Barta Alfonz az 1979 és 1983 között működő, ún. bakancsos Edda Művek billentyűse, akinek kulcsszerepe volt a zenekar legnagyobb slágereinek hangszerelésében, nélküle nem lett volna a hangzás olyan hipnotikus, ma is erőteljesen megszólaló minőség. Közismert, hogy 1983 nyarán, a hármas Edda lemez megjelenése után elhagyta az országot. Ritkán látogat haza, de  július 13-án, Miskolcon, az Ifjúsági Házban, július 15-én Budapesten, a Barba Negra Trackban a Zártosztály vendégeként fellép a klasszikus Edda számos meghatározó zenészével, Zselencz Lászlóval, Fortuna Lászlóval, Csapó Györggyel és Darázs Istvánnal. Pataky Attila és Slamivits István kivételével színpadon lesz a klasszikus felállás, amire hosszú idő óta nem volt példa. Az Egyesült Államokban élő, idén hatvanéves Barta Alfonzzal beszélgettünk. 

PZL – 061.hu

A dalok alapjait jórészt Slamó hozta, de közösek voltak a hangszerelési munkák. Könnyű volt vele dolgozni? Mert 1982 körül egy prog-rock hatású műsorral is kísérleteztek… 
Sokszor nem volt könnyű eset, de azért az ötleteim nagy részét mégis sikerült kiharcolnom nála. Mindig az az érzése lehetett, hogy amit ő akar, azt majd a közönség is szeretni fogja? Vagy nem ez volt a motiváló nála? Nem tudom pontosan megmondani. Amikor egy bizonyos zenei részt unalmasnak tartottam, próbáltam “színesíteni” vagy megtörni a monoton gitárokon játszott dallamokat, és ezt csak úgy lehetett megoldani, ha változtattam az akkordokat, holott a gitárok dallamai csak egy akkordot kívántak volna. A 1982-es hatalmas stílusváltása számomra megdöbbentő volt. A leszerelés utáni másnap elmentem próbára, és már távolról hallottam, hogy játszanak. Na, de kik ezek? Mert hogy nem az Edda, az biztos. És bizony legnagyobb negatív meglepetésemre mégis csak az Edda volt. Nagyon kínosan viseltem ezeket a számomra borzasztó számokat, és meg erre játszani is kellett rá valamit.

Emlékszel arra a bizonyos, utolsó 1983. június 30-i füzesabonyi koncertre? Milyen emlékek fűznek hozzá? Bejelentette Attila, hogy elmész?
Nem, ez egy normális olyan koncert volt, mint a többi. Volt egy hónapos zenekari szünet és én csak egy hónapra mentem ki Svájcba, de mivel már arról volt szó, hogy mikor legyen vége, ezért már volt bennem egy előérzet, hogy ha úgy alakul a helyzet Svájcban, akkor esetleg ott maradok. Ez véglegesen csak akkor derült ki, amikor Attis felhívott valamikor július végén és kérdezte, hogy mikor megyek vissza, mert lenne egy augusztus 6-i koncert. És mondtam neki, hogy tőlem már lehet, mert én maradok. Ekkor kitört a Vezúv, ordított és elég kellemetlenné vált ez a beszélgetés. Hát, így derült ki, számára is meg a számomra is.

Ha a hármas lemezre felkerült volna az Engedjetek, az Elektromos szemek, akkor a nagyobb siker átlendítette volna a zenekart 1983 tavaszán a holtponton, és a még nagyobb siker összerántotta volna a csapatot, és talán mégsem mész el…
Nem, ez nem lett volna így, semmi változást nem ért volna el. Már túl sok minden megtörtént, elment a bizalom, Slamo új stílusra váltott és semmi nem maradt a régi, menthetetlen volt a dolog, sajnos.

Hogy élted meg azt, hogy visszadobták a 3-as lemez dalait? Voltak viták, hogy milyen irányban menjen el ez az album? 
Na, gondolhatod, hogy én milyen örömmel fogadtam… “van Isten” mondogattam halkan…. Elég gyorsan össze kellett dobni a 3. lemezt, hiszen egy másik anyagot gyakoroltunk be. Oly’ annyira gyorsan, hogy emlékszem, A játék véget ér a Hotel Penta szobájában (ahol el voltunk szállásolva a háromhetes stúdió munkák idejére) villámgyorsan készült el. Ebben van egy szűkített akkord, ami olyan klasszikus zenésen szól, ami Slamo fülét zavarta, de sikerült azért átvinnem az érzéseimet. Senkinek nem tűnt fel, hogy “jaj, mit keres az ott”. Persze, hogy nem, hiszen minden a klasszikus zenéből ered, nem szégyen az. Világhírű rock bandák megtehették, az Edda miért ne tehette volna meg? 

Azt nyilatkoztad anno, hogy „valahol megvolt nekem annak a harmadik visszadobott lemez zenei anyaga, ami aztán hál’ Istennek, el lett vetve…” Miért nem tetszett neked a keményebb hangzás, mikor a hármas lemezt, pont a lágysága miatt érte a legtöbb kritika…
Lehet, hogy lágyabb lett a harmadik lemez, mint a többi, de ez még mindig jobb, mintha az a bizonyos másik anyag jelent volna meg. Az nem Edda volt, semmi köze nem volt hozzá. Vagy jó lenne az, ha zenekaroktól megszokunk egy bizonyos stílust, majd jönne egy újabb lemez és azon már teljesen más stílusú zenét játszanának? Akkor változzon meg a zenekar neve is! Ez a harmadik lemez is másképp szólna, ha lett volna rá több idő. De nem volt, pillanatok alatt kellett összeállítani. És nem mindegy, hogy egy házat egy év alatt kell felépíteni vagy mondjuk két hét alatt.

Amikor kiéleződött 1983 nyarán a zenekar illetve Attila között az ellentét, fel sem merült, hogy ti négyen együtt maradtok, és mondjuk Slamó énekel tovább?
Nem, ilyen fel sem merült. Az sem lett volna jó megoldás. Attila hangja meghatározó volt, Slamo hangja lágy, lírai számokhoz jobban passzoló hang volt. És Attila nagyon agresszív tudott lenni, ha valami nem úgy történt, ahogy azt ő akarta. Itt sajnos tényleg nem volt más “kiút” csak a szétválás.

Mi lehetett az oka annak, hogy az Edda remekül megírt hatalmas slágerei mellett műsoron tartott lemezre nem került, kevésbé sikerült dalokat is (Például Hosszú az út, Változás), illetve hogy voltak olyan kiváló szövegek, mint a Kínoz egy ének, de ott voltak a kevésbé megírt szövegek (Vadkutya, Rockénekes)…. Szóval, hogy mi lehetett az oka ezeknek az ingadozásoknak?
Ez ismét Slamó lelki állapotara vezethető vissza. Amilyen a hangulata volt, olyanok lettek a zenék és a szövegek is. És ezekhez a változásokhoz sajnos mindenkinek valamilyen módon alkalmazkodnia kellett. Vadkutya? Hát, ez sem egy kedvenc dalom, és van még néhány ilyen. És nem a szövegről beszélek, nekem a zene fejez ki mindent. A dalok hangszerélese, mikor mi szólal meg, stb. Ez az, ami bennem megmozdítja a lélek kerekét. Mondhatnám úgy is, az összhangzattan.

Amikor elkészült a hármas lemez, és épp hogy megjelent a boltokban, te elindultál Svájcba. Egyáltalán vittél ki ebből a még meleg albumból?
Igen, talán tíz darab volt nálam. Jól is jött, mert a gyöngyösi Szőlőskert pihenőnél állt egy rendőr, aki a sebességemet a szemével túl gyorsnak találta és leállított. Mondtam neki hova “sietek” és adtam neki egy frissen készült 3. lemezt. “Na, ne olyan sietősen tovább” volt a válasz, és folytathattam az utamat, ami végül is 42 órás úttá vált. Valahol Ausztriában elégett a kipufogó szelep (de ez csak később, Svájcban derült ki) és az öreg VW busz már csak 10-20 km/órával tudott közlekedni. Félelmetes volt így egy tunnelben menni, ahol záróvonal van, nem lehet előzni és a nagy kamionok le akartak söpörni, dudáltak, visszhangzott az alagút… Na, jobb nem is beszelni erről! De aztán kiértem…

Amikor dolgoztatok a lemezen, tudtad, hogy már el fogsz menni, tehát, hogy ez neked a búcsú is egyben az országtól?
100%-osan nem tudtam. Meg volt bennem az alapgondolat, de nem tudtam, hogy hogy fog alakulni az ottani kapcsolatom egy hónap alatt. De mivel az a bizonyos viszony nagyon jól vizsgázott, már nem volt akadálya, hogy ott maradjak.

Kaptál az album után jogdíjat? Mert az azért fura, hogy pont akkor mentél ki, amikor elkészült, és az akkori törvények szerint a disszidensnek nem járt semmi…
Csak hat év eltelte után mehettem először Magyarországra, nem emlékszem hogy mi történt a jogdíjakkal. Sem internet nem volt még akkor, sem hazamenet, csak néhány baráttal tudtam beszélni telefonon, ami anno méregdrága volt.

Amikor 1983-ban volt, aki megismert a svájci utcákon, vagy viszonylag békésen tudtál élni?
Svájcban? Azt se tudták mi az az Edda! Nem, senki nem ismertek fel, de ez jó is, mert én nem vagyok az a típus, aki ezt elvárna vagy szeretné. Csak szerényen a billentyűk mögött meghúzódni, zenélni, élvezni a zenét, mindig ez volt a legfontosabb. Nem tudom mi okozhatta bennem ezt, de már kiskoromtól utáltam a beképzeltséget, akin ezt felfedeztem, már taszított is. És ez megmaradt. Figyeltem emberek viselkedését, világsztárokét is, amikor a 19 év Hilton Basel időszakában találkozhattam a Deep Purple-el vagy Lion Richie-vel vagy más német és olasz sztárokkal. Az igazan nagy világsztárok szerény, normális emberek…

Milyen volt az első néhány év kinn? Nem hiányzott a pörgés, a taps? Kaptál például rajongói leveleket?
Nem kaptam semmilyen levelet, senki nem tudta a címemet. Azok az emberek, akik fontosak voltak nekem, természetesen nagyon hiányoztak. Próbáltam az ottani életemet építgetni. Talán nem ismeretes, hogy három évvel később, 1986 nyarán felvételiztem a baseli zeneakadémiára, egész nyáron gyakoroltam négy klasszikust, gyönyörűen pörgött az ujjam a Chopinnel, de akkor már huszonkilenc éves voltam, és az ötvenöt jelentkező közül csak ötöt vettek fel. Volt egy tizennyolc éves japán lány, akinek a játékát kintről hallhattuk, gyönyörűen játszott… Mondtam is magamban, le is vághatom a kezeimet, mit akarok én itt? A felvételi pontszám bőven megvolt, csak a 29 évemmel volt a baj, és persze, hogy öt fiatal tehetséget vettek fel.

Júliusban felléptek Bakancsos Edda néven Miskolcon, többek között Zsöcivel, Csapó Györggyel. Csak a lemezre került dalokat adjátok elő, vagy lesznek ritkán hallható Edda-dalok is?
Csakis a lemezes dalokat fogunk játszani, azt is lemezhűen próbáljuk visszaadni, de ne ne felejtsük el, ez egy Zártosztály buli, ahol vannak meghívott zenészek is, mi és más is, a bakancsos dalok csak egy része ennek a koncertnek.

Ezzel a felállással akár egy koncertlemezt kiadhatnátok…
Erre még soha nem gondoltam, de ha hangszerelésre valaki megkérne, biztos szívesen bevállalnám. Még mindig ugyanúgy imádom ezt, mint annak idején.