figyelni: Prae, Bárka/Papírhajó, Litera, Librarius, Üveghegy, stb. Az itt megjelenő gyerekirodalmi recenziók, kritikák elég megbízható mércét mutatnak. És (bármily elitistának hangzik is) vannak szerzők, akikkel nehéz melléfogni (bár ellenpélda is akad): Kertész Erzsi, Mészöly Ágnes, Lackfi János, Varró Dániel, Berg Judit, Molnár Krisztina Rita, Dániel András, Kiss Ottó, Majoros Nóra biztosan hozzák azt, amit várunk tőlük…

Nem jár-e töréssel, identitásvesztéssel az, hogy egyes témák és divatok a nyugat-európai gyerekirodalomból szivárogtak át hozzánk, olyanok is, amik nem feltétlenül a kelet-európai régió sajátjai? Nem vész-e el emiatt a mi jó kis kelet-európai mesekultúránk, mesenyelvünk?
Ha elvész (már ha egyáltalán van ilyen, jól vagy rosszul definiálható specifikumunk), akkor megérdemelte – vagy kiderül, hogy nem is volt igazán, csak szerettük volna, hogy legyen. Jó, lehet, radikálisnak hangzik, de tényleg nem hiszem, hogy nekünk témák és divatok átszivárgása ellen is bármilyen kerítéseket kellene húzni. Legyen csak amolyan irodalomtörténeti kis visszanézés: mióta jegyezzük, mondjuk Janus Pannoniustól kezdve mindig csak örülnünk lehetett bármilyen irodalmi átszivárgásnak. Legyen minél több téma és divat, kánonok jönnek és mennek – és még akár valami jó is kisülhet belőlük.

Gyakran felmerülő téma a gyerekek érdekében elvárt olvasás fontossága, mialatt egy szövegértési problémákkal küzdő, félmondatokkal manipulálható felnőtt réteggel is kezdeni kellene valamit. Még megmenthető-e a felnőtt, nem veszett-e el végleg, kikre hárulna ez a nem túl könnyű feladat?
Nem tudom. De talán nem a gyerekirodalomnak kellene ezt a felnőtt réteget megmentenie. Egyáltalán – úgy gondolom – a gyerekirodalomnak senkit és semmit nem kell megmentenie. Nekem elsősorban egyik művészeti ág, nem küldetése még az sem, hogy az olvasást megszerettesse. Ez legyen, mondjuk az olvasáspedagógia meg mindenféle módszertanok dolga. Persze, az nagyon rendben van, ha egy-egy könyv meghozza valakinek a kedvét az olvasáshoz, de ez csak bónusz.

 Kép: Lovász Andrea archív