Az idén száz éve született Mándy Iván író írásai nélkül kevesebbet tudnánk a kultikus városról, Budapestről, Mándy köztudottan a kapualjak, bérházak, körfolyosók és kávéházak legnagyobb szakértője volt. A most megjelent Ciklon című válogatott Mándy-kötet szerkesztőjével, Darvasi Ferenccel beszélgettünk.

AYHAN GÖKHAN / IZSÓ ZITA – 061.hu

A szerkesztésedben megjelent Ciklon összeállítása során milyen szempontok voltak elsődlegesek, volt-e valami elv, hogy az összeállt kötet végül kiadjon valamit?
Első körben igyekeztem mindenféle előzetes szempontrendszer felállítása nélkül, csak arra koncentrálni, hogy mely novellákat érzem elég erősnek. Amikor azonban így 44 kispróza jutott át a rostán, mégiscsak muszáj volt valamilyen elvek mentén dönteni. Végül az lett a vezérfonál, hogy lehetőség szerint minden pályaszakasz megjelenjen a válogatásban, kerüljük a szerzőt övező, csontig lerágott sztereotípiákat (vannak ilyenek bőven), és persze legyen egy határozott íve a kötetnek, egyszerűen fogalmazva: jussunk el valahonnan valahová. Mindezek mellett ahhoz természetesen ragaszkodtam, hogy csak és kizárólag kiváló novellák kerüljenek be, de olyan nagy volt a merítési lehetőség, hogy ez nem is jelenthetett gondot. Nem jelenthetett gondot, de az azért megdöbbentő volt, hogy 44 olyan novellát is találtam, amit nyugodt szívvel be lehetett volna válogatni a kötetbe. Azt hiszem, elég kevés írónkról mondható el, hogy ennyire sok elsőrangú kisprózája volna.

Mándyt szokás egytémájú szerzőnek nevezni, de a sok-sok szöveg átnézése gondolom, éppenséggel ennek a kijelentésnek a cáfolata. Hány Mándy Iván létezik?
Ha egytémájú szerzőnek talán nem is nevezik, de tény, hogy vissza-visszatérő gondolat, hogy az írói világa szűk, és mindig ugyanazt a néhány motívumot, témát (mozi, foci, kávéház stb.) variálja. Ez azonban legfeljebb általánosságban állja meg a helyét, az életmű egészét nézve semmiképp sem. Már eleve az nem jelent semmit önmagában, hogy valaki csak egy-két témával foglalkozik, hiszen ugyanarról is lehet más- és másféleképpen írni. Ráadásul ennyire azért nem szűk a Mándy-féle prózatartomány. Helyszínként sem csak a vele kapcsolatban számtalanszor emlegetett Pest jelenik meg nála, hanem a külföld, a vidék és urambocsá, még Buda is. Igaz, jóval ritkábban, de markánsan. És akkor arról még nem is beszéltünk, hogy milyen jelentős különbségek vannak az egyes pályaszakaszok közt: az idő előrehaladtával egyre személyesebbé vált a prózája, valamint a zártabb, klasszikusabb novellaformától egyfajta lazább szerkezetig jutott, melyben kiemelt szerep jutott a kérdéseknek, az elbizonytalanodásnak, az asszociációknak és a múlt felidézésének.

Darvasi Ferenc szerkesztő

A száz éve született szerző körül kialakulhat kultusz? Az ő elismertsége vetekszik akár Mészöly Miklós elismertségével?
Ha őszinték vagyunk, Mándyt Mészölyhöz hasonlóan egy viszonylag szűk kör olvassa jelenleg. A szakmán belül természetesen mindkettejüket elismerik, de más a szakma, és más a szélesebb olvasóközönség. A Csutakok eljutnak a fiatalokhoz, és a focit kedvelők is bizonyára elolvassák mind a mai napig A pálya szélént, a magyar irodalom véleményem szerint legjobb futballkönyvét. Egy kisebbfajta kultusz biztosan kialakulhatna. Ehhez az is kell, hogy újra megjelenjenek a könyvek. Ebben a tekintetben nem állunk rosszul, hiszen a Magvetőnél most jött ki a válogatott novellás- és levelezéskötet, a Móránál pedig folyamatosan jelennek meg a Csutakok, jövőre pedig A locsolókocsit és az Arnold, a bálnavadászt is kiadják. Ha esetleg az Előadók, társszerzők, A pálya szélén, a Mi az, öreg? vagy a Magukra maradtak is napvilágot látna újra a következő években, már egészen elégedettek lehetnénk. 

Régóta foglalkozol Mándyval, jelenleg is a levelei összegyűjtésén dolgozol. Ez a munka hol tart? Milyen kép alakult ki benned Mándyról a levelezés alapján?
Most jött ki a Magvetőnél a „Szeretve tisztelt Főcsatár”, mely a válogatott levelezését tartalmazza – fotók, dedikációk és képként is beillesztett levelek kíséretében. 234 levél található benne. Ezen felül még több mint 100 olyan levél áll a birtokunkban, ami nem került be a kötetbe. Ez utóbbiakon is dolgozom, és közben folyamatosan kerül elő egy-egy új küldemény. Nyilván jó néhány évnek kell eltelnie ahhoz, hogy a teljesség igényével összeállított levelezés megjelenhessen. Nem feltétlenül tudok egyféle Mándyról beszélni a levelek alapján, hiszen a fiatalkori küldeményei vadabbnak, nyersebbnek mutatják, míg az időskoriak elegánsnak. Az viszont végig érződik, hogy milyen jó humora volt. Levelei gyakran irodalmi rangúak. Érződik belőlük, hogy idegenkedett a rokonságától. Az is kiderül, hogy szinte mindent prózává formált, amit látott, például minden helyszínt is – azért írt mégis jóval többet Pestről, mert alapvetően nem szívesen mozdult ki onnan, viszonylag kevés fővároson kívüli élménye akadt. Nagyon vonzó a leveleiben, hogy tudott bármiről, a művészetről is oldottan beszélni. Távol állt tőle a tudálékoskodás.

 

Emlékszel még, melyik írása után gondoltad, ő a te szerződ? Mi fogott meg benne, mivel fogott meg téged?
Legelőször A pálya szélént olvastam tőle, ami rögtön lenyűgözött. Gyönyörű, ahogy ebben a könyvben uralja az általa kiválasztott terepet, ahogy kívülről-belülről ismeri a régi futball és az azt körülvevő rekvizítumok világát. Aztán az is erős hatással volt rám, ahogyan a háttérként a Rákosi-kort mozgató Előadók, társszerzőkben összebékíti az iszonyatot és a humort. Egyáltalán, hogy erről az időszakról tudott humorral írni, miközben az ő bőrére is ment a játék. Regényíróként ugyanúgy szeretem, mint novellistaként. És a hangjátékai közt is vannak elsőrangúak (Hang a telefonban, Ha köztünk vagy, Holman Endre).

Aktuális lenne egy újbóli Mándy Iván monográfia megjelenése? Szerepel a terveid közt?
Mivel nálam vannak azok a levelek is, amik a „Szeretve tisztelt Főcsatár”-ból kimaradtak, sőt már némelyikükhöz el is készítettem a lábjegyzeteket, az tűnne a leglogikusabbnak, hogy a teljes levelezés feltárásával folytassam a munkát. Korábban egyébként két monográfia is megjelent Mándyról, Erdődy Edit és Hózsa Éva tollából – de ez nem jelenti azt, hogy ne lehetne létjogosultsága ezek mellett egy újabbnak is. Minél több nézőpontból vizsgálnak egy szerzőt, annál jobb.

Mándy 1956. november 4-én a mai Andrássy úton, a kávéházból vette észre a szovjet tankokat. Ha konkrétan nem is, de utalásosan benne van az írásaiban ’56? Tettél ilyen felfedezést?
Ez az anekdota, amit említesz, Sándor Iván könyvében, a Drága Livben szerepel, ahol Mándy alakja több alkalommal is felbukkan. Szép ’56-os novellája a Temetők. Még ha nem is volt forradalmár alkat, azt lehet tudni, hogy sokat járta az utcát a forradalom alatt. Amikor a pártház ostroma zajlott a Köztársaság téren, édesanyjával, aki akkor már nem látott, lesétáltak a térre, úgymond a szép napos idő miatt… Nem volt egy hős alkat, de ezt nagyon pontosan tudta is magáról, és bevallotta. Nem akart többnek mutatkozni annál, mint ami benne rejtőzött. Emlékezetes bonmot, amikor késői novellájában, a némiképp gyónásszerű, önéletrajzias Egy délutáni alvóban azt mondja a feleség a férjének: „Lehet, hogy ötvenhatot is átaludtad?”

Mándy írásai a magyar valóság főbb helyszíneit és problémáit járják körül, ezzel jócskán lehatárolva a befogadást. Egy nyugat-európai olvasónak is tudna értékelhetőt-befogadhatót mondani Mándy?
Jó néhány országban kiadták a könyveit (sőt, kiadják, hiszen úgy néz ki, hogy John Batki fordításában jövőre megjelenik egy Mándy-kötet Angliában a ’80-as, ’90-es évek novelláiból), ami arra enged következtetni, hogy az írásai nem csak hazánkban működőképesek. Emlékezetes például, hogy a Nobel-díjas német író, Heinrich Böll is méltatta annak idején A pálya szélént. A hangjátékait az NSZK- és az NDK-területén is játszották. És bár egyrészt valóban a saját életéből, és az őt körülvevő emberek, helyek, tárgyak megfigyeléséből gyökereznek írásai, másrészt úgy meg tud bolondítani mindent az álmokkal, a képzelettel, és nem utolsósorban az első osztályú párbeszédeivel, hogy ami létrejön, az nagyon is univerzális.

Képek: PIM